Csöndben elaludt, 98 évesen
Múlt nyáron, amikor telefonon beszéltünk, kicsit már kiabálni kellett. „Halló! Párizs?” Az idős magyar újságíró párnáin hevert, abszolút optimista volt a súlyos combnyaktörés után, nemcsak a rehabilitációs torna programjáról beszélt, de jövendő könyvterveiről is. nagyon hosszú könyveket akart írni. Később még láttam elszórt írásait itt-ott, a lapokban. Fejtő ilyen volt, jelen volt Magyarországon akkor is, amikor – néhány évtizeden át – nagyon nem lehetett jelen. Amikor a A bohajdani barátról, Attiláról is furcsa, sztálinizált torzképek éltek, nemhogy a diktatúrák történetével foglalkozó, s a ferencjózsefi időknek emléket állító történészről. Feri bácsi olyan öreg volt, mint a Monarchia. A boldog békeidőkben született, átélte és megúszta a rettenetes 20. századot, hogy 1990 után Magyarországon – az új békeidőkben – újra olvasott szerző lehessen. Iszonyú messzeség. Ha csak a Szép Szóig megyünk vissza, Fejtő akkor járt ifjúkora delén. „Halló... hall engem?” – hallom a távolból gyöngülő hangját. „Fáradt vagy már papa”, hallom a háttérből aggódó fiát. „Pihenned kéne.” De ő ezt nem érezte így. Csöndben elaludt, 98 évesen.
