A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.
Különleges növény jelent meg Magyarországon, a vizsgálatához pedig a lakosság segítségét kérik.
A Covid genetikai elemzései új perspektívákat nyitnak az oltottak járványhoz való viszonyában, és világosan mutatják, hogy a tudatos viselkedés valóban befolyásolhatja a járvány lefolyását.
2008. június 3., 05:39
Elírta a Fővárosi Bíróság bírája, a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el - írta a keddi Népszabadság.
2008. június 2., 23:57
A szocialista képviselőcsoport gyászolja Fejtő Ferencet -- írja Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője közleményében.
2008. június 2., 19:27
Az oktatási és kulturális tárca koordinációs szakállamtitkárának nevezte ki Balogh Gyulát június elsejei hatállyal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István miniszter előterjesztésére - közölte a tárca sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
2008. június 2., 19:17
A gyógyszerárak drasztikus emelése várható, amivel a kormány hadat üzen a szegényeknek, a nyugdíjasoknak és a családoknak - mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. A hírt az MTI közölte.
2008. június 2., 16:36
Ha a parlament ősszel elfogadja az erre vonatkozó indítványt, kötelező lehet a mindennapos testnevelésóra az általános iskolák alsó tagozatán - az Országgyűlés oktatási bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta hétfői ülésén a közoktatási törvény módosítására tett, ilyen irányú MDF-es javaslatot -- írja az MTI.
2008. június 2., 16:19
"Magyarország gyászol, és velünk együtt szomorú Európa is. De halálával nemcsak egy országot vagy kontinenst, hanem a humanizmust érte veszteség" -- írta Fejtő Ferenc emlékére közleményében Gyurcsány Ferenc kormányfő.
2008. június 2., 15:05
Garamszegi Miklós, a Főtaxi ZRt. vezérigazgatójának válasza korábbi olvasói levelünkre.
2008. június 2., 14:31
Kilencvennyolc éves korában meghalt Fejtő Ferenc Párizsban élő Széchenyi-díjas magyar történész, elemző, író, újságíró, kritikus, Kelet-Közép-Európa történelmének kiemelkedő szakértője.
2008. június 2., 14:00
2008. június 2., 13:26
A frakcióvezetőségben egyetlen helyen van változás: Varju László frakcióigazgatót Tóbiás József váltja.
2008. június 2., 11:31
2008. június 2., 09:54
Miért zárják be az óvodákat nyáron? A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete a nyári óvoda-bezárások ellen érvel.
2008. június 2., 06:28
Sólyom László tavaly október óta vezeti a politikusok népszerűségi rangsorát, Orbán Viktor három hónapja áll a második helyen, Szili Katalin pedig március óta harmadik a rangsorban - olvasható a Szonda Ipsos felmérésében, amelyet a Népszabadság hétfői száma közölt.
2008. június 1., 21:45
Lehetőséget akar adni neki ahhoz, hogy kétéves programját maradéktalanul megvalósíthassa.
2008. június 1., 19:55
Kaposvár önkormányzata, követve néhány hazai város példáját, rendeletben szabályozta, hogy a kijelölt dohányzóhelyeket kivéve tilos rágyújtani a belvárosban, továbbá a városközponton kívül a rendeletben megnevezett intézményeket övező közterületeken is kizárólag a táblával jelölt és csikktartóval felszerelt helyen szabad dohányozni -- számol be az MTI.