Csak kevéssel csökkent a Fidesz szavazótábora októberben

A Republikon Intézet kutatásából az derült ki, a teljes népességben még mindig 34 százalék szavazna a kormánypártokra.

2022. december 5., 08:23

Szerző:

Publikálta a Telex a Republikon Intézet számukra készített közvélemény-kutatásának eredményeit. Ebből az derült ki, hogy a kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetsége az őszi időszakban kezdete óta csak minimális mértékben veszített szavazótáborából. Októberben a tavaszi csúcsról való lemorzsolódás ugyanis csupán kis mértékben folytatódott.

Ezek alapján

  • még mindig 34 százalék nyilatkozott úgy,, hogy a Fidesz-KDNP-re szavazna, ez csupán 1 százalékponttal kevesebb, mint az intézet szeptemberi adata
  • az ellenzék továbbra sem lett népszerűbb, legerősebb pártja a Demokratikus Koalíció is csupán 13 százalékon áll, ez egy százalékpontos növekedés,
  • nem változott a szélsőjobboldali Mi Hazánk támogatottsága, rájuk továbbra is 7 százalék szavazna, míg a Jobbikra 3 százalék,
  • az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében 4 százalék, a Momentum azonban ledobott 2 százalképontot és ugyancsak 4 százalékon áll,
  • a többi ellenzéki párt a mérési hibahatár környékén billeg.

A biztos pártválasztók a teljes népesség köréből azok, akik megnevezték, melyik pártra adnák le a voksukat, közöttük sorrendben a helyzet: Fidesz-KDNP 46%, DK 18%, Mi Hazánk 10%, Momentum 6%, MSZP 6%, Jobbik 4%, Magyar Kétfarkú Kutyapárt 4%.

Az ellenzéki pártok belső viszonyai tehát továbbra sem változtak.

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely beszél az Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott közös ellenzéki megemlékezésre, az Andrássy út–Dózsa György út sarkán. Budapest, 2021. október 23. Fotó: Adrián Zoltán/168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.