Politikai filmpremier

Gyurcsány már rég börtönben ül, de igazából nem rab, csak fogvatartott, vagyis nincs a feje fölött ítélet. Ezt olyan feltűnő buzgósággal hangsúlyozza a jogtisztelő alkotó, Dézsy Zoltán, hogy magunk is óvatoskodni kezdünk. Az ember nem lehet elég körültekintő, ha élő, lélegző, aktív emberről, „természetes és perképes személyről” forgat filmet. Olyat, amilyet. Most speciel ilyet.

Tehát Gyurcsány Ferenc alakítója: Sás Péter „fogva van tartva”, csattan a kezén a bilincs, ez máris a nyitókép, nehogy kétség maradjon bennünk, miről lesz itt szó, hol is vagyunk. És vezetik is elfelé. A történet szerint 2017-et írunk, de 2006-ról beszélünk. És valójában 2013 májusában járunk. Álmosan vánszorog a délelőtt, az előtérben tucatnyian lődörögnek, pár ásítozó sajtómunkás, néhány epizodista, tíz fonnyadt salátás szendvics. Indul a nagy produkció. De ez csak sajtómunka. A politikai tavaszünnepet másnap tartják a Corvinban, szigorúan családi (mérsékelten politikai) körben. A sajtó onnan ki van zárva, Gyurcsány meg egyszer be lesz zárva, az az igazi autodafé.

A rendező, Dézsy úr változatos karriert futott be váltott pályaíveken. Volt nap-keltés felelős szerkesztő, dokfilmes, Seuso-kutató, királyi tévés, új reflektoros, szóval minden vagy majdnem minden. Legemlékezetesebb PR-akciója húsz éve, a ’94-es kampányban zajlott, amikor hírül adta a Híradó, hogy fúrják az akkor még Köztársaság teret az akkor még létező emlékmű alatt. Mártírcsontokat keresnek. 1956-os retró, hogy „hörgések jöttek, láncok csörögtek” a „föld alól”, az ávó titkos kazamatáiból, s novemberben, a forradalom idején pár napig „próbaásások” folytak. Dézsy ezt a projektet újította fel. De a történelem nem hörgött, és nem csörgött, viszont a szerkesztő azóta is imádja a lidérces, vérfagyasztó sztorikat.

Ezt most Gyurcsányban véli felfedezni. Minden stimmel: köztünk él, de politikai értelemben „szellem”.

A filmanyag is igen olcsó, van archív lovasroham, „Múzeum körúti csata”, könnygáz, rendőr, Szabadság téri ostrom, bíróság, Markó utca, cella, négyszer négy méteres, és néhány színész. Csak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tartotta érdemesnek ötmillióval kiegészíteni („ugyan, ezek csak csirkecsontok”, legyint Dézsy) a hiányzó gyártási összeget. Így jött össze húsz-harmincmillió. Olcsó volt, nagyon olcsó.

Másnap a Corvin moziban gyülekezik a premierközönség, a jobboldal színe-virága, családtagok, professzorok és szponzorok. Texasi sasos nyakkendők, hidrogénezett hajak, Omega órák, címeres mandzsettagombok, krokodilbőr táskák. A nemzeti értelmiség öltözködési kultúrája vibrálóan eklektikus, ahogy a társaság is az. Séróban nehezen jön össze a nemzeti együttműködés.

Elsőnek érkezik Klapka, a kalandos életű zálogházas (a filmben aranyórát árul, és persze sikerrel jár), de Száva Lajos megtért klánfőnöknek szintén van egy tartalmas jelenése.

A börtönfolyosón Gyurcsány-Sás Pétert okítja a börtönélet rejtelmeire. Szintén az élbolyban érkezik Kun Miklós történész, a sztálini anekdotisztika koronázatlan királya. Aki végigette az egész történelmi étlapot, a teljes huszadik századot a Tanácsköztársaságtól Orbán Viktorig, s ma már láthatóan elgyötört. Bágyadtan ballag felfelé a lépcsőn.

Ő azok közé tartozik, akik nem mernek kimaradni a jóból. A többiek csak élvezetből jöttek.

A társaság enyhén vegyes. Hír tévések, a Lánchíd Rádió prominense, bemondónő a nemzeti hírcentrumtól (M1), de hallom, jön a Konkoly Thege-bridzscsapat vezénylő kapitánya is. Amott egy nagytiszteletű férfiú a Professzorok Batthyány Köréből, de érkezik a tudós transzplantátor, hogy beültessen magának néhány tartalmas jobboldali eszmét.

– Ghatulálok öhegem, rhemek vagy, rhemek. Ne kíméld, szahva közt a tőgyét, csak a fejét, hogy meg ne sántuljon – mondja a rendezőnek egy bennfentes.

