Portik Tamás lehetett a felbujtója az 1996-os ügetői merényletnek is
A rendőrség lezárta az L. Csaba fogathajtó elleni 1996-os merénylet vizsgálatát, így egy újabb - a '90-es évek leszámolásait érintő - nyomozás iratait adta át az ügyészségnek -olvasható a police.hu-n.
A férfit 1996. november 13-án az ügető területén érte több lövés, amelynek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság tavaly Tanyi Györgyöt és három társát (köztük két testvérét, Jánost és Józsefet) jogerős szabadságvesztésre ítélte az ügyben. A bűncselekmény hátterét és a felbujtót azonban csak a mostani nyomozásban sikerült felderíteni és bizonyítani.

L. Csaba annak a Prisztás Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a fővárosi Ladik utcában öltek meg, Portik Tamás, a '90-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplőjének megbízásából. A rendőrség szerint "a hajtó ellen elkövetett merénylet annak az 1996-os év végén kezdődő - Budapesten zajló - leszámolásos jellegű bűncselekmény-sorozatnak az egyik állomása", amelyben az elmúlt időszakban több eljárást folytatott és adott át az ügyészségnek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Jelenleg a T. Pál sérelmére 1996. november 21-én elkövetett emberölési kísérlet felderítése van folyamatban a nyomozó hatóságnál.
A bíróság korábbi közleményében azt írta, Tanyi György ismeretlen okból határozta el a fogathajtó meggyilkolását. Az ítélet szerint ő és testvérei, valamint negyedik társuk bűnsegédként működött közre azzal, hogy figyelőként biztosították az elsőrendű vádlott tettét és segítették menekülésében.

A bíróság akkor azzal indokolta az eljárás jelentős elhúzódását, hogy a nyomozóhatóság 1997 júliusában megszüntette a nyomozást, mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható. A Fővárosi Főügyészség 2014 szeptemberében döntött a nyomozás újbóli elrendeléséről, és végül 2015 áprilisában emelt vádat.
A budapesti ügetőn 1996-ban történt lövöldözés ügyében 2018 áprilisában hallgatták ki gyanúsítottként Portik Tamást.
