Senki sincs biztonságban

Hol volt, hol nem volt. Ausztrián innen, az Óperenciás tengeren túl, élt egy 52 éves magyar férfi. 22 évig vezetett egy jelentősebb hazai céget, de a költségvetési támogatás megszűnésével a cég privatizálva lett, hősünkre, pedig az új tulajdonos nem tartott igényt. Jött az április hónap, amikor közölték vele, hogy kedves X.Y. fel is út meg le is út. Miért esett volna kétségbe? Évek óta nem volt szinte sehol nyaralni a családjával, mert mindig, amikor mentek volna, közbe jött valami fontos dolog a cégben. Pár átrohant hétvége a telken, ennyi volt előtte a nyár. Na most majd csinál magának és a családjának egy szép nyarat. Utaznak, együtt lesznek, végre egyszer már ő is alaposan kipiheni magát. Aztán majd szeptemberben elhelyezkedik máshol, három diplomájával, nem lehet ez probléma.

A végkielégítés összege nem volt kevés. Igaz sok sem. Arra elég volt, hogy befizessenek maguknak egy görög nyaralásra és amíg távol vannak, végre szakemberekkel megcsinálják a lakásfelújítást is, amit évek óta halogattak. No azért ezek mellett még némi kis tartalék is maradt persze.

Szép volt a nyár. Olyan jó volt újra együtt lenni a családdal, nem kellett félni attól, hogy megcsörren a telefon, és menni kell. Feküdni a tengerparton, élvezni a napsütést, a víz dallamát. Röplabda a srácokkal, egy meghúzódott váll, de ki bánja. És este az asszonnyal lent a bárban, megívott koktél íze, meg utána kéz a kézben, mint egykor régen séta a tenger partján, a holdfényben. És az a csók is ott olyan volt, mint amilyen egykor az első a Lupa Szigeten. Egyik este még casino is belefért! Finom udvarlás a gyönyörű osztó lánynak, aki fiatal és szép és kedves a mosolya és akár össze is jöhetett volna, de csak azért nem, mert ő nem akarta, egész pontosan ennek az illúziója. Aztán itthon a telek. Ahol most először volt idő arra, hogy a kertet is rendbe rakja. A szerszámoskamra ajtaját is amit mindig ígért, most meg tudta csinálni. De a nyár gyorsan elszáll. A két gyerek iskolai holmiijainak beszerzése az utolsó héten. Vajon mit felejtettek el? Rengeteg pénzbe kerül az ingyenes oktatás.

A gyerekek elmentek az iskolába, az asszony is a piacra. X.Y úr, felhívja régi barátját, aki egy céget vezet, hogy ha szükség lenne esetleg rá, ahogy régen mindig hívogatta , akkor most menne dolgozni. A barát zavart csendje a telefonba. Most éppen nem. De majd talán jövő hónapban. Ha nem, hát nem. Újabb telefon egy régi beszállítónak, akinek annyi szívességet tett egykor. Találkozzunk. Találkoznak. Presszó. A kávé nem a legjobb, az ásványvíz langyos. A beszállító nagyon dicséri őt. Munka? Ja, arról most nem tud mit mondani, majd utána néz, és ígéri vissza, fogja hívni. Aztán a hét így telik el. Telefonok, találkozások, ígéretek, néma csendes telefon. Ígéretekkel a padlás is tele. X.Y úr úgy látja , egy nyár elég volt ahhoz, hogy elfelejtsék. No nem baj, akkor gyerünk fel az Internetre. Pályázatok keresése. Van is ott fent nem is kevés. Köztük rengeteg olyan is, ami neki nagyon testhez tudna állni. Hát pályázik. Több helyen ezért fizetni is kell, de hát nem nagy ügy ez, fizet, hiszen befektetés nélkül nincs haszon. Aztán vár. Napok mennek el. Majd hetek. Válasz sehol. Ha telefonál, mondják elbírálás alatt, kis türelmét kérik. Nagy van neki. Vár. November. 62 helyre küldött el pályázatot, 2 helyről kapott egyáltalán választ. Az egyik udvarias elutasítás a másik is elutasítás, de száraz formaszöveg. Az autó is bedöglött. Szerviz. Sok pénz. De ami musz, az musz. Újabb telefonos rohamot intéz mindenki felé, akit ismert vagy ismerni vél. Mert már nagyon kéne dolgozni. Újabb ígéretek halmaza. Úgy gondolja, ha az ígéreteket forinttá lehetne konvertálni, akkor rajta lehetne a 100 leggazdagabb magyar listáján. Az asszony nyugtatja. Majd lesz valahogy. Most karácsony lesz. Ne gondoljunk a bajjal. Mások is karácsonyra készülnek, meg mindjárt itt az új év, várni kell. Kicsit feszültebb a karácsony, mint máskor. De azért szép volt. És a szilveszter is egy baráti körben, ahol mindenki szintén ígérte, majd segítenek állást szerezni. Nem lehet probléma. Aztán jön az újév és csak a probléma, lehet. Mert munka még februárban sincs. A megtakarított pénz egyre vészesebben apad. Nem jönnek az ígért telefonok. Nem jönnek a pályázatokra a válaszok. Mappa, amibe gyűjti a pályázatok másolatait, már rég betelt.

