Hol van Rigács? – Navracsics Fialánál

– Jó reggelt! Meg van elégedve a világgal?

– A világgal nem, az eredményemmel igen. Nem jóllakott macskaként heverek egy kandalló mellett, és nézek a világba…

– Van lelkiismeret-furdalása?

– Nincs. Miért lenne?

– Merthogy az ellenfele – Rig Lajos – a veresége hatására végleg felhagyott a politikával, visszatér ápolónak, a Jobbikból is kilépett.

– Kevésbé kellett volna győzni? Azt mondta: nem lát esélyt velem szemben a jövőben sem. Ezért legyen lelkiismeret-furdalásom? Az országos politika ritka győzelme az enyém – nem tudok másról –, úgy nyertem, hogy az ellenfelem otthagyta a politikát.

– Büszke rá?

– Az eredményemre vagyok büszke: 51,47 százalékot ebben a választókerületben senki sem ért még el.

– A méret a lényeg?

– Jelen esetben azért lényeg a méret, mert személyemben, politikámban nem tudtak támadni, ezért azzal támadtak, hogy nem vagyok odavalósi. Mit keresek én ott? Eredményem a választópolgárok részéről egy világos visszaigazolás: igen, van helyem, függetlenül attól, hogy nem ott lakom. Elfogadnak, vállalnak. Ez egy „elfogadottsági-mutató”, és az országos politika, a választókerület szempontjából is nagyon fontos.

– Olvasom, vett Rigácson, a faluház mellett, egy üres földdarabot. Mi lesz ott?

– Nem tudom. Megvettem.

– Tájékozatlan vagyok, hol van Rigács?

– Nézze meg a térképen! Azt hittem, ha rákérdez, megnézi. Ez nagyon fővárosi kérdés volt. Egy vidékit kevéssel lehet annál jobban bosszantani, hogy egy fővárosi megkérdezi: hol is van… Nézze meg, Sümegtől északra, a 8-as út felé, Megyerrel átellenben, Zalaszegvártól délre, egy kis falu.

– Ahhoz szoktam, ha valamit nem tudok, megkérdezem. Ebben szerintem nincs semmilyen fővárosi.

– De van… hadd mondjam! Ha egy beszélgetés során előkerül Rigács, és az egyik megkérdezi a másiktól, hogy ne haragudj, nem tudom, hol van, akkor készségesen elmondom, de ez most nem egy ilyen beszélgetés során került elő, hanem kifejezetten erről volt szó. Nyilvánvalóan készült erre a kérdésre. Szerintem ilyenkor az a minimum, hogy megnézi.

– Ez annyira nincs így, hogy ezt a kérdést már a múlt héten fel akartam vetni, csak elmaradt valamiért. Olyan koncepciót lát a kérdésem mögé, ami nem létezik. Nincs.

– Hanyagságot látok, ilyen fővárosi hanyagságot, hogy nem fogom megjegyezni mind a 3300 magyar település nevét, miközben pontosan tudom, hol van a Hegyvidék, Terézváros.

– Az idősebb jogán, az összes tiszteletem dacára mondom: nem beszélhet így velem. Próbálkozhat, de akkor egyszerűbb, ha lerakja, nem én.

– Nem fogom lerakni…

– Kikérem magamnak, hogy így beszéljen velem!

– Miért? Szidom?

– Olyan szemlélettel vádol meg, amivel nem rendelkezem, vagy ha rendelkeznék, akkor most biztosan nem élnék vele, mert tapasztalom a vele kapcsolatos érzékenységet.

– Szóval tapasztalja.

– Tapasztalom, ezért véletlenül sem Zalaegerszeg mellé helyezem el Rigácsot, hiszen tudom, hogy a Veszprém 3-as szavazókörzet része, ahol indult. Ezzel együtt a hosszúsági és szélességi fokokkal épp úgy nem vagyok tisztában, mint azzal, hol végződik Erzsébetváros, és hol kezdődik Terézváros.

– Akkor azt is el tudja képzelni, mennyire sértő egy rigácsinak, vagy Rigácsot az Országgyűlésben képviselőnek, ha azt mondják Budapesten, ne haragudjon, hol is van?

