Sikeres lesz az olimpiai aláírásgyűjtés

Sikeres aláírásgyűjtésre számítanak a Polfogadás fogadói. Az ellenzéki összefogásból viszont nem néznek ki sok jót.

2017. január 27., 12:25

Az elmúlt hetekben váratlanul robbant be a köztudatba a Momentum Mozgalom. Egy hete elkezdődött az az aláírásgyűjtés, amely lehetőséget ad a budapestieknek, hogy népszavazáson dönthessenek a 2024-es olimpiai pályázatról. A népszavazáshoz szükséges 138 ezer érvényes aláírás összegyűjtése nagyon komoly feladatnak tűnik. 2014 óta 6 olyan alkalom volt, amikor helyi népszavazást kellett tartani, ez is mutatja, hogy komoly szervezeti háttér nélkül kicsi az esély egy népszavazás kiírásának.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ugyanakkor az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy az olimpia elleni népszavazás mintha egy ellenzéki pártok felett álló ügy lenne, amely egyben a kormány politikájáról szól. Azaz a választók úgy aktivizálhatják magukat a kormány ellenében, hogy közben nem kell egyik ellenzéki párt mellett sem kiállniuk.

A Polfogadás játékosai a tétjeik 87 százalékát arra tették, hogy sikeres lesz az aláírásgyűjtés, és mindössze 13 százalékuk nem látja reálisnak azt, hogy meglesz a törvényi minimum. Azaz egy kormány politikájával szorosan összefüggő ügyben a többség komoly esélyt lát egy sikerre.

Ennek éppen ellenkezőjét mutatja, hogy a fogadók 79 százaléka azt gondolja, hogy olyan kérdésekben, mint ellenzéki köztársasági elnök-jelölt állítás, közös miniszterelnök-jelölt, vagy éppen előválasztás ügyében nem tudnak rövidtávon a pártok megállapodni egymással. Azaz a Polfogadás játék is azt a választói vélekedést mutatja, hogy erős igény van arra, hogy a kormány által kedves ügyekben nemet mondjanak a hatalmon lévők igényeire. Ugyanakkor nem látják a potenciált az ellenzéki erőkben, hogy képesek legyenek összefogni, és ezekben a kérdésekben a kormánnyal szemben fellépni. Ezért kelthet sportnyelven szólva bombameglepetést egy új mozgalom, amely megmozgatja az állóvizet.

További fogadási eseményeket talál a Polfogadáson.