A következő hét időjárásában csak egy a biztos, az ernyő. Hogy a nap ellen vagy az eső ellen tesz jó szolgálatot, az a részletes előrejelzésből kiderül.
Tihanynál a Balaton felszínén megjelent hátúszóról első blikkre mindenki egy cápára gondolna, de valójában egy óriáshal, egy méretesre nőtt busa okozott pánikot.
Érdemes átvizsgálni a gyerek LEGO-készletét, mert vannak olyan minifigurák, amelyért akár 300 ezer forintot is fizetnek a gyűjtők.
Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.
Magyar Péter új kormányzati programot jelentett be a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán.
2009. december 4., 18:06
Nagyjából tízórás egyeztetés után pénteken elkészítette az MSZP elnöksége a párt országos listájára vonatkozó javaslatát, amelyet szombaton vitat meg a választmány. A két meglepetés, hogy Szili Katalin saját kérésére nem szerepel a listán, Szilvásy György titokminiszter viszont rajta van, a 75. helyen – tudósított az MTI.
2009. december 4., 17:31
Fürdőruhás Greenpeace-aktivisták lepték el ma délután a Miniszterelnöki Hivatal bejáratát, ahol egy homokszigeten napágyak, kaktuszok és napernyők társaságában sütkéreztek. A trópusi hangulat Magyarország decemberét jelenítette meg 2055-ben, ahol már feltűntek egy csónakban hazájukat a tengerszint-emelkedés miatt elhagyó klímamenekültek is – olvasható a Greenpeace sajtóközleményében.
2009. december 4., 16:56
Két román állampolgárságú férfi megtámadta honfitársát az M1-es autópálya bábolnai pihenőjében. 200 eurót zsákmányoltak tőle, de nem jutottak messzire, mivel a hatékonyan intézkedő rendőrök még az autópályán elfogták őket – írta a Komárom-Esztergom megyei hírportál.
2009. december 4., 16:24
A pécsi vízműeinstandot a Fidesz nem tekinti modellkísérletnek. Ezt a kijelentést várták – sajtóértesülések szerint – a franciák a párt felsőbb régióitól. Ezt szabták feltételül, hogy a környezetvédelmi miniszter bejelenthesse: háromhetes egyeztetés után sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie a konfliktusban érdekelt feleket. Közben az egész Európában elhíresült pécsi városvezetés egy másik francia céggel távhőszerződést kötött, a kiebrudalt Suez várhatóan kivonul a városból, de a régiót – állítólag – megtarthatja. BARÁT JÓZSEF írása.
2009. december 4., 15:38
Pénteken délelőtt bombariadó miatt kiürítették a kecskeméti ügyészség épületét, a rendőrség azonban nem talált robbanóeszközt a helyszínen – írta a baon.hu.
2009. december 4., 15:01
Domokos Lászlót választotta elnökéül a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ). A Békés Megyei Közgyűlés elnöke, aki egyben országgyűlési képviselő is, Kuncze Gábort váltja a poszton – írta a online kiadása.
2009. december 4., 14:07
„Téves és félrevezető adatok alapján szavazta meg 190 képviselő a közszolgálati Magyar Televíziót érintő drasztikus költségvetési elvonást” – írja az MSZP frakciónak címzett levelében Medveczky Balázs. Az MTV ügyvezető alelnöke arra kéri a frakció tagjait, korrigálják a hibás döntést. A címzett egyelőre nem válaszolt.
2009. december 4., 13:30
Váratlan szoftverprobléma okozta a hívásfogadási gondokat a Telekom mobilhálózatában pénteken - közölte a szolgáltató az MTI-vel.
2009. december 4., 12:58
A Tolna megyébe szállított H1N1 elleni vakcinák kb. 75%-át fel is használták, így elmondható, hogy a megye e tekintetben élen jár a dél-dunántúli régióban – ez is elhangzott a Tolna Megyei Védelmi Bizottság legutóbbi ülésén.
2009. december 4., 12:15
A statisztika szerint nem igaz, hogy a gyerekek egyre több bűncselekményt követnek el. Ami viszont cáfolhatatlan tény: emelkedik a 14 év alattiak által elkövetett kirívóan erőszakos bűnesetek száma – írta a online kiadása.
2009. december 4., 11:05
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a napokban emelt vádat egy férfi ellen, aki még ez év elején brutális kegyetlenséggel végzett Tiszaroffon egy 86 esztendős asszonnyal – írta az online kiadása.
2009. december 4., 09:32
Közel 1,5 millió forintos kárt okoztak ismeretlen autósok Jász-Nagykun-Szolnok megyében, az Alattyán térségében található árvízvédelmi töltésen – adta hírül a .
2009. december 4., 08:06
Halálra gázolt a vonat egy férfit Balatonmáriafürdőn csütörtökön este. Az elsődleges adatok szerint nem zárható ki az öngyilkosság – írta a Sonline.hu.
2009. december 4., 07:19
Akadnak olyanok, akik nem veszik, hanem elveszik a fenyőt – írta a online kiadása.
2009. december 4., 06:16
Mi történik akkor, ha egy járvány ledönti a lábáról a fél vidéket? Szükséghelyzetben, ha fél lábon is, de mennie kell tovább az életnek – írta cikkében a online kiadása.
2009. december 4., 04:00
Halálos beteg és hamarosan meg fog halni – ezt írta egyik ismerősének a pécsi ámokfutó a lövöldözés előtti napon egy internetes chat-elés közben. A levelezés az birtokába került.
2009. december 3., 21:11
Elfogta a rendőrség a múlt hétvégi, helvéciai kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2009. december 3., 20:22
Kéthetes utcai "kitelepülő kampányt" indított az MSZP Budapesten, hogy visszaszerezze a fővárosiak bizalmát. A kampányt csütörtökön nyitotta meg a Gellért téren Lendvai Ildikó pártelnök, Burány Sándor fővárosi elnök, Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezető, valamint Horváth Csaba, a budapesti ügyekért felelős kormánybiztos.