Sátáni SZDSZ, isteni MSZP!

Mészáros Tamás számára az SZDSZ ekézése olyan, mint alkoholista számára az olcsó kannás. Megértem én, ha valaki attól érzi jobban magát a világban és a bőrében, ha talál egy szélmalom ellenséget magának, akinek bármikor, amikor rájön, neki lehet esni. Hogy értelme semmi, hogy ezzel a szélmalomharcával, csak annyit ér el, hogy tovább tépázza amúgy is egyre toldozottabb-foltozottabb hitelét, nem zavarja.

2008. június 11., 15:32

Bayer és Lovas is hasonló szélmalomharcos a másik oldalról. Nekik is időzített szájhabzásuk van. És azok is, pont úgy egy párt szolgálatába szeretik állítani tollukat, mint ahogy ugyanezt teszi Mészáros is. Néha már azon gondolkodom, hogy ez nem is elkötelezettség egy párt mellett, hanem igazi szerelem. Igaz, hogy a menyecske kövér, öreg és csúnya, de ő csodálatosnak látja és aki nem hajlandó hozzá hasonlóan elalélni a látványtól, azzal szemben engedetlen gyűlöletet táplál.

Mészáros Tamás szerint az SZDSZ hibázott, amikor azt mondta, az ország érdekében végre kell hajtani a reformokat. Mészáros Tamás vajon tényleg nem látja, hogy romokban az egészségügyi ellátó rendszerünk? Hogy a kevés ami megvalósulhatott a reformokból, pár egy szocialisták által rendesen kiherélt hibrid volt, mégis eredményeket lehetett elérni vele. Megint a népszavazás. Vajon Mészáros Tamást szemellenzője zavarja abban, hogy ne lássa meg, hogy népszavazást a reformokról azért lehetett kiírni, mert a szocialisták nem azt a reformot valósították meg, amire szavukat adták a koalíció megkötésénél. Hiszen ha nem szegték volna meg a szavukat, akkor a reform a költségvetés része lett volna szorosan, amiről népszavazást kiíratni nem lehet. Hogy adott a Fidesz, amelyik taktikája eddig az volt, hogy minnél rosszabb, annál jobb, az igaz. Hogy ezek mindent, ami jó lehet az országnak, ergo támogatást adhat a kormánynak szét, kell verni, az is igaz. De a reform nem rajtuk bukott meg igazán, hanem a szocialisták szószegésén. Ismétlem. Ha a szocialisták betartják, amire szavukat adták a koalíció megkötésénél, és ami a koalíció megkötésének feltétele volt az SZDSZ részéről, akkor Orbánék sipákolhattak volna, de nem tehetnek semmit a reformok ellen. Sokakra hatott volna a negatív Fidesz depresszió kampány. Biztos. És ettől csökkent volna a kormányzó pártok népszerűsége is. / Így is csökkent csak a szocialisták ezt sem látták előre. / És? Ha a reformok következetesen elindulnak 2006-ban, akkor mára már túl lennénk a negatívumokon. Ma már az emberek látnák, és saját bőrükön éreznék a reform előnyeit és kiröhögnék Orbánék károgását. Ha az SZDSZ elképzelései szerint mellette már elindult volna az érdemi és radikális adóreform is, ma jogosan mondhatnánk el, hogy jobban élünk mint négy éve. Mészáros Tamás, ahelyett, hogy a szocialista barátainak tartana "őszödi beszédet", ma is csak az SZDSZ-t ostorozza, aki nem vált az MSZP bólogató kutyusává, amit Gyurcsány és elvtársai bármikor kedvük szerint rakhatnak ablakba. Hát valóban nem vált azzá, ami fáj Mészárosnak, fáj a tesze-tosza zuschlagoló MSZP-nek, viszont tetszik azoknak, akik fontosnak tartják a politikai tisztességet és az ország érdekét.

3 millió igen, Mészáros szerint Szentírás. / Gyurcsány szerint meg ugye az adott szó és a szerződés a szocialisták számára nem Szentírás. / Vajon ha itt most népszavazást íratnék ki arról, hogy törölje el az állam az összes adót, akkor hány támogató szavazat jönne erre? Vélhetőleg 3 milliónál is több. És akkor Mészáros szerint az a helyes, ha eltörlik az összes adót. Nem számít, hogy tönkre megy az ország, 3 millió igen, a lényeg és nem az ország. Ha az SZDSZ akart volna kihátrálni a reformok mögül sunyin, akkor vélhetőleg Mészáros Tamás arról írna hosszan, milyen aljas áruló az SZDSZ, hogy cserbenhagyta a közös programot és a szocialistákat. Szép dolog a lojalitás egy párthoz, de amikor az ennyire vak, az már kontraproduktív is lehet. Mészáros Tamást egy időben sokan szerették olvasni. Ahogy Bayert is. De ez az elvakultság, ami őket jellemzi, nagyon sokunknál érte el, hogy legszívesebben már el sem olvassuk mit ír, csak legyintünk rá.