– Tapasztalom egy új közhangulat kontúrját… és a mai a magyar világ egyre inkább ki van hegyezve erre… hosszú évekkel ezelőtt beszélgettem Lázár Jánossal, nagyon rossz volt a mobil hangminősége, és rákérdeztem: hol van, mire azt felelte, Bugyiban, a világ végén… a padtársa, aki most legyőzött egy miniszterelnök-jelöltet… arra gondoltam akkor, milyen érzést okozhatott ezzel a Bugyiban lakóknak… Ehhez mit szól?

– Azt sem üdvözlöm, hogy Lázár János mit mondott akkor.

– Elnézést, egy potenciális kormánytagról beszélünk, nem kizárt – mondta a miniszterelnök.

– Ne kiabáljon velem!

– Nem kiabálok, fel vagyok háborodva.

– Akkor ne háborodjon föl, hanem nyugodjon le. Erre a kérdésre rákészült, változatlanul ezt gondolom, és ez sértő szerintem.

– Azt mondja, hanyagság a részemről…

– Fővárosi nagyvonalúság. Rigácson volt egy üres telek a kultúrház mellett, a polgármester mondta, eladó – ez még ősszel volt – nagyon aggódik, hogy esetleg olyan emberek veszik meg ott a falu központjában, amit ő nem szeretne, ő szeretné rendbe tenni a falut, tudok-e valakit, aki esetleg megvenné. Kérdeztem, mennyibe kerül, mondta: 300 ezer forint… Akkor azt mondtam, jó, akkor megveszem. Ez a történetem.

– Kiktől akarta megóvni ezt a telket?

– Nem tudom, nem kérdeztem tőle.

– Ez hanyagság volt.

– Nem gondolom.

– Én meg nem gondolom magam hanyagnak.

– Végigpuffoghatja a hátralévő negyedórát, de én akkor is fenntartom a véleményemet.

– Én meg a magamét.

– Befejezzük?

– Ha befejeznénk, kizárólag arra lenne jó, hogy mindketten elgondolkodjunk, de tartok az egyoldalúságtól. Egy korábbi Fiala János már lerakta volna a telefont.

– Látja, mégis van személyiségfejlődés…

– Mekkora föld?

– Kétezer négyzetméter.

– Az hány hektár?

– Kérdezze meg a Lázárt, ha már példálózott vele, ő akar most vidékfejlesztési miniszter lenni, majd elmondja.

– Most éppen nem vagyunk beszélőviszonyban.

– Nem én hoztam fel a személyét.

– Bugyi nekem tőle anekdotikus, máskor Navracsicsot idézek. Nem volt előre elhatározott Rigács említése…

– De legalább belelátott egy kicsit a vidéki emberek lelkébe.

– Nem, én az ön lelkébe láttam bele.

– Nehéz reggelünk van…

– Halványlila gőzöm sincs, hogy a vidéki hallgatóim és nézőim most mit gondolhatnak.

– Én meg pontosan tudom.

– Akkor olyan tudással rendelkezik, amivel én nem. Én abból élek, hogy nem tudok dolgokat, ezért megkérdezem.

-– Ne vádaskodjon. Hagyjuk már ezt a témát. Újra és újra visszatérhetünk rá, még van tizenhárom percünk…

– Miért számolja vissza az időt?

– Akkor elment tizennyolc perc…

– Lényegtelen dolgokkal?

– Teljesen lényegtelenekkel.

– A választás éjszakáján az első interjút a Mandinernek adta. Idézem: „ha valaki egy kicsit tárgyilagosan érdeklődik a politikai teljesítmény iránt, belátja: Orbán Viktor valamit nagyon tud”. Mi ez a valami?

