Gazdasági okokból nem lesz kiállítva BRFK rendőr fényautója a Rendőrpalota előtt

A Budapest Rendőr-főkapitányság gazdasági megfontolásból idén nem állítja ki a Teve utcai Rendőrpalota elé a fényautót, de a Szent János Kórház Gyermeksebészet és Traumatológiai Osztálya elé kiállították pár órára.

2022. december 2., 16:32

Szerző:

Az fényautót aggregátorral működtették és három órán keresztül örvendeztette meg a kis betegeket. Ezután a jármű visszatért a szolgálati helyére és „levette” ünnepi ruháját – írta a Police.hu.

A Budapest Rendőr-főkapitányság gazdasági megfontolásból idén nem állítja ki a Teve utcai Rendőrpalota elé a fényautót, de tartotta magát a hagyományhoz, mely szerint a társadalmi felelősségvállalás jegyében minden évben ellátogatnak egy olyan egészségügyi intézménybe, ahol gyerekeket ápolnak. 

A fényautóval együtt a BRFK Mikulása is megérkezett a Szent János Kórházban kezelt gyermekekhez, és ajándékokkal örvendeztette meg őket. A jármű kivilágítását dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy Budapest rendőrfőkapitánya a BRFK Mikulásával és a Szent János Kórház főigazgatójával, Dr. Ralovich Zsolttal „helyezte üzembe” a kicsik örömére.

(Kiemelt képünk: A BRFK Mikulása 2022-ben a Szent János Kórház Gyermeksebészet és Traumatológiai Osztályán lábadozó kicsiket lepte meg a fényautójával. Fotó: Police.hu)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.