Pogány elképzelés áll az alaptörvény módosítása mögött
– A hetedik alkotmánymódosítás, amely a politikai kurzus részévé tette a kereszténységet, lehangolóan ismerős jelenség a 20. századi magyar történelemből. Mi ma a tartalma?
– Azt gondolom, ez ijesztő üzenet, és az értelmiség legfőbb dolga, hogy szemügyre vegye a kereszténység és a politika kapcsolatát. De előbb nézzük meg, milyen állapotban vannak az egyházaink, milyen a viszonyuk a társadalomhoz, és hogy az egyházak válságjelenségei mennyiben járultak hozzá ehhez a szerencsétlen kombinációhoz, vagyis a kereszténység és a politika összekapcsolásához. Én a katolikus egyházról tudok beszámolni, nyugodtan mondhatom, hogy aktív hívő vagyok. Látom, hogy egyre kevésbé képes kommunikálni az emberekkel – tehát teret veszít.
– Ezért keres szövetséget a politikával?
– Inkább azt mondanám, hogy az egyházak sebezhetővé váltak, és így ki vannak téve a politikai befolyásnak. A közéletben és a politikában egyre több az agresszió, amivel szemben mindenki védekezésre kényszerül, az egyházak is, ezért kénytelenek olyan kérdésekben is állást foglalni, amilyenekben egyébként nem lennének kötelesek.
– A menekültválság ügyében a katolikus egyház éppen hogy nem foglalt állást, legalábbis nem a krisztusi szeretet parancsa értelmében nyilvánult meg.
– 2015. szeptember elején a püspökkari konferencia szokásos értekezlete utáni sajtótájékoztatón Erdő Péter bíboros kifejtette, hogy az egyház nem képes segítséget nyújtani, sőt nem is szabad segítséget nyújtania a menekülteknek, mert aki ezt teszi, maga is bűncselekményt követ el. Pár nappal korábban hallotta a politikától ezt a kifejezést, ami jogi szempontból sem volt igazolható. De ami fontosabb, Erdő Péter szavai mögött mély identitásválság és orientációs zavar húzódik meg.
– De ez azt mutatta, hogy az egyház nem menekül a politika elől, hanem inkább megadja magát neki.
– Talán ebben is menekülés volt, a bíboros ugyanis azt jelezte, hogy a menekültkérdés az állam, a civil szervezetek, a politika dolga, ebbe az egyház nem folyik bele. Megpróbált félreállni.
– Visszatérve a politikai kereszténységhez: az Antall József-korszakban már felmerült egy keresztény orvosi szövetség megalakítása, de aztán ez az ötlet elhalt. Most meg a keresztény gazdaságtannal és a keresztény vezetőképzéssel jön vissza a múlt.
– Igen, sőt durvább formában tér vissza. Tegyük hozzá, politika és kereszténység nagyon természetes módon is tudna kapcsolódni egymáshoz. A 19. század végén, amikor XIII. Leó kiadta a Rerum novarum kezdetű enciklikát, az a munkáskérdéssel és számos szociális kérdéssel foglalkozott, és innentől számítva a politikával kialakított viszonynak voltak fényes fejezetei is. A második világháború után ennek az úgynevezett politikai kereszténységnek jelentős szerepe volt Európa demokratizálásában és az emberi jogok feltétlen tiszteletének az ápolásában. Csakhogy a későbbiekben történtek változások. A társadalomban a hatvanas évektől a legnagyobb kihívás az Új Jobboldal megjelenése és térnyerése volt, amelynek elemei a mai szélsőjobb eszmékben megtalálhatók, a katolikus egyházban pedig megkezdődött a harc a társadalmi nyitást szorgalmazó második vatikáni zsinat örökségéért. Ez a küzdelem a mai napig érzékelhető a konzervatív és a haladó áramlatok között. Az előbbi ágyazott meg annak a szerencsétlen házasságnak, amely később az egyházi fundamentalizmus és az Új Jobboldal között köttetett.
– Mit hozott a nászba ez a konzervativizmus?