– A politikai vezető szerepe. Egyébként nem a Mandinernek nyilatkoztam először, hanem a Partizán és 24.hu közös választási műsorának, ott is próbáltam elmondani, hogy amíg az ellenzéki oldal egyszerűen gyűlöletbe fojtja Orbán Viktor dominanciájával szembeni érzéseit, és nem képes értelmes módon feldolgozni, hogy Orbán Viktor miben veri magasan a magyar politikusi mezőnyt, addig nincs esélyük. Azért a „valamivel” írtam le, mert vannak benne egzakt, tudással összefüggő dolgok, és Orbán Viktor tudja a kormányzás gépészetét, az európai döntéshozatal részleteit, mellette van nem az egzakt tudáshoz tartozó rész is: tapasztalat, bölcsesség, rafináltság, dörzsöltség, sok minden. Egy elegyet mondtam „valaminek”, ami egy komoly politikai vezető szereppé állt össze. Szereti, nem szereti, egyetért vele, nem ért vele egyet, azért a negyedik kétharmad után már nem intézhető el azzal, hogy Putyin pincsije, meg mit tudom én, diktátor, meg akarnok, ez olyan politikai tudás, amit nem értelmez, nem vette a fáradságot az ellenzék, hogy feldolgozza, és ennek következtében rendre nem is akármilyen vereséget, hanem kétharmados vereséget szenved.

– Akkor ez a tudása Orbán Viktornak szombaton is megvolt, mégis vasárnap estére lettek az emberek bizonyosak felőle.

– Amiről beszélek, kevésbé Orbán Viktor teljesítményének ellenzéki percepciója, amit folyamatában néztem, és amiről régóta gondolkozom, hogy a magyar ellenzék meddig engedi meg magának azt a luxust, hogy nem gondolkozik, amikor a magyar politikáról beszél, hanem előkészített ideológiai sémákat próbál ráolvasztani, szó szerint a Fideszre és Orbán Viktorra, aminek következtében végig fölényben voltunk a kampányban is. Csodálkozva néztem, hogy Orbán Viktor, és ennek következtében a Fidesz végig fölényben tud lenni. Az ellenzék nemcsak amiatt nem találta ennek a fölénynek az ellenszerét, merthogy Márki-Zay Péter jó vagy nem jó választás, hanem azért, mert egész egyszerűen az ellenzékhez kötődő politikusok és értelmiség nem vette figyelembe a valóságot. Amit Mérő László megtett. Nyilatkozata számomra nagyon tiszteletreméltó. Elment vidékre szavazatszámlálónak, és elmondta utóbb, hogy rádöbbent, nem ismeri jól a vidéket. Előítéletei volt a Budapesten kívüli világgal kapcsolatban. Azt gondolta, ott mindenki mosott agyú fideszes, mindenki választási csaláson akar részt venni, ha ő nincs ott, és nem figyel. Rájött, hogy nem, normális emberek élnek ott is, csak mások a tapasztalataik, nem akarnak csalni, mert ugyanolyan becsületesen akarnak élni, mint a budapestiek. Az ő élménye ma az ellenzéki vezető politikusoknak és a mögöttük álló értelmiségi holdudvarnak még nincs meg. Talán a mostani választás meghozza. Ez nagyon komoly versenyképességi fejlődést jelent számukra.

– Ez egy új frontvonal, egy egészen másfajta vidék vs. főváros egybevetés, most van a formálódóban és szilárdul meg, nem az én világom. Sokat vagyok vidéken, hétvégéim zömét Budapesttől távol töltöm. Vannak benyomásaim, tapasztalatom a vidékkel kapcsolatban. Ellenzékinek tartom magam, de semmilyen vonatkozásban nem azonosítom magam azokkal, akik lenézik a vidéket, mégis nemkívánatos irányba tolnának, mint ellenzéki értelmiségit. Nekem a Fidesszel vagy a Fidesz politikájával nem az a fő bajom, hogy fogatlan, hónaljszagú emberek szavaznak rá. Tőlem távol áll a foghíj-rasszizmus, egyáltalán a rasszizmusnak az a formája, ahol valakit kinézet alapján azonosítanak be, Mérő László meg inkább egy szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, ha egy szavazatszámlálás kellett neki ahhoz, hogy reális képe legyen a magyar vidékről.

– Csak utalni szeretnék arra, hogy ez milyen régi probléma, biztosan emlékszik még 1993 tájékából a makkos cipős, fideszes vállalkozóra? Erre a leírásra…

– Ahogy az Alföldi-papucsos értelmiségiekre is.

– Igen, de ez máshogyan volt… A makkos cipős fideszes volt a bunkó vidéki vállalkozó, a jól fésült fővárosi vállalkozóval szemben.