Új kísérletbe fogott. Felkereste a kerületi munkanélküli hivatalt, hátha segítenek neki elhelyezkedni. Nem kecsegtetik semmivel. De regisztrációba veszik. Megalázó procedúra. Várakozás közben kérdezi egy borostás arc: te is bányász voltál haver? Válaszoljon? Mit. Az igazat? Morog valamit, és úgy tesz, mintha erősen tanulmányozná a munkaügyi szóróanyagot, amit az asztalról vett fel. Csak ismerősbe bele ne fusson! Fel se mer nagyon nézni pont ezért. Aztán megkapja a kiskönyvét. Ronda sárga. Regisztrált munkanélküli lett. Munkát nem kapott, ajánlatot sem, nem is hitegetik, csak regisztrációt. Fél évig kapja a segélyt. Havonta egyszer megalázó módon megint itt várakozni.

Újságot vesz. Expressz és több egyéb hirdetési. Cseh Tamást dúdolva, reméli, ott lesz egyikben valahol a remélt hirdetés. Hirdetés van. Dögivel. Olyan is ami tetszik neki. Telefonálni kezd. Sok helyen már a telefonba közlik, hogy nem veszik fel. Gondolja, egyszer majd kiadja könyvben az elutasító indokok színes gyűjteményét. Két újabb hét a reménytelenségben. Az újságosnál reggel már kérnie sem kell, azonnal adják neki a hirdetési újságokat. Az internetet már lemondta. Spórolni kell. A gyerek megsértődött, nagy vita volt. Mostanában egyre több a vita otthon. Újabb telefonok. Délután interjúra hívják. Szép csillogó az iroda. Mint a régi egykori irodája volt! Várni kell. Majd hívják. Rá néznek és kedves mosollyal közlik nem rá gondoltak. Túl öreg. Ő érvelne, de a hölgy már felállt, jelezve a beszélgetésnek vége. Két nap múlva újra interjú. Mázlija van. A kor itt nem probléma. Tetszik neki amit az állásról mondanak. A fizetés ugyan elég kevéske, de jobb a segélynél és végre fizetés lehet. Végzettségéről beszélgetnek. Az addig gördülékeny beszélgetés megakad. Zavart lett a csend. Majd a beszélgető partner, gyorsan bezárja a dossziét. Csóválja a fejét. Túl sok a három diploma és a két felsőfokú nyelvvizsga. Haza felé mosolyogni is tud. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer a tudása lesz az akadálya a boldogulásnak. Nem őszinte a mosoly. Gondolta még keresni kellene munkát. De ma nem fog. Még üres a lakás. Délután kettő. Elővesz egy üveg whiskeyt, beül a kedvenc foteljába, és felteszi Cserháti régi lemezét. Szereti ezeket a dalokat. Este a vacsoránál újra veszekedés a gyerekekkel. Kéne pénz új ruhára, koncertre. Nincs. Nem szokták meg. Más a világ.

Hetek telnek el. Néha bemegy a munkaügyi központba. Segélynek vége. Már az sincs. Mondják neki, vállalna átképzést? Mondja persze, ha azzal lesz munkája. A számítógép érdekli. Jelentkezik az átképző központban. Sok fiatal között, kilóg a sorból. Ez van. Majd utána jobb lesz. Vén fejjel az iskolapadban. Valahol még tetszik is neki. Van benne báj. És szívesen tanul, mert végre valamit tehet. Kicsit hasznosabbnak tartja magát, mint előtte. Közben néha elmegy még interjúra. Már ismeri kívülről, mivel utasítják majd el. Már nem tudnak neki újat mondani. Elment a nyár. Csak a meleg volt biztos. És a semmi. Már nem lepi meg. A nagyszülők segítettek anyagilag ahhoz, hogy az asszony a gyerekekkel el tudjon menni két hétre nyaralni. Munka sehol. Számlák egyre gyűlnek. Egyre több utolsó felszólítás. Már whiskey sincs. De az olcsó vodka is tudja tompítani a tehetetlenség fájdalmát.

Az iskolához ad némi segítséget az önkormányzat. Nem sokat, de minden fillér számít. Egyedül lenni az űrben. Barátok jó része elmaradt. Mert nem szeretjük látni a kínt. Amit nem lát az ember, az nincs is.

