Polyák Gábor: Zsarolással kényszerítette ki az egyetemi modellváltást a kormány

Az ELTE oktatója szerint az egyetemek vezetőinek halvány fogalmuk sem volt arról, hogy mire mondtak igent, azt viszont tudták, mi lesz, ha nemet mondanak: még az eddigi szűkös anyagi források is elapadnak.

2021. április 27., 17:05

Szerző:

Az Infosztrájk ellenevzésű egyetemi eseménysorozat kezdetén Polyák Gábor, az ELTE oktatója leszögezte: az egyetemekre igenis ráfér az átalakítás és kétség sem fér ahhoz, hogy vannak hibái a hazai felsőoktatásnak, de amit most tesz a kormány, az csak a változás ígérete. Kiemelte: az egyetemek ügyeiről döntő szenátus eddig biztosította a felsőoktatási autonómiát, azonban a kuratóriumok megjelenésével kitetté válhatnak az egyetemek a külső befolyásnak.  

Szerinte a modellváltással a kuratóriumokba ültetett politikusok, gazdasági szereplők, és néhány akadémiai ember dönt majd az ösztöndíjakról, kollégiumi férőhelyekről, egyetemi vezetők személyéről, vagy az uniós pénzek felhasználásáról is, nem pedig azok, akik közvetlen résztvevői az egyetemi életnekA Kommunikáció- és Médiatudomány tanszék oktatója szerint nem most kezdődtek el a törekvések az egyetemi autonómia csorbítására, és amennyiben a kormányzat részéről valóban a sikeres átalakítás lett volna cél, nem kapkodva döntöttek volna erről.  

"Az egyetemi vezetők nem tudták, mit fogadnak el, azt viszont tudták, hogy mi fog történni, ha nemet mondanak. Ez nem döntés volt, hanem zsarolás." - mondta.  

A kezdeményezés, valamint az egyetemi polgárság sok esetben tapasztalt ellenállása azonban nem rettentette el a kormányt a modellváltás véghezvitelétőlHiller István, korábbi oktatási és kulturális miniszter az RTL-nek elmondta, az egyetemi modellváltás egy újabb jele annak, hogy a kormányzópárt megkezdte a hatalomátmentést arra az esetre, ha alulmaradnának a 2022-es országgyűlési választáson. 

A múlt héten megtartott Infosztrájknakon az abban résztvevő oktatók és hallgatók az egyetemi modellváltás következményeiről, folyamatáról beszélhettek a tanórákon. A kezdeményezésben nyolc egyetem vett részt: az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem.  

Fleck Zoltán, az ELTE, Jog- és társadalomelméleti tanszék oktatója, az Eötvös Károly Intézet igazgatója még a program kezdete előtt állásfoglalásában leszögezte, annak érdekében, hogy a hallgatók autonómiáját se sértsék meg, az ilyen “információs” órákon az oktató a kötelező részvétel alól mentesíti azokat, akik nem akarnak hasonló diskurzusban részt venni.  

Az eseményen többek közt részt vett Nádasdy Ádám – az ELTE Angol Nyelvészet Tanszékének professor emeritusa, Shakespeare magyar fordítója, aki egy kisebb csavarral élve Shakespeare női karaktereinek belső szabadságáról beszélt, így közelítve meg az autonómia kérdéskörét. Az egyéni előadások mellett kerekasztal beszélgetésekre is sor került, többek között az átalakítás törvénytervezetéről beszélgettek oktatók, hallgatók és jogászok, de még a hazai társadalomtudományi kutatást folytató műhelyek is képviseltették magukat: Részvétel, civil társadalom, sztrájk a felsőoktatásban és azon túl címmel tartottak online konferenciát. 

Az esemény azonban nem csak a tiltakozásban résztvevő oktatók és a hallgatók - tehát azok érvelését kívánta bemutatni, akik ellenzik a modellváltástvitákat is igyekeztek szervezni ennek apropóján. Stumpf István, az egyetemi modellváltás levezénylésével megbízott kormánybiztos és Karsai György, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója is eszmét cserélt volna az eseménysorozat keretein belül, azonban Stumpf az utolsó pillanatban jelezte, az eseményen való megjelenését Vidnyánszky Attila meghívásához köti - derült ki az SZFE hallgatói önkormányzatának közleményéből. A vita tehát nem jött létre. 

Ahogy arról beszámoltunk, 11 további felsőoktatási intézmény került alapítványi fenntartásba, így csak fővárosi egyetemek maradnak a korábbi modellben, az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Képzőművészeti Egyetem és a Zeneakadémia.

A most alapítványi fenntartásba került felsőoktatási intézmények a Testnevelési Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Tokaj-Hegyalja Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem és Semmelweis Egyetem. Az Eszterházy Károly egyetem egyházi fenntartásba került. 

 

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (k) szavaz az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 27-én. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.