Porcukor helyett tisztítószer került az óvodások reggelijébe Pilisborosjenőn

Az önkormányzat szerint feltehetően tálaláskor keverhették össze a porcukros zacskót a tisztítószeressel, egy gyerek sem lett rosszul, de a szülők nem ezt mondják.

2024. március 1., 17:35

Szerző:

Döbbenetes tévedés történt szerda reggel a pilisborosjenői Mesevölgy Óvodában. A Bors információi szerint porcukor helyett tisztítószer került a több óvodás reggelijébe. A körülményekről egyelőre kevés információ került nyilvánosságra, szemtanúk szerint az óvoda épülete előtt mentő- és rendőrautó is állt.

A szülők azt mondták a lap munkatársainak, hogy több gyermek hasfájásra panaszkodott, akadt, akit kórházba kellett szállítani. Feltehetően tálaláskor történhetett a fatális tévedés, összekeverték a porcukros zacskót a tisztítószeressel. A reggeli után nem sokkal több kisgyerek is fájlalta a hasát, állítólag az egyik olyan erősen hányt, hogy jobbnak látták kihívni a mentőket.

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt, de azt is nehezményezik, hogy nem kaptak időben tájékoztatást és nem megfelelően.

Egy szülő írt levelet a Bors szerkesztőségének arról, hogy egymást tájékoztatták a történtekről. Az intézményvezető csak az egyik szülő nyomatékos kérésére adott felvilágosítást a történtekről.

Az igazgató meglehetősen szűkszavúan fogalmazott. Azt írta: „ma reggel a Mindszenty utcai épületben a reggelinél sajnálatos incidens történt. A gyerekek reggelijébe oda nem illő anyag került. Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük. A gyermekek állapotáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket."

Öt óvodás került kórházba

Az óvodavezető tájékoztatása szerint öt gyermeket érintett az ügyben és kivizsgálják az esetet, a hibázókat felelősségre vonják. Pilisborosjenő Község Önkormányzata pénteki bejegyzésében azt írta, hogy feltehetően tálaláskor keverhették össze a porcukros zacskót a tisztítószeressel. Közleményükben viszont cáfolták, hogy a gyerekek rosszul lettek volna az ételtől, ugyanis szerintük akik megkóstolták az almás zabkásájukat, annak csípős íze miatt azonnal kiköpték.

„Az óvoda vezetése azonnal a gyermekek érdekében és testi épségük biztosítása miatt úgy döntött, hogy mentőt hívnak. A mentőorvos kikérdezte óvodásainkat, akik elmondták, hogy kiköpték, de nem volt egyértelmű, emiatt biztonsági okok miatt egy gyermeket ők beszállítottak. Természetesen az érintett szülőket azonnal értesítettük. Négy szülő maga vitte be a kórházba gyermekét” – olvasható a bejegyzésben, melyben azt is kifejtik, hogy az óvodavezető az orvosi vizsgálatok eredményeit megvárva jött el a kórházi kivizsgálás helyszínéről.

Az intézményvezető belső vizsgálatot indított az ügyben, hogy körüljárják a helyzet hogyan állhatott elő. Az biztos, hogy ebben közrejátszott az is, hogy az óvoda három csoportszobával való bővítése, a főzőkonyha modernizálása jelenleg zajló fejlesztés – közölte az önkormányzat. Emiatt konyha nem minden épületben működik. Ezért az óvoda személyzete különböző logisztikai kihívásokkal szembesül a hónapok óta tartó átmeneti időszakban, ami felborította a szokásos napi rutint. Ettől függetlenül az elrendelt belső vizsgálat eredményeit és megállapításait megvárják. A szükséges lépéseket az intézmény vezetése ezek alapján fogja megtenni.

(Kép forrása: OMSZ Facebook oldala)