Rogán helikopterezése után itt is eltűntek a kormányhirdetések – A KESMA-ba olvasztott cég volt vezére a bizzar hazai médiavilágról

Mielőtt arról beszélnénk, hogyan ugrottál szakmailag és térben is ekkorát, mesélj inkább arról, mi hozott téged Magyarországra.

Picit távolabbról kezdem: egy Luzern melletti kis faluban, egy teljesen átlagos svájci családban nőttem fel, apukám a helyi erőműnél dolgozott, anyám háziasszony volt. A gimnázium után Genfben tanultam nemzetközi kapcsolatokat. Ez a kilencvenes években történt, akkor kezdtem el érdeklődni Kelet-Európa iránt, onnan nézve nagyon izgalmas volt a rendszerváltás.

Akkor ez a kíváncsiság volt a mozgatórugó?

Persze, hisz annak mi értelme lett volna, hogy mondjuk Londonban tanuljak erről a térségről? Így hát a genfi tanulmányok és egy féléves dániai gyakorlat után – akkor egy mentőcsónakokat gyártó cégnél dolgoztam – Budapestre jöttem, ahol közgazdász mesterszakon végeztem a CEU-n.

Szóval Soros… De a tréfát félretéve: Budapesten hogyan rendezkedtél be?

Mivel nagyon megtetszett a város, úgy döntöttem, maradok. Először egy osztrák banknál dolgoztam kontrollerként, pedig amikor jelentkeztem az állásra, azt sem tudtam, mi az. Itt több mint tíz évet töltöttem, ebből kettőt Bécsben, de vágytam vissza Budapestre. És nemcsak az itteni barátaim miatt, hanem azért is, mert Magyarország akkoriban nagyon jó hely volt. Fejlődött, pozitív volt a jövőkép. Mivel elvettem egy magyar lányt feleségül, így itt telepedtem le.

Hogy kerültél pénzügyesként a médiába?

Pallagi Ferenc, aki akkor a cégnél vezérigazgató és a Bors főszerkesztője volt (mellékesen régi jó barátom) hívott a Lapcomhoz. Itt előbb gazdasági igazgató, majd az ő nyugdíjba menetele után vezérigazgató lettem.

Egy igen izgalmas időszakban, hiszen a korábban független kiadó a te vezetésed alatt került a kormányközeli Andy Vajna médiaportfóliójába. Milyen volt a helyzet, ameddig külföldi kézben volt a Lapcom?

Az amerikai befektetési alapnál, az Elliottnál nagyon profik voltak, csak az üzleti eredmények érdekelték őket. Nem szóltak bele a mindennapi dolgokba, nem irányítottak a háttérből, ahogy ez a mai magyar médiában egyébként tipikus. Rogán helikopterezős címlapja után, amibe a Népszabadság belebukott, nálunk is eltűntek a kormányhirdetések, de a példányszám igazolta, hogy jó úton járunk. Ettől függetlenül az amerikaiak úgy döntöttek, hogy eladják a magyar érdekeltségüket.

És jött Andy Vajna. Mi változott?

A korábbi munkahelyi műhelyititkokról sehol a világon nem illik beszélni. Két dolgot azonban mondhatok: ha Andy Vajna nem Magyarországon, nem ebben a politikai környezetben a főnököm, szívesen dolgoztam volna vele. Akadtak ugyan nézeteltéréseink, de ezeket mindig meg tudtuk beszélni, őt tényleg lehetett tisztelni. Másfelől viszont, minden részletezés nélkül, olyan volt a helyzet, hogy könnyű szívvel mondtam aztán le a jól fizető állásomról.

Tisztelve a lojalitásodat a volt céged iránt, akkor általánosságban kérdem: mi a véleményed a magyar média helyzetéről?

Erről hosszan tudnék beszélni. Formailag ugyan van sajtószabaság meg független médiahatóság és független versenyhivatal, de valójában ezek parancsra vagy önszorgalomból kiszolgálják a rendszert. Amit tiltanak az ellenzéki médiumoknak – például az RTL Klub és a Centrál kiadó együttműködését –, azt a kormánybarát piaci szereplőknek habozás nélkül engedik.