– Emblematikus alakja Joseph Ratzinger volt, a későbbi XVI. Benedek pápa, a Hittani Kongregáció korábbi vezetője, akinek a nevéhez több retrográd lépés fűződik. Szerinte fel kell lépni a relativizmus diktatúrájával szemben. Az általa vezetett Hittani Kongregáció többször súlyosan elítélte a felszabadítás teológiáját, sőt a kiközösítés is szóba került.
– Ez az egyik örökség. Mit használ fel mindebből a jobboldali politika, mit állít a kereszténységről akkor, amikor belép az ön által vonakodónak nevezett egyházak felségterületére, és az Alaptörvényben szinte helyettük is képviselni akarja a vallási értékeket?
– Azt gondolom, emögött egy pogány elképzelés áll, valamilyen exkluzivitás, kizárólagosságra törekvő keresztény felfogás, miközben a valódi keresztény gondolkodásmód univerzális, amelybe nem fér bele az etnikai homogenitás eszméje vagy az, hogy az emberi méltóság elismerése nem magától értetődik, hanem ehhez a politika feltételeket szabhat. Ezeket a kereszténységtől mélységesen idegen, de a politikának fontos megnyilvánulásokat tüntetik fel keresztényi értékeknek.
– És ezt a fundamentalista irányzat nyugodtan tudomásul veszi?
– Természetesen nem, de sok tekintetben ugyanolyan értékeket képvisel, mint az Új Jobboldal politikája. A hetedik alkotmánymódosításban az olvasható, hogy az állami szervek feladata a keresztény értékek védelme. Engedelmes állampolgárként azonban meg kell kérdeznem: ki mondja meg nekem, mi a keresztény érték? Erre a nagy egyházaknak, például a katolikus egyháznak különösen világos válasza van: a Bibliát nem lehet csak úgy szabadon olvasni, hanem csakis az egyházi hagyomány és a tanítói hivatal fényében, vagyis fenntartja magának azt a jogot, hogy megmondja, melyek az irányadó, helyes értékek. A progresszív irányzatok ezt az egyházon belül is kétségbe vonják, és a lelkiismereti szabadságra hivatkoznak, arra, hogy ez az ember természetéből következik. Ha pedig ez így van, akkor az emberi viselkedésben benne van a tévedés lehetősége is, tehát az igazság, amire jutunk, nem attól függ, hogy összeegyeztethető-e a tanítói hivatal álláspontjával. Ezen az úton az igazság jogáról a személy jogára térünk át.
– A mindenre rátelepedő illiberális politika pedig nagyon örül az egyéni igazságkeresés tilalmának, mert az egyéni szabadságjogok helyett maga is az általa feltételezett közösségi, nemzeti érdekekről beszél. De a társadalom miért nyeli le mindezt?
Deák Dániel szerint a valódi keresztény gondolkodásmód univerzális– A tanítás értelmezési problémák miatt is bizonyos fokig kiüresedett, az embereket nem igazán szólítja meg, ezért aztán sokan nem is tudják, miért járnak templomba, már ha járnak. Ugyanakkor az emberek fogyasztani akarnak, ezért szerveznek olyan rendezvényeket, amelyeken egyházi keretben vagy keresztény mázzal leöntve teszik lehetővé az igények gyors kielégítését, ami lehet egy azonnali csodás gyógyulás vagy egy sikeres karrier lehetősége. Ilyenkor gyakorlatilag varázslások, ezoterikus kuruzslások folynak keresztény álca mögött. Szélhámosságról van szó, de azt mutatja, hogy a társadalomban bizalomhiány és csodavárás is van egyszerre.
– Vagyis bizonyos szempontból a magukat kereszténynek nevezők egy része már rég nem igazán hívő, nem gondol bele, mit is tálalnak fel elé a vallására hivatkozva, ezért sem zavarja a politikai kereszténység keresztényietlensége?
– Hát igen, ha nagyon kritikusak vagyunk, azt kell mondanunk, hogy súlyosan eltorzult értékek között élünk.
