Rendszerdöntés

– Nekem az a félelmem, hogy nem a népfelség elve körül van a baj, hanem az SZDSZ és a Fidesz a jövendő, szabadon választott parlamentben sem hisz – fakadt ki 25 éve Pozsgay Imre, az állampárt képviselője a Nemzeti Kerekasztal záróülésén.
Maradt még a nyárból, a meteorológia 1989. szeptember 18-ra 27 fokot jelzett, a hazafias népfrontos Magyar Nemzet szalagcímben jósolt: „Ezekben a hetekben dől el a haza sorsa!”

Tavasz óta a reformkörök belülről feszegették az MSZMP-t, az államminiszter a 168 Órának 1956-ot népfelkelésnek nevezte, újratemették Nagy Imrét. Tőlünk keletre Gorbacsov peresztrojkája nem töltötte fel az üres boltokat, a kommunizmus még élt, de már a Kreml előtt parádéztak a cári hobbigárdisták.

Idehaza is felfordult minden: a lapok még közölték a szovjet tévé műsorát, de a SZOT oktatási központjában már az Európai Buddhista Unió ülésezett, árulták a méregdrága Commodore számítógépet, Zalában, ahol pár napja a fideszes Németh Zsolt a kampány hevében agyagba döngölte volna a kommunistákat, az időközi választáson győzött egy Marx (egy Gyula), de nem a kommunisták, hanem az MDF színeiben.

Nem csoda, hogy a későbbi Fidesz-fan Pozsgay Imre államminiszter dühös volt a Parlament vadásztermében. A hetyke bajszú, hosszú hajú, sovány fideszes, Kövér László, és a szemüveges, köpcös, liberális filosz, Tölgyessy Péter néhány perce jelezte, ők bizony nem írják alá a megállapodást az állampárttal, mert attól tartanak, az MSZMP a hatalmát akarja átmenteni a szabad választások előtti államfőválasztás erőltetésével.

Akkoriban az államminiszter volt a legnépszerűbb politikus, így a legjobb oddsszal ő ment volna neki a választásnak. Pozsgay még nem tudhatta, hogy novemberre a két radikális liberális párt népszavazása miatt nemcsak közvetlen államfőválasztás nem lesz, hanem lőttek a munkahelyi pártszervezeteknek, a Munkásőrségnek, és az MSZMP-nek a nép akarata alapján el kell számolnia a vagyonával.

– Ellentétben minden, a jobb- és a baloldalon megfogalmazott, manapság divatos állítással, a rendszerváltozás a tömegek és nem egy szűk elit akarata volt – mondja Fodor Gábor, a Liberálisok vezetője, aki akkoriban a Fidesz egyik prominense volt.

Az 1989. március 15-i, több száz ezres tüntetést, a Nagy Imre-újratemetést – amelyet a Hősök terén, illetve a tévékészülékek előtt milliók követtek –, a szintén tömeges részvétellel lezajlott „négyigenes” népszavazást, valamint a választásokat hozza fel példának.

Kónya Imre, a Független Jogász Fórum vezetője szerint a rendszerváltozás sajátos, megállapodásos forradalom volt. Az irányt és a tempót az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) szabta meg, a hatalmon lévő állampárt futott az események után. Az ellenzék azért lehetett a meghatározó erő, mert komoly társadalmi támogatottság állt mögötte, amit a ’88-’89-es, több tíz ezres, sőt százezres megmozdulások is mutattak.

– A Független Jogász Fórum egyike volt annak a több tucat szervezetnek, amelyek az 1989. március 15-i demonstrációt szervezték. Százezer ember hömpölygött végig a városon, tízszer annyian, mint ahányan a hivatalos ünnepségen voltak. Látványosan bebizonyosodott: ha az ellenzéki szervezetek összefognak, jelentős tömegek állnak mögéjük. Ezzel a támogatottsággal az egyesült ellenzék politikai ellensúlyt képezhet a hatalom kizárólagos birtokosaival szemben. A demonstráció után hazamentem és megfogalmaztam az Ellenzéki Kerekasztal megalakítására szóló felhívást – emlékszik Kónya.

Fodor szerint az EKA szervezetei abban állapodtak meg: különbözőségeik ellenére közös a szándékuk abban, hogy szabadságot, demokráciát, piacgazdaságot teremtő alkotmányra van szükség, módosítják a választójogi törvényt, és a média, valamint a gazdaság területén is változásokat akarnak.

– Abban is megegyeztünk, hogy nem tárgyalunk a többiek tudta nélkül a kommunista párttal, nem engedjük, hogy az MSZMP bárkit kizárjon a tárgyalásból – mondja Fodor Gábor, aki szerint az állampárt „szalámitaktikájának” egyik áldozata éppen a Fidesz lett volna, ha a többiek ezt nem akadályozzák meg. Az MSZMP ugyanis azt akarta, hogy a Fidesz mint korosztályi szervezet inkább a KISZ-szel tárgyaljon.

