Románnak lenni Magyarországon

Eminescu utca 1. – itt található a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának gyulai székháza, innen irányítja a szervezetet immár 12 éve Kreszta Traján elnök. Az önkormányzat – a hazai kisebbségek közül utolsóként – február 8-án döntött a vezetők személyéről, és 15:10 arányban ismét elnökükké választották az egykori határőr, majd IBUSZ-alkalmazott battonyai alpolgármestert. Márciusban ő is részt vett azokon a találkozókon, amelyeken a 13 bejegyzett kisebbségi önkormányzat vezetői Schmitt Pál államfővel, valamint az új alkotmány előkészítésén munkálkodókkal, köztük Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, illetve Szájer József európai parlamenti képviselővel folytattak megbeszélést. S hogy nemcsak „udvariassági látogatásról” volt szó, azt jelzi az a

12 pont, amelyet utóbb közösen megfogalmaztak, hatékony kisebbségpolitikát, továbbá ennek beemelését szorgalmazva a készülő alaptörvénybe. (Lásd még: keret)

Számos, a kívülálló számára olykor megdöbbentő hiányosságról esett szó. Az, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletét a rendszerváltás óta nem sikerült rendezni, már közhelyszámba megy. De az a körülmény például, hogy az alkotmánytervezet szerint Magyarország védi a magyar nyelv mellett a süketek és némák jelnyelvét, ám mindössze „tiszteletben tartja” a nemzetiségek és népcsoportok nyelvét, nyilvánvalóan nem áll összhangban az ország nemzetközi kötelezettségvállalásaival. (Kreszta Traján megjegyezte, hogy jóllehet a hazai románság nem elhanyagolható hányada alapszinten vagy úgy sem beszéli ősei nyelvét, nemzetiségi önazonosságát azonban – húzta alá az elnök – büszkén vállalja és ápolja.) A Budapesten összegyűlt kisebbségpolitikusok kénytelenek voltak megállapítani, hogy eddig reménykedtek ugyan a meglévő problémáknak a kétharmados országgyűlési többség általi megnyugtató rendezésében, most viszont az alaptörvény-tervezet visszalépést, sőt az elmúlt két évtized e tárgykörben elért eredményeinek szisztematikus lebontását eredményezheti.

Valóban ez a helyzet? – kérdeztük a román önkormányzat elnökét. – Nem! – felelte Kreszta Traján, hozzátéve: azon fáradoznak, hogy ne is legyen. Szavai egyértelműsítették, hogy az általa képviselt kisebbségi közösségnek igenis van vesztenivalója. Az önkormányzat és az ugyancsak gyulai székhelyű magyarországi román ortodox egyház – a hivatalosan elfogadott adatokkal szemben – 20-25 ezerre becsüli a határon inneni románság lélekszámát. Ezt a többségében Békés, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében élő közösséget az elmúlt években jelentős állami támogatás segítette identitása és hagyományai őrzésében. Így vehették meg például 18 milliós költségvetési hozzájárulással 2006-ban Kétegyházán az azóta is jól működő, egyetlen magyarországi Román Tájház épületét.

Az országos önkormányzat számos kulturális program gazdája, a régiókon átívelő nemzetiségi találkozóktól az ifjúsági táborokig. Gyula ad otthont a Román Amatőr Színjátszó Körnek (érdekesség, hogy hasonló profilú csapat Szekszárdon is „üzemel”), továbbá itt működik az országos román önkormányzat intézménye, a Dokumentációs és Információs Központ, amelynek fő célja a hagyományok ápolása, nemzedékről nemzedékre történő átadása. Szintén gyulai székhellyel fejti ki tevékenységét a Magyarországi Románok Kutatóintézete, amely a hazai románság történetét és életét kutatja, tudományos alapossággal, szoros munkakapcsolatban romániai társintézményekkel. A várfürdőjéről nevezetes kisvárosban készül két hetilapjuk, a Foaia Romaneasca és a Cronica (az utóbbi könyveket is kiad), a Magyar Televízió szegedi stúdiója és a közrádió pedig román nyelvű műsorral is szolgálja nézőit, illetve hallgatóit.