Professzoroknak s más tudós uraknak nem passzol ez a tőrőlmetszett tősgyökér, de haladunk, szépen haladunk. Dézsy urat félpercenként kérdezzük, ki kicsoda, de ő is meg van kavarodva a kézfogások tengerén, egy puszi, egy jatt, már fülig rúzsos. Hiába, a siker. Szinte röpdös, mint egy fekete lepke a fényben. Velünk is udvarias. Elbűvölő modorban vezet le az emeleti lépcsőről, ahová fotózási céllal indulunk.

– Gyerekeeek, ez itt családi buli.

Dézsy úr kedvel, de jelenlétünk ebben a bensőséges körben – enyhén szólva ciki. Nagy a család, de még nagyobb a párt.

Dézsy 2010 óta forgatta magában a Gyurcsány-film ötletét, egész pontosan 2010. április 25-e, a mindent elsöprő fülkegyőzelem óta. De előtte már jártak úttörők. Ilyen a főszereplő, Sás Péter, aki már akkor parodizálta Gyurcsányt, 2008-ban, „amikor zengett az ég”. Világos volt, vele lehet mit kezdeni. A két alkotó, Sás és Dézsy 2011-ben talált közös nevezőt. Azóta dolgozik Zoltán az ügyön, s bár eleinte nem talált forrást, lassan nyíltak az „ég csatornái”. De megnyíltak, és elindulhatott a munka. Dézsynek igyekeznie kellett, ha nem akart a kampányba belecsúszni. A politikai manipuláció tőle idegen ugyanis. Ábrázolni és visszatükrözni szeret főleg, nem átformálni a világot. Még szerencse, hogy a főszereplő, Sás úr telitalálat.

– Nézd a Pétert, ahogy áll, ahogy járkál, ahogy fordul! Figyeld a gesztusait, a karaktert. Ahogy léptet.

Úgy dicséri felfedezettjét, mint a jövendő derbigyőztes paripát. Mert a Péter valóban léptet.

Csak bámuljuk mi is, de bizonytalankodunk. Kétségtelen, hogy Sás úr csiszolatlan gyémánt, de a főhősre nem is hasonlít. Fotósunk szerint a hajlékonyság, a sastekintet Oszkó Pétert idézi. (Bocs.) Mások szerint Dr. Jekyllt. Néró császárt, ahogy Róma lángjait nézi. Megpendítem, hogy bizonyos értelemben Vlad Tepeş fejedelem is lehetne, bár fiatalon, bajusz és rókatekintet nélkül. De mit számít, hogy mit gondolok én. Sás, mint minden nagy művész, titokzatos és megfejthetetlen.

A Dézsy-mű Őszöd-értelmezése a jobboldalon nem számít unikumnak. Lehet, hogy finomít a képen, a legendás Eizenstein-film szellemében, amely nemcsak visszatükrözte, de át is írta a Téli Palota ostromának történetét. És bevált: a diákság számára hamarosan kötelezővé tették. Lehet, hogy így járunk mi is.

Dézsy szerint egyértelmű, hogy Gyurcsány a beszédet nem hirtelen felindulásból mondta el, hanem szándékosan formálta ilyenné, majd megvágatott bizonyos részeket, és sunyiban nyilvánosságra hozatta, élve az alkalommal, hogy Orbán nincs Magyarországon. A provokáció sokkoló erejű volt, s amikor a balhé kitört, fizetett gengsztereket, ügynököket alkalmazva megtámadták, majd lángra lobbantották a Magyar Televíziót, hogy később a Múzeum körúton félholtra veressék az elárvult magyar népet. Dióhéjban: Gyurcsány ezzel nemcsak megszilárdította helyzetét, de legitimálta a megszorításokat is, és két éven át tartotta magát.

De a filmben 2017-et írunk, Gyurcsány a cellájában kuporog, három profi bűnözővel összezárva. Szerepel még a konzervatív-nemzeti, mackós Ujlaki Dénes, a vagyonőrből tolvajjá avanzsált Ignátz Attila és a meghurcolt, ártatlan riporter, Szabó Sipos Barnabás, akik csak egy dologban közösek: morális értelemben magasan fölötte állnak a gőgösen fennhéjázó, ördögi miniszterelnöknek. Itt tartunk most a múltértelmezésben.

Fél nyolc. A mulatság végén szolgálják fel a legnemesebb borokat, az igazi sztárok is ekkor futnak be. Megjön Kondor Katalin, a médiavilág Mata Harija, és megjön végre Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, moszkvai nagykövet, a köztársaság ideiglenes elnöke. Elsötétül a terem, bent elfojtott nevetés, csattan a bilincs. A közönség vágya találkozik a vásznon pergő történettel – itt, úgy fest, mindenki azt szeretné, ha „az élet utánozná a művészetet”.