Pert nyertek az egri kórház dolgozói

A Kúria ma az egri kórházi dolgozóknak adott igazat, akik azt kifogásolták, hogy amióta államosították a Markhot Ferenc kórházat, a kórház nem adott cafeteriát alkalmazottainak – tudta meg a Népszabadság.

2016. január 13., 18:03

A Kúria döntése szerint az állami tulajdonú intézménynek csaknem három évre visszamenőleg ki kell fizetni a visszatartott cafeteriát a kórház dolgozóinak (évente egyhavi bérnek megfelelő összeget).

A lap szerint a döntés ezerötszáz dolgozót érint, ami évente összesen csaknem 162 millió forint kifizetését jelenti. A kórházi dolgozókat a Magyar Szakszervezeti Szövetség képviselte: a munkáltató a 2013-as államosításkor úgy gondolta, a korábbi kórházfenntartóval kötött szerződéseket nem kell betartania, így a cafeteriamegállapodás sem érvényes az új tulajdonosra.

(Forrás: Index.hu, Népszabadság)