A felsorolt és fel nem sorolt bázispontok valóban megérik, hogy küzdjön értük és az államilag garantált támogatás fennmaradásáért az önkormányzat. Nem kevésbé érvényes ez az oktatásügyre. Költségvetési hozzájárulással működik Battonya, Bedő, Elek, Kétegyháza, Körösszakál és Méhkerék kétnyelvű általános iskolája, továbbá Darvas, Furta, Körösszegapáti, Magyarcsanád és Medgyesegyháza a románt, mint idegen nyelvet heti négy órában oktató iskolája, valamint a 12 osztályos gyulai Balcescu gimnázium.

Az utóbbiban tanuló több mint háromszáz diák öt százaléka a határ túloldaláról jött ide, nekik és a vidékieknek kollégiumi elhelyezést biztosítanak. Mint Czeglédiné Gurzó Mária igazgató munkatársunknak elmondta, nő azoknak a száma, akik az általánost még másutt járják ki, ám a szülők már ide íratják be középiskolába, ismerve az intézmény családias légkörét és továbbtanulási statisztikájukat, s nem tartva attól, hogy a román iskola akármilyen vonatkozásban hátrányt jelentene növendékeinek. Különösen az egészségügyben és az idegenforgalomban kapnak két kézzel a Balcescuból indult diplomások után, mivel nemcsak Gyulán, de az egész kelet-magyarországi régióban, sőt azon túl is örvendetesen erősödik a Romániából érkező vendégmozgás, azon belül a gyógyturizmus. A gimnázium tekintélyét öregbítette, hogy Traian Basescu román államfő legutóbbi magyarországi látogatása végén felkereste a tanintézetet, további romániai ösztöndíjakat, az anyaország támogatásának fokozását ígérte.

„Székházunkban viszont nem járt Basescu elnök úr” – közli inkább tárgyszerűen, mint panaszkodva Kreszta Traján. Megítélése szerint ez egyebek mellett azzal függhet össze, hogy az ’önkormányzat’ kifejezést általában autonómiaként ültetik át románra, s ez a fogalom nem szalonképes bukaresti politikai körökben (máskor és máshol is adódtak már ebből gondok, utalhatunk Sólyom László egyik romániai utazásának de facto letiltására, fordítási szerencsétlenkedések folyományaként).

Az is támasztott némi vihart, hogy a műemléki felügyelőség engedélyeinek hiányában – ugyanakkor az ortodox egyház által elvárt lelkesedéssel – önkormányzatuk nem támogatta a XIX. században Miskolcon született, a 48-as szabadságharc idején a magyar forradalommal szembefordult, a román oktatás és kultúra ápolásában viszont jelentős érdemeket szerzett Andrei Saguna püspök szobrának gyulai felállítását. „Mi hasznunkra válna ilyen szoborállítás, amikor már az ötlet felbukkanása is kiverte a biztosítékot egyes gyulai magyar politikai erőknél?” – tette fel a kérdést az önkormányzat elnöke. Egyetértett vele a gimnázium igazgatónője, aki hangsúlyozta, hogy „ez a mi hazánk is”, és nem azt kell keresni egyik oldalon sem, ami elválaszt, hanem ami összeköt bennünket. Ilyen például Gyula szülötte, Pomutz György/Gheorghe Pomut, aki 48-ban a honvédseregben századosként harcolt, majd amerikai emigrációjában tábornokká, később diplomatává küzdötte fel magát – emlékét köztér és kétnyelvű bronztábla őrzi az önkormányzat felé vezető úton.

De nem szükséges a múltba visszanyúlni, hogy – József Attila szavaival élve – „közös dolgainkat rendezzük”. Méltatva az önkormányzat szerepét a határ két oldalán fekvő testvértelepülések kapcsolatainak erősítésében, Kreszta Traján egy friss eredményt említett. Közvetítésük nyomán megkezdődhet a Battonya és Pécska (Pecica) közötti út korszerűsítésének tervezése, hogy azután a határátkelőt 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek is használhassák. Ez főleg a román oldalon földet bérlő, erőgépeikkel azt művelni átjáró magyar gazdák érdekét szolgálja – mutatott rá a kétoldalú kapcsolatok egy nem túl ismert szegmensére. Azt is hozzátette, hogy a Pécskára vezető, Trianon óta tetszhalott vasútvonal felélesztésén is fáradoznak, melynek eredményeképpen Szeged és Arad vasúton is közelebb kerülhet egymáshoz. Meg a két ország is…