Pert vesztett a posta, ki kell adnia a szerződéseit

Első fokon pert vesztett a Magyar Posta abban a perben, amelyet a szocialista Tóth Bertalan indított, és amelyben a képviselő egyes szerződések nyilvánosságra hozását kérte.

2016. március 26., 06:29

Az ítélet aligha születhetett volna meg, ha Áder János köztársasági elnök nem dobja vissza a Parlament által néhány hete elfogadott törvényt, amely a posta bizonyos adatainak megismerhetőségét korlátozta volna – írja az

Index.

Az ítélet nem jogerős, a kézbesítéstől számított 15 napon belül lehet ellene fellebbezni. Időközben pedig az Alkotmánybíróság is állást foglalhat a törvényről. Ha pedig az Ab átengedi úgy, ahogy azt a Parlament elfogadta, és nem kifogásolja a visszamenőleges hatályt, könnyen lehet, hogy a mostani ítélet ellenére a dokumentumok végül mégsem kerülnek nyilvánosságra.

A vita középpontjában az áll, hogy állami vagyonnal gazdálkodó szervezetek bizonyos gazdálkodási adatainak megismerhetősége korlátozható-e, ha azoknak nyilvánosságra hozatala az adott állami cégnek jelentős üzleti hátrányt okoz. Az utóbbi idők bírósági gyakorlata a nyilvánosságot tartotta előrébb valónak, hasonló perekben sorra buktak el az állami cégek. A kormány ezt a helyzetet számolta volna fel a törvénymódosítással – írja az Index.

A törvényt az eredeti, beadott verzióhoz képest egyszer már módosították, miután Péterfi Attila adatvédelmi biztos úgy ítélte meg, hogy az ponton sértette volna az Alaptörvényt, hiszen a közérdekű adatok fogalma alól vett volna ki komplett szerződéseket. Az elfogadott változatban már nem komplett szerződések, csak bizonyos adattípusok titkosságát mondták ki. A visszamenőleges hatályt azonban továbbra is benne hagyták, amit aztán Áder is kifogásolt.