Mészáros arról is beszél, hogy az SZDSZ elnökjelöltjeinek nem volt világos programja. Az újságíró nem baj, ha tájékozódik, mielőtt leír valamit, hogy ne tegye magát nevetségessé. Fodor Gábornak és Kóka Jánosnak természetesen volt programja. Világos és egymástól több pontban eltérő, de sok kérdést azonosan megközelítő programja. Hogy ezt nem hozták nyilvánosságra? Igaz. Bár mindkettő esetében, akit érdekelt nagyon, az hozzá tudott jutni kívülről is. Na de tán elkerülte Mészáros figyelmét, hogy az SZDSZ egy belső tisztújítást hajtott végre, a kampány - mivel belső ügyről van szó- belül folyt le. Az SZDSZ tagjai világos programok alapján döntötték el, kinek adnak bizalmat a párt vezetéséhez. Igen. Az előző választáson történtek szabálytalanságok, páran jogosulatlanul szavaztak mások helyett. Ebből botrány is lett. Mert botrány lehetett. Hiszen az SZDSZ az a párt, ahol az elnöki pozícióra több jelölt is van. Ez az MSZP-ben és a Fideszben elképzelhetetlen, ott egy jelölt közül lehet a tagoknak szabadon választani, mint egykor, még az átkosban, amikor az MSZP-t még MSZMP-nek hívták. Ahol csak egy jelölt van, ott az eredményt nem is igen befolyásolhatja semmi és senki. Tutira mennek. Hogy a küldöttek ellenőrzése más pártoknál is pont úgy történt, ahogy eddig az SZDSZ-nél, az meg szintén ténykérdése. Mivel itt alternatíva volt ezért lehetett a dologból ügy. Naiv, aki azt hiszi, csak az SZDSZ küldöttgyűlésén fordult elő hasonló. Mindenkinél volt, csak mivel egy jelölt volt az eredményt nem befolyásolhatta. De ettől függetlenül az SZDSZ hibázott, mert laza volt az ellenőrzés és megbízott mindenkiben. Tanult a hibájából, most már nagyon szigorú volt az ellenőrzés. De az SZDSZ nem akarta eltussolni az ügyet, nem akarta szőnyeg alá söpörni. Tette, ami erkölcsileg elvárható volt tőle.

Mészáros szerint, az előrehozott választás Isten ellen való vétek lenne. Ugyan miért? Ha a Fidesz lenne hasonló helyzetben, mint most az MSZP Mészáros hosszú oldalakat írna teli azzal, hogy milyen erkölcstelenül kapaszkodik Orbán a hatalomba. És ha az MDF mondjuk, nem fordulna ellene, akkor ott is olvashatnánk, hogy a koncért teszi, meg politikai prosti. De hogy az MSZP kormányoz kisebbségben, így mindenki gazember, aki nem asszisztál ahhoz, hogy még két évig hatalmon maradhassanak. Mindegy mit tesznek, vagy nem tesznek, akkor is maradjanak. Nos ez így nem gyere be. Az SZDSZ-nek nem célja az előrehozott választások kierőszakolása. De az SZDSZ-nek az sem célja, hogy semmittevéshez asszisztáljon külső támogatással a szocialistáknak. Az SZDSZ nem akar előrehozott választásokat, de kész az előrehozott választások elé állni, ha kell. Nem fogja elvtelenül csak azért megszavazni az MSZP dolgait, hogy ne legyenek előrehozott választások. Az SZDSZ világosan megmondta, hogy konstruktív ellenzékként kész együttműködni az MSZP-vel pont úgy, mint a többi ellenzéki párttal. Nem azt nézi egy javaslat, honnan jön, hanem, hogy mi a tartalma. Ha tetszik neki, ha programjával és az ország érdekével összeegyeztethetőnek, hasznosnak tartja, akkor támogatja, ha meg nem, akkor ellene fog szavazni. Ez a parlamentáris demokrácia egyik alapja. Mégha ez a szocialisták és Fidesz hívők táborában nem is annyira ismert, vagy kedvelt fogalom.

Mészáros Tamásnak ajánlanám Mester Ákos bölcs mondatát: Ökölbe szorított aggyal, nem lehet gondolkodni.

Rózsa Misi