Rogán Antal minisztériumát nem csak hogy elkerülte a leépítés, de még nőtt is a munkatársak létszáma

2019. május 29., 12:58

Szerző:

Bár 2018 vége óta az Orbán-kormány több ezer embert bocsátott el a közigazgatásból, a Rogán Antal vezette, Miniszterelnöki Kabinetiroda még növelte is munkatársai létszámát – írja a G7. Az Orbán-kormány honlapjára teljesen váratlanul felkerült az összes minisztérium beszámolója arról, hogy 2018 óta negyedévenként hány ember dolgozik náluk, milyen beosztásban, és mennyit fizetnek nekik különböző jogcímeken.

A legtöbb embernek szám szerint a Pénzügyminisztériumból, a Miniszterelnökségről és az Emberi Erőforrások Minisztériumából kellett mmennie, arányaiban viszont a Honvédelmi, az Igazságügyi és az Agrárminisztérium létszámát csökkentették a leginkább. Összesen 15 százalékos leépítés történt.

Miközben a többi minisztériumot áldozatokra kényszerítették, addig az állami  propagandaosztály, vagyis a Miniszterelnöki Kabinetiroda létszáma negyven százalékkal, 110 fővel nőtt 2018 elejéhez képest.

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterje
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Egyébként a létszámcsökkentési hullám ellenére ellenére még mindig többen dolgoznak a minisztériumokban, mint 2016-ban. Magyarországon több mint félmillió ember kapja a fizetését a központi költségvetés szerveitől. Az önkormányzatokat is beleértve több mint 800 ezren dolgoznak az államnak. Ez több mint a kétszerese a 2010 előtti helyzetnek.

A dolgozók végkielégítésére összesen 852 millió forintot költöttek.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.