Politikai prostituáltnak nevezte Orbánt Trump egyik magyar származású kampányembere
Politikai prostituált, megalomán, narcisztikus – ezekkel a jelzőkkel illeti a Straight Talk USA blogoldalon nyílt levelében Orbán Viktort az 1995-ben alapított, Frontiers of Freedom (A szabadság határai) nevű amerikai szervezet külügyeiért felelős alelnöke.
Dr. Radványi K. Miklós, aki az amerikai elnök Donald Trump egyik kampányembereként is tevékenykedett, életrajza szerint az ELTE-n, a Johns Hopkins Egyetemen és a George Washington Egyetemen is diplomázott. Orrin Hatch szenátor külügyi tanácsadójaként is dolgozott. A hidegháború alatt menekült az Egyesült Államokba, majd geopolitikai, nemzetbiztonsági és külügyi szakértő lett.

Már a levél elején is leszögezi: azért írta, mert „számít neki szülőhazája múltja, jelene és jövője" és amerikai állampolgárként mélységesen aggódik a folyamatosan romló magyar közállapotok és a kormány vakmerő külpolitikája miatt, amely szembemegy a NATO, az Európai Unió és a magyar nemzet alapvető érdekeivel.
Radványi végigveszi Orbán útját a hatalomig, és kiemeli, hogy a Fidesz 2002-es vereségét követően Orbán és pártja a magyar politika rombolói lettek. Emlékeztet, hogy 2010-es visszatérésük, majd a Fidesz kétharmados többsége után ugyanazt a destruktív politikát folytatták, amit már korábban, ellenzékben elkezdtek. – Arroganciája odáig vezetett, hogy romba döntötte az elmúlt huszonöt év politikai reformjait a kizárólagos nacionalizmus mérgező ideológiájával – írja a miniszterelnökről Radványi.
Ami a külügyeket illeti, Radványi szerint a kormányfő az „Európai Unió politikai prostituáltja", mivel a közösség anyagi hozzájárulásának köszönhetően maradt talpon a magyar gazdaság, mégis naponta nekimegy Brüsszelnek. Itt említi meg Vlagyimir Putyinnal és Recep Tayip Erdogan török elnökkel ápolt barátságát, amivel szerinte „a hazai diktatórikus rendszer jogosultságát" kívánja igazolni.
Radványi levelét azzal zárja, nem gondolja, hogy a magyarok ezért választották volna meg, és Orbán cserben hagyta őket, ideje, hogy véget érjen kormányzása.
A levelet teljes terjedelmében, angolul itt lehet elolvasni.