– Én a mókusfarkas slusszkulcstartóra emlékszem, amit egy vállalkozói – újgazdag – réteggel azonosítottak. Nem vidékiséggel, nem párthovatartozással. Más. Ha fordított eredmény születik, lett volna potenciális Rig Lajos?

– Tapasztalhatta, nem vagyok nagy bejelentő. Győzelemnél sem adok interjút más győztesekkel ellentétben hatodszor arról, hogy mekkorát győztem, és hogyan tértem vissza, a vereségnél sem az történt volna, hogy egyfolytában bejelentettem volna mindennap valami újabbat. Rig Lajossal szemben nem szerepeltem listán. Mindenki számára egyértelmű helyzetet teremtettem. A Keljfeljancsiban többször beszéltünk arról, ha nem nyerek egyéni választókerületet, az a politikai pályám végét jelenti, bár a Fideszből akkor sem léptem volna ki.

– Nem újkeletű a gond. 1993 környékén Boross Péter azt mondta: jóarcú vidéki gyerekek kellenek a Magyar Rádióba. A főváros–vidék kapcsán mindig volt igény arra, hogy erdőtüzet lehessen belőle csinálni, valaminek az érdekében, amihez se ma, se máskor nem leszek megfelelő gyúanyag.

– Akkor álljunk most meg egy pillanatra, végig hallgattam, próbál bevinni az erdőbe, hogy a főváros–vidék háború egyik harcosának tartom, nem, arra kívántam rámutatni, ha valakinek van egy előkészített kérdése, akkor az egy vidéki számára – különösen a számomra, aki ezt a térséget képviselem –, sértő. Hol is van az a Rigács? Hogy a fővárosból nem látni Rigácsot. Ennyit akartam mondani, nem többet. Hogy ez sérti a rigácsiakat.

– Van párhuzam a mi beszélgetésünk és a nyugat-európaiak nem kellő Magyarország-ismerete között?

– Szerintem nincs. Felületi legfeljebb. Vannak budapestiek, akik velem kapcsolatban úgy érzik, hogy a magyarországi baloldallal, a baloldali értelmiséggel kapcsolatban van vidéken egy olyan vélemény, hogy ők nem látnak az Ostapenkón túl, ha ez a kulturális kód mond bárkinek is valamit. De ez szerintem nagyon könnyen áthidalható, és nem érzem annyira éles határnak. A főváros vs. vidék konfliktusról nem gondolom, hogy egy komoly politikai tagoltságot okozó tényezővé alakulna a jövőben. Most éppen úgy alakult, hogy a budapesti választókerületek közül kettő kivételével a többi ellenzéki lett, de az eredmény választásról választásra változik, és nem tartom igaznak Karácsony Gergely, Budapest főpolgármesterének azt a mondását, hogy Budapest maradt Magyarország szabadságszigete, vagy nem tudom, micsoda. Ezt egyszerűen ostobaságnak tartom. Ebből adódóan nem tartom politikailag érzékeny területnek. A Nyugat-Kelet konfliktust, és a nyugatiak nemtörődömségét Kelet-Európa hagyományaival, történelmével, eltérő vonásaival kapcsolatban, ezt politikailag potenciálisan robbanékonynak és veszélyesnek tartom.

– Engedjen meg egy utolsó, történelmietlen kérdést: ha múlt héten kérdeztem volna, hogy hol van Rigács, ugyanígy reagál?

– Nem lettem volna még képviselője annak a térségnek, szóval nem így reagáltam volna, azt mondtam volna, hogy a választókerületemben van…

– Mi a különbség oka?

– Az, hogy a rigácsiak rám szavaztak. Kétharmadban. És innét elvárom, hogy mindenki tudja Magyarországon, hogy hol van Rigács. Én várom el. Lázár János nem várja el, mert a rigácsiak nem Lázár Jánosra szavaztak, de egy képviselőnek szerintem képviselnie kell a területét minden körülmények között és mindenkivel szemben.

(Kiemelt képünk: Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program megvalósításáért felelős kormánybiztos a magyar közigazgatási ösztöndíjprogramról tartott konferencián a Lónyay–Hatvany-villában 2021. október 7-én. Fotó: MTI / Mónus Márton)