Nem lehet, hogy ebben hibásak a nagy külföldi befektetők is, akik könnyű szívvel megváltak a kiadóiktól?

Lehet őket hibáztatni, hogy miért nem harcoltak, miért inkább a könnyebb utat választották, és adták el jó pénzért a cégeiket, de egy befektetőnek mindig fontos a jogbiztonság, ami Magyarországon megszűnt. Emlékszem, amikor boldogan beszámoltunk a tulajdonosnak, hogy csökkenni fog a reklámadó, akkor ő szikár racionalitással azt kérdezte: „Miért vagytok biztosak abban, hogy egy év múlva nem emelik újra a duplájára?” És ugyanide tartozik, hogy Fidesz-Magyarországon a piaci szabályok sem működnek.

Amennyiben?

A médiacégek egyik fő jövedelemforrása ugye a reklámbevétel. Normál körülmények között aki a legjobb, legolvasottabb lapot állítja elő, az kapja a legtöbb reklámot. (Csak zárójelben: a jó termék a szabad alkotás eredménye, azaz feltételezi a sajtószabadságot.) De amikor vannak szereplők, akik más kritériumok miatt jutnak nagy bevételhez, az torzítja a piacot és megöli a többi szereplőt. Ha egy cégnek csak akkor vannak állami vagy államközeli reklámbevételei (és ma itt költenek a legtöbbet), ha megfelel az elvárásoknak, akkor ott a sajtó már nem szabad.

Szerintem egyébként még ennél is többről van szó.

Igen, mert a – nevezzük így – kormányhű médiában a tulajdonosi döntések is valami homályos központban születnek. Az még normális, hogy egy tulajdonosváltás után személycserék vannak, de én ahhoz voltam korábban szokva, hogy ezek minőségi cserék. Úgy tűnik, ebben a rendszerben már mások az elvárások. Még egyetlen történetet hadd mondjak el a helyzet illusztrálására. Amikor arról szóltak a hírek, hogy egy külföldi kézben lévő kiadót egy kormányközeli, de szintén magáncég akar megvenni, egy államtitkár azt mondta nekem, szerinte ez nem igaz, mert a kormányülésen erről szó sem volt, márpedig erre a tranzakcióra a kormánynak is rá kell bólintania. Érted? Két, elvileg független piaci szereplő között!

Egyszer azt mondtad: Magyarország egy bizarr ország. Miért?

Én nagyon szeretem a történelmet és a régi könyveket. Az egyik első, ami magyarul olvastam, Mikszáthtól A tisztelt Ház volt. Akkor arra gondoltam: hű, milyen világ lehetett ez! Pár éve újra a kezembe került, és akkor meg azt mondtam magamban: csak a neveket kell kicserélni, és tökéletes parlamenti tudósítás lehetne ma is. Tudod, miért nem ért meglepetésként, amikor kormányközeli körökhöz került a kiadó? Mert elolvastam előtte Móricztól a Rokonokat! Ez az ország újra és újra hasonló csapdákba esik, most épp a Horthy-éra népszerű. Hogyan lehet példaként felmutatni egy olyan korszakot, ami katasztrófához vezetett? Nem tudom, miért, de a magyarok nehezen tanulnak a múltjukból.

Ezért is adtad fel azt a régi tervedet, hogy Magyarországon nyitsz panziót?

Pedig tényleg ezt terveztem. Bár élveztem a mindenkori munkám, de vágytam a természet közelségét, így egy tokaji borozgatás közben arra gondoltam, jó lenne itt letelepedni, gazdálkodni, borászkodni és egy panziót nyitni. Csak Magyarország sajnos nem az előnyére változott, ma már nem az a lendületes, nyitott hely, mint régebben volt. Én nyitott ember vagyok, szeretem az új dolgokat, kíváncsi vagyok a változásokra. Mára viszont a magyarok bezárkóztak, szeretnék száz évvel visszatekerni az időt, gyűlölködnek és félnek az ismeretlentől. És ki kell mondani: ezért nagyban felelős a kormány politikája.

