Több csepeli és soroksári iskolának nem lesz igazgatója tanévkezdéskor

Pintér Sándor tárcája indoklás nélkül utasított el több pályázót, olyan intézményben is, ahol egy pályázó volt a pozícióra.

2022. július 18., 10:49

Szerző:

Hét iskolában írtak ki idén intézményvezetői pályázatokat Budapest XXI. és XXIII. kerületében, de csak egy esetben született eredményes pályázat, a többi hat intézményben minden pályázót indoklás nélkül elutasított a minisztérium – értesült a Népszava.

Emiatt három csepeli és további három soroksári iskolában igazgató nélkül indul el a tanév. A döntések meglepték az érintett tantestületeket, diák- és szülői közösségeket, különösen azokban az intézményekben, ahol az igazgatójelölt egyedüli pályázóként indult. A BM érdemi választ nem adott a lapnak az okokról, annyi derült ki, hogy egyes esetekben egy évre szóló megbízással mégis kinevezik az intézményvezetőt. A többi esetben helyettesítést rendelnek el.

Míg Pintér korábban rendet és fegyelmet ígért a közoktatásban, addig egyes érintett iskoláknak még nem jelent meg a 2022/23-as tanév rendje.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Komka Péter)

A sekély és melegedő élővíz nagyon hamar oxigénhiányhoz és így katasztrófához vezethet a halállomány területén, és úgy tűnik, már a lehalászás sem százszázalékos megoldást, a baj igen nagy.

A BRFK részletes választ küldött szerkesztőségünknek azzal kapcsolatban, mi is pontosan a sorsa a Szabó Bálint szegedi ügyvéd által belengetett budapesti gazdatüntetésnek. A rendőrség információi szerint a kért útvonalra már korábban bejelentett rendezvények miatt augusztus 20-ára nem kaptak területfoglalási engedélyt, de a tüntetést megtarthatják, csak éppen a belvárosba nem mehetnek be.