Egyre kevesebb érintés otthon. Egyre üresebb beszélgetések az asszonnyal, az is csak a kényszer miatt. Keserűség. Alkoholos szájszag. Először még fájdalommal járt az érintések elvesztése. Aztán az is megszokott lett, mint az újság vásárlása és a reménytelen telefonok. Behajtó cég fenyegetőzik. Már ezt sem tudja komolyan venni. Már nem fél. Kihalt a félelem, az üresség legyűrte.

Ment volna már egy nagyáruházba árut pakolni. Rutinos lett, letagadta a végzettségét, a gyerekeit, mindent, amit csak lehet. De így sem kellett. A korát nem tudja letagadni. Bár volt, aki azt tanácsolta neki, vegyen egy új személyit. Nem teszi. Nincs is miből, meg soha életében nem sértette meg a törvényt. Azt is szégyelli, hogy azon spórol, hogy nem vesz néha jegyet a buszon. Tolvajnak, piszkosnak tartja magát érte. Aztán a dac, ezt az érzést is hátrébb parancsolja benne.

Talál néha remény morzsákat. Jól jövedelmező állás lehetőség. Válaszborítékért tájékoztatom. Annyit megér. A válaszborítékban a tájékoztató már egy bankszámlát is tartalmaz, amire utaljon át 5 ezer forintos közvetítési díjat. Neki már ez sem kevés. De meg teszi. Kell a munka. És megint vár. Semmi. Telefonál. Mondják garancia nincs, olvassa el azt a szerződést, amit aláírt. Keresné az igazságát. De nem lehet igaza. Átverés. Jogilag tiszta. Az erkölcs és tisztesség nem jogi fogalmak.

A feleslegesség érzése. Egy munka bejött. Borítékolás. Csinálja. Nagyon. 25 ezer jön ki belőle. A semminél több, de az élethez kevés. Már az a ritka állapot, amikor otthon nincs veszekedés. Sokszor az utcán sétálgat inkább, mert már elege van abból is. Az asszonyt szidja, de magát gyűlöli. Olcsó italok száma növekvő tendenciát mutat. Este amikor lefekszik a hátat fordító asszonya mellé, eljátszik azzal a gondolattal, hogy reggel már nem ébred fel. És meglepi, hogy ez a gondolat kellemes vággyá alakul át.

Telefonálna. De már nincs kinek. Gyűlöli az elutasításokat. Egyre több agresszió gyűlik fel benne. Egy rossz mondat után otthon elcsattant egy pofon. Nem kellett volna. Reggel veszekedéssel indult. Megy a szokásos körei után, már nincs olyan munka, amit ne vállalna el. Postán áll sorba, mert ajánlott levele érkezett. Hátha az ikszedik pályázatára az elfogadó válasz. Megfordul az is a fejében, hogy mennyire egyszerű lenne kirabolni a postát. De hiányzik a bátorság hozzá, meg a becsülete nem is engedné. Természetesen nem a pályázatára kapott választ, hanem a társasház jelentette fel, közösköltség elmaradása miatt. Basszák meg! Az egykori igazgató úr, még a házmester elől is bujkálva megy haza. Otthon üres a lakás. A felesége összepakolta holmiját és elment a gyerekekkel az anyjához. Kapcsolna villanyt, de délelőtt az Elmű kikötötte. Kitől kérjen kölcsön? Már annyi felé tartozik, hogy baráttól nincs pofája, mert tudja nem tudja megadni, meg el is fogytak a barátok, idegen meg úgysem adna. Egy presszóban egy furcsa alak tud valakit, aki uzsorára bármikor.

Pár hét és megjött a bíróságtól a válóperi papírja is. Az asszony beadta. Hivatalosan nem ezért a szar miatt, amibe belekerült.

Margitsziget. Pad. Ül. Valaki ott hagyott egy bulvár lapot, azt olvasgatja. Valaki zavartan áll előtte. Kérdezi, nem véletlenül ő X. Y. De igen. Régi osztálytárs. Parola. Ketten a padon. Hogy vagy. És akkor kibukott belőle minden. Könnyek között mesél. Utoljára 20 évesen az apja temetésén sírta el magát. Az osztálytárs egy cégben vezető. Igéri segít. Hősünk, mosolyogva köszöni. Címet cserélnek. Tudja az ígéret mennyit ér. De az osztálytárs két nap múlva váratlanul beállít hozzá és mondja, másnap reggel várja náluk. Bemegy. És csoda. Valóban kapott munkát. Adatokat rögzíthet. A fizetés nem sok, de ez már fizetés. Végre van neki is munkája, a munkája által pedig újra embernek érezheti magát. A mázlista!

