Schiffer: Vagyonosodási vizsgálat kellene a politikai elittel szemben

Az LMP frakcióvezetője szerint jogállami keretek között nincs lehetőség arra, hogy az Országgyűlés visszakövetelje a Simon Gábor volt szocialista politikusnak a képviselősége alatt kifizetett juttatásokat. Schiffer András hétfőn Budapesten újságírók előtt az ügy tanulságának azt nevezte, hogy a politikai elittel szemben vagyonosodási vizsgálatot kellene folytatni.

2014. március 31., 19:43

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának LMP-s tagja a testület zárt ülése után elmondta, hogy tartózkodott az üggyel kapcsolatos bizottsági jelentés elfogadásakor, azzal főbb vonalakban egyetért, de két alapvető aggálya is van.

Kijelentette: a kampány sem jogosíthat fel senkit arra, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolja meg ellenfelét bizonyítékok nélkül. A pénzek forrását illetően a bizottságnak semmiféle olyan adat nem jutott a tudomására, ami azt valószínűsítené, hogy az MSZP-nek köze van azokhoz a pénzekhez, amelyeket Simon Gábor „itt, ott, amott parkolgat” – fogalmazott.

Schiffer András kritizálta, hogy a szocialista képviselők és Mesterházy Attila pártelnök nem jelent meg a bizottsági üléseken, ugyanakkor úgy értékeli, hogy ez a magatartás semmilyen gyanút nem alapoz meg.

Elítélendő, hogy valaki „egy trükkel” megússza az összeférhetetlenséget kimondó országgyűlési határozatot, így a jövedelmet elteheti – mondta a frakcióvezető, aki ugyanakkor vitatta, hogy a jövedelmet jogállami keretek között vissza lehet követelni.

Schiffer András jogalkotói hibának tartja, hogy a képviselői jogállásról szóló törvényben kizárólag az összeférhetetlenség kimondása esetén van lehetőség a jövedelem visszakövetelésére. Ha ezt nem szabályozná a törvény, akkor lehetne mindenféle polgári jogi furfanggal előjönni – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint a törvényt módosítani kellene – nem visszamenőlegesen – , hogy ha valakiről kiderül, hogy a mandátumának ideje alatt összeférhetetlen volt, akkor is vissza lehessen követelni a juttatásokat.

Tanulság az – hangsúlyozta –, hogy az ilyen ügyek kezelésére nem elég a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás, a politikai elittel szemben meghatározott esetekben vagyonosodási vizsgálatot kell folytatni.