Azt értem, hogy el innen, de miért a világ végén telepedtél le? Hogy esett a választásod éppen az Azori-szigetekre?

Gyerekkorom óta rajongtam mindenféle szigetért, az Azoriakról meg először még a szüleim egy könyvében olvastam. Tizenkét éve voltam ott először, akkor még egyedül, és azonnal beleszerettem. Iszonyatosan szép hely, rengeteg a zöld, csodálatosak a hegyek, az óceán, sok helyen érintetlen természet, de közben európai is, majd hétszáz éves történelemmel. Talán meglepő, de kicsit hasonlít a svájci Alpokra, itt is sok a legelő és a tehén. És persze őrült izgalmas, hogy a semmi közepén vagyunk, Európától 1500, Észak-Amerikatól 1900 kilométerre. Amikor később a feleségemet elhoztam ide, neki is rögtön megtetszett, így nem kellett sokat győzködnöm.

Bevallom, azt hittem, hogy azon a futóversenyen szerettél bele, ahol egy vulkán kráterét is meg kell kerülni.

Nem, nem! A futóverseny csak véletlenül jött, valamikor megláttam a neten, hogy van itt egy izgalmas verseny, és beneveztem rá. Egyébként itt, Faialon már kialalkult egy rendes terepfutó-kultúra, például az anyaország, Portugália egyik legjobbja is egy helybéli fiatal srác.

Milyen Faial szigetén a hétköznapi élet?

Csöndes és lassú, de európai. Neten mindent meg lehet rendelni, csak lassabban érkezik meg. Ahogy az is előfordul, hogy a boltokban néha elfogy egy-egy termék, és csak akkor lesz újra, ha megjön a következő szállítóhajó. De jó ez így, egyszerűbben élünk, nem vagyunk kitéve a konzumálási őrületnek, és bevallom, egy cseppet sem hiányzik. Errefele nem gazdagok az emberek, de szinte minden faluban van egy önkéntes csoport, ami segít a szegényeknek.

Mi van a régi terveiddel? Feladtad már a panziós álmokat?

Szó sincs róla, csak itt lassan mennek a dolgok. Először át kellene építeni a házunkat, de az itteni bürokraták nem sietnek. Még várunk az építési engedélyre, utána kell egy kivitelezőt találni, de az sem lesz könnyű. Errefele kevés az építőipari cég, és bőven van munkájuk. Az itteni emberek nem kapkodnak, de miért is tennék? Az az elv a szigeten, hogy amit holnap meg lehet csinálni, azt meg lehet csinálni jövőre is.

Akkor addig mivel töltöd az idődet? Tanulod a nyelvet, futsz és…

Nem unatkozom. A házunkhoz tartozik egy 6000 négyzetméteres terület, amiből 5000 négyzetméter banánültetvény, igaz, túlnyomó része még ki van adva egy helyi gazdának. Az a tervünk, hogy a panzió mellett egy biogazdaságot alakítunk ki, a banán mellett trópusi gyümölcsöket és zöldségeket akarunk termelni. Erre készülök, sokat tanulok, már elvégeztem egy biogazdálkodási tanfolyamot is.

Jövőre betöltöd az ötvenet. Meddig terveztek ott maradni? Életetek végéig?

Ki tudja? Magyarországon is úgy terveztem, hogy végleg ott tepelszem le.

Figyeled még a magyar fejleményeket?

Igen, bár a feleségem elég dühös, amikor erről mesélek neki. Szerencsére a Facebook tanulékony, így egyre kevesebb magyar hírt dob fel. Amit olvasok, hallok, abból úgy látom, a helyzet nemhogy változatlan, de tovább romlik. Ezt pedig még innen is fájdalmas látni.