Gyilkossal keverte össze a vesztegetőt a "móri" Varga bíró

Elírta a Fővárosi Bíróság bírája, a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el - írta a keddi Népszabadság.

2008. június 3., 05:39

Az ügyben okirat-hamisítás miatt tesz feljelentést Kende Péter ügyvéd, több könyv szerzője. Ennek oka, hogy a vesztegetés miatt jogerősen hat év börtönre ítélt Székely Zoltán kegyelmi kérvénye elbírálásához szükséges iratokat az igazságügyi tárcához olyan - az ügyben eljáró bíró aláírásával ellátott - kísérőlevéllel küldték meg, amely szerint őt " több emberen, részben aljas indokból elkövetett emberülés bűntette miatt" marasztalták el. A köztársasági elnök a kérelmet egyébként tavaly júniusban elutasította - olvasható a cikkben.

Kende szerint ebből önként adódik a következtetés: ha a bíróság ilyen súlyos formai hibát követ el, vajon a vád érdemét illető kérdésekben nem fordulhat-e elő hasonló melléfogás - ídézte a lapot az MTI.

Sajnálatos elírás történt, de ez a kegyelmi kérvény sorsát bizonyosan nem befolyásolta - jelentette ki a Népszabadság kérdésére Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke. A kegyelemről ugyanis az államfő nem egy kísérőlevél, hanem a kérelemben foglaltak és a periratok alapján dönt jelentette ki, hozzátéve: meglátása szerint az ügy nem több, mint az informatikai rendszer okozta fatális hiba.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.