Rács mögött a szomolyai uzsorás
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyán, akit azzal gyanúsítanak, hogy több helybelinek is uzsorakamatra adott kölcsönt. Az uzsora-bűncselekménnyel és zsarolással gyanúsított férfit előzetes letartóztatásba helyezték - értesült a .
A 45 éves férfit október 4-én fogták el, mikor törlesztőrészletet vett át egyik áldozatától. Azzal gyanúsítják, hogy több helyi lakosnak is uzsorakamatra adott kölcsön pénzt úgy, hogy az áldozatnak egy hónap múlva nem egyszer annak többszörösét kellett visszaadnia. Miután felvették a segélyt, az uzsorás azonnal elvette tőlük, majd abból újabb ,,kölcsönt" adott, amit ismét többszörösen kellett visszaadni. Az uzsorás életellenes fenyegetéssel tartotta rettegésben áldozatait. A férfi elfogásakor az átvett pénz, illetve a házkutatás során más bizonyítékok is előkerültek. Az őrizetbe vett gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben a férfi feleségét is meggyanúsították.