– Tele voltunk hittel, optimizmussal, nagyszerű korszak volt. Csakhogy az Ellenzéki Kerekasztal júliusra, augusztusra megroppant. Előtte már voltak furcsa jelek: az MDF békülékenyebb, barátkozóbb lett az MSZMP-vel. Augusztusra kiderült, az önmagát nemzeti kereszténynek nevező oldal a tudtunk nélkül, az MDF vezetésével suttyomban tárgyalt az MSZMP Pozsgay-szárnyával. Világos volt, hogy mire megy ki a játék, megállapodtak: az állampárt hagyja, hogy szabad választások legyenek, cserébe előrehozott, közvetlen államfőválasztást akart – mondja Fodor.

Kónya Imre az alkotmány-előkészítő szakbizottságban vett részt a Nemzeti Kerekasztal nyári tárgyalásain. Ő másképp látja az augusztusra már repedező ellenzéki egységet.

– Ennek nincs köze a bizalomhoz – mondja Kónya. – Az ellenzék szakadásának prózaibb okai vannak. Az Ellenzéki Kerekasztal mint valódi politikai ellensúly rákényszerítette az MSZMP-t, hogy megállapodjon az ellenzékkel a szabad választások törvényi feltételeiben. Amint ez megtörtént, már nem volt miért megőrizni az ellenzék egységét. Az EKA ugyanakkor elmosta az egyes szervezetek különbözőségét, és ezzel konzerválta az országos szervezettséggel rendelkező MDF előnyét a többiekkel szemben. Az időközi választásokon sorra a demokrata fórum jelöltjei nyertek. Az SZDSZ egy látványos akcióval, a népszavazással próbált megerősödni, amelyhez hasonló okokból szövetségese, a Fidesz is csatlakozott. Ez teljesen legitim politikai törekvés, nem is értem, hogy legalább utólag miért nem ismerik el. Ha nincs a referendum, a választásokon valószínűleg nem az SZDSZ a második legerősebb párt, és a Fidesz nem kerül be a parlamentbe.

Kónya Imre szerint az MSZMP erős köztársasági elnököt akart, aki akkor nagy eséllyel Pozsgay Imre lett volna. Az ellenzék pedig egy korlátozott jogkörrel, a parlament által választott államfőt képzelt el. Az állampárt lemondott az erős elnökről, cserébe az MDF vezette ellenzéki többség belement abba, hogy első alkalommal a nép válassza meg a köztársasági elnököt.

– Ez volt az a kompromisszum, amit az SZDSZ és a Fidesz nem fogadott el, de nem is vétózták meg a megállapodást. Tudták ugyanis: ezzel dőlt el, hogy szabad választások lesznek, mégpedig a közösen kidolgozott köztársasági alkotmány, választójogi és párttörvény korrekt feltételei között. Szerintem azt is tudták, hogy a szeptember 18-i megállapodással történt meg a rendszerváltozás, amire a pecsétet a választópolgárok ütik rá. A népszavazás csak hab volt a tortán: növelte az SZDSZ és a Fidesz választási esélyeit – mondja Kónya Imre.

Fodor szerint a Fidesz és az SZDSZ nem akart prezidenciális rendszert, mert az egyszemélyi uralomnak rossz történelmi hagyományai voltak Magyarországon. A piacgazdaságot és a demokráciát a fékek és ellensúlyok rendszerével képzelték el.

– Nem akartunk egy újabb Kádárt, Horthyt vagy Ferenc Józsefet keresni – mondja az egykori Fidesz-vezető, aki szerint a tárgyalások végéért, az egyetértés megbomlásáért – ahogy ők nevezték magukat – a keresztény-konzervatív pártok voltak a felelősek.

Fodor Gábor, Kövér László, Orbán Viktor a Bibó Kollégiumban beszéltek arról, hogy a Fidesz nem írja alá a megállapodást, majd ezt egy szűk körű elnökségi ülésen megvitatták, s később az SZDSZ-szel is egyeztettek.

– Jól tettük, hogy nem írtuk alá a nyilatkozatot, mert az nem azt a szándékot és akaratot tükrözte, amit az Ellenzéki Kerekasztal kitűzött maga elé. De nem vétóztuk meg a megállapodást, mert azt felelőtlenségnek tartottuk volna – mondja Fodor. – A sors fintora, hogy az az Orbán Viktor, aki annak idején velünk együtt harcolt a prezidenciális rendszer bevezetése ellen, most úgy módosítja az alkotmányt, hogy abba az irányba haladjon az ország. Orbán azzal, hogy illiberális rendszert épít, szembemegy az alkotmány egyik atyjával, Sólyom Lászlóval, az egykori Fidesszel és persze hajdani önmagával is.
Kónya szerint a tárgyalásokon dőlt el az is, hogy parlamentáris és nem prezindenciális rendszer lesz Magyarországon.

Hogy ma pont az ellenkező irányba indult el az ország?

A volt MDF-frakcióvezető szerint nincs így: „A közjogi struktúrán az Alaptörvény sem változtatott. A hatalomgyakorlás módja módosult, s ebben a jövőben is lehetnek változások. De az 1989-ben közösen kidolgozott parlamentáris rendszer valódi érték, amely összhangban van történelmi hagyományainkkal. Megváltoztatására felelős politikus nem gondolhat komolyan.”