Magyarországon a lakosság jelentős részének nincs állandó munkája. A munkanélküli segély összege alkalmatlan arra, hogy emberhez méltó módon meg tudjon valaki abból élni. Egyes pszichológusok szerint Magyarországon a munkanélkül maradt emberek között kiugróan magas az alkoholisták és az öngyilkosok számaránya. Az 50 felettiek elhelyezkedési esélye a 20%-ot sem éri el. A jelenlegi szociális rendszer képtelen érdemi védelmet adni a bajba jutottak számára. A társadalom nagy részében meg van a hajlandóság arra, hogy a munkanélkülieket lenézzék, munkakerülőnek, a társadalmon élősködő parazitának kezeljék. Kevesen tudják, hogy ma a munkanélküli segély maximális összege 56 ezer forint lehet havonta. Ez is csak erősen korlátozott ideig jár. Utána még egy időszakra kaphat a bajba jutott jövedelempótló támogatást, de annak lejárta után törlik a regisztrált munkanélküliek közül és érdemi segélyt, nem kap. Emberi tragédiák tömege zajlik le úgy körülöttünk, hogy ebből alig veszünk észre valamit. Magyarországon a családok 35%-a nem tudja fizetni közüzemi számláit. A mélyszegények, vagyis a konkrétan már éhezők száma 1 millió körülire beszülhető. 100 ezer gyerek alultáplált. A nyomor közvetlen fenyegetettségében szociológusi becslések szerint 3 millió ember él. Borzalmas számadatok mutatják a magyar valóságot. A szociális rendszerünk alapjaiban rossz. Képtelen a szociálisválság problémáit megoldani. Alapokig kéne azt lerombolni és egy teljesen új szociális ellátórendszert felépíteni, ami valóban rászorultság alapján ad érdemi segítséget a bajba jutottak számára. Milliárdokat fizet ki szociális kiadásokra az állam értelmetlenül, és amire nagyon kéne, hogy jusson arra meg nem jut szinte semmi. A legtehetősebb családok is megkapják gyerekeik után a családi pótlékot, akkor is ha erre nem szorulnának rá. A nyugdíjasok is olyan utazási kompenzációkat kapnak, rászorultságtól függetlenül, amik szintén jelentős kiadásokkal terhelik a szociális rendszert. De ide tartozik példának még a szociálpolitikai támogatás rendszere is, ami szintén mindenkinek alanyi jogon osztogat, a rászorultság elvének teljes figyelmen kívül hagyásával. Közben valóban rászorulók tömege kerül ki az ellátásból. Az átalakítás a politika felelőssége és kötelessége lenne. De ezek népszerűtlen intézkedések lennének. Népszerűtlen, de elengedhetetlen szükség lenne rá. A két nagy politikai erő, amelyiknek lehetősége lenne lépni ez ügyben, saját politikai érdekét fontosabbnak tartja az ország érdekénél, és nem kíván ehhez a problémához érdemben hozzányúlni. Az az egyetlen párt, amelyik meg érti, hogy tenni kéne, kis támogatottsággal bír ahhoz, hogy érdemben reformot tudjon kiharcolni. Egy fecske esete a nyárral. Magyarország a XXI. Században?!

Közben Monok forradalmat indított el. Munkaszolgálatot írnának elő kötelezően munkanélküliek számára. A dolog könnyebbik végét keresve ezzel ismét. Mert az önkormányzat is abból indul ki, hogy a munkanélküli, az munkakerülő, hát kötelezzük közmunkára, ne heverésszen otthon. És ezt akarnák a segélyezés feltételének szabni. A segély nem munkabér. Ha az önkormányzat munkát akar adni az embereknek, az helyes. De munkáért munkabért kell fizetni, ami után a munkanélküli után nyugdíjjárulékot is fizet az önkormányzat.

Van település, ahol jó gazdája van a falúnak, városnak. Ilyen például Kübekháza, ahol a városvezetés a munkanélküliek számára munkát tud biztosítani, nem a segélyhez köti ezt, hanem munkahelyet teremt, és ott munkabért fizet az embereknek. Kübekháza nem gazdag falú. Csak jó gazda módjára vezetik, ahol figyelnek minden pályázatra, megtanulták, hogy kell pályázni és tesznek saját sorsukért, tesznek saját lakosságukért. Mert ott sikerült megértenie az önkormányzat tagjainak, a polgármesternek, nem a falú urának, hanem a lakosság szolgálatára választották meg őket.

Az aki ma jól tud élni, az aki ma fent van soha ne felejtse el, amikor fentről lenéz a bajba jutottakra. Senki sincs biztonságban, senki számára nincs garancia arra, hogy aki ma fent van, az holnap ne zuhanhasson le a mélység legmélyére. Szociális védőháló helyett, nálunk antiszociális lyukasháló van. És mind efelett mászkálunk egy vékony kötélen.

„A kötéltánc maga az élet
fennmaradni csak ez a lényeg
sorsát öleli ott fönn minden ember
billegünk mint kényes balerinák”

Omega

Rózsa Mihály