Megismerkedett vele, majd bezárta, prostitúcióra kényszerítette, megverte, fojtogatta

„Gaz van itt va rendorok” – ezt az sms-t írta ismerősének, mielőtt a VII. kerületi nyomozók elfogták.

2020. december 23., 11:28

Szerző:

Személyi szabadság megsértésével, kitartottsággal, szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel is gyanúsítják a budapesti férfit.

A férfi a közösségi médián keresztül ismerkedett meg egy 27 éves Heves megyei nővel 2020 őszén. Az üzenetváltások után a fővárosban találkoztak, ahol a férfi arra akarta rávenni a nőt, hogy egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra regisztrálják. A nő erről hallani sem akart, de a férfi nem engedte ki a lakásból, azzal fenyegette, hogy megöli a családját, majd megerőszakolta áldozatát - számolt be a police.hu.

A nőnek később anyagi ellenszolgáltatásért kellett másokkal lefeküdnie, a pénzt az elkövető elvette tőle. A férfi folyamatosan fenyegette, volt, hogy megverte és fojtogatta a sértettet, aki nélküle nem is mehetett sehova. A nő végül a családjától kért segítséget, akik december 21-én fordultak a rendőrséghez.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága egy erzsébetvárosi lakásban még aznap megtalálta a prostitúcióra kényszerített nőt. A lépcsőházban fogták el a 34 éves budapesti J. Istvánt, akit személyi szabadság megsértése, kitartottság, kerítés, szexuális erőszak, prostitúció elősegítése és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe, letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek.

 

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.