Röhej, milyen indokkal titkolják a 190 milliárd forint közpénzből épülő új Puskás Ferenc Stadion szerződéseit

2018. február 7., 09:31

Szerző:

Épül az új Puskás Ferenc Stadion, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínét várhatóan 2019 novemberében át is adják. Az építésért felelős Nemzeti Sportközpontok (NSK) azonban nem akarja kiadni a 190 milliárd forintnyi közpénzből épülő stadion szerződéseit – írja a 24.hu.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje közérdekű adatigénylésre hivatkozva kikérte az NSK-tól, hogy kik azok a fővállalkozók, akikkel a központ szerződött a stadion építésére, milyen feladatokat végeztek el eddig és milyen kifizetések történtek.

A stadion makettje
Fotó: kormany.hu/Bartolf Ágnes

Az NSK 20 ezer forintot kért az adatokért arra az állami intézményektől megszokott indoklásra hivatkozva, hogy az adatigénylés teljesítése aránytalan mértékben veszi igénybe a szervezet erőforrásait. Az adatok összesítésére öt munkaórát számolt fel a központ a maximálisan kiszámlázható négyezer forintos óradíjjal. Szigetvári erre azt válaszolta, hogy törvény szerint csak a négy órát meghaladó feladatokat lehet kiszámlázni az igénylőnek, vagyis ebben az esetben maximum egy órát számíthatnak fel neki. A kormányrendelet szerint ráadásul az ötezer forint alatti összeget nem kell kifizetni közérdekű adatokért.

Kovács Norbert, az NSK főigazgatója erre közölte:

„Felülvizsgáltuk adatszolgáltatási kötelezettségünket, és megállapítottuk, hogy a munkaerő-ráfordítás további három óra időtartammal növekedett meg.”

Utólag tehát kiszámolták, hogy valójában nyolc órát dolgoztak a szerződésekkel. És mivel az első négy óráért nem kérhettek pénzt, ezért a második négy óráért számítottak fel 16 ezer forintot.

Szigetvári átutalta a pénzt, azt remélve, hogy ezúttal megkapja a kért adatokat. Ekkor meglepő fordulat állt be. Az NSK ugyanis közölte a pénz beérkezése után, hogy nem adhatja ki az adatokat, mivel az utalás nem Szigetváritól, hanem az Együtt-től érkezett. Igaz, az adatigénylést is az Együtt e-mail címéről küldte, és az NSK a számlát az Együtt nevére állította ki még a pénz beérkezése előtt.

Az NSK visszautalja a pénzt a pártnak. Szigetvári újra kikéri az adatokat, de a határidő újraindult, az NSK-nak újabb 30 nap áll a rendelkezésére, hogy válaszoljon.