Újabb magyar oknyomozó újságíróról derült ki, hogy megfigyelték a Pegasus-szoftverrel

Csikász Brigittát több mint hét hónapon keresztül figyelték meg.

2021. augusztus 2., 14:00

Szerző:

Újabb névvel bővült a Pegasus kémszoftverrel megfigyelt magyar újságírók névsora. A Direkt 36 információi szerint több mint hét hónapon keresztül, 2019 áprilisától az év novemberéig figyelték meg Magyarország egyik legtapasztaltabb bűnügyi újságíróját, a korrupciós ügyeket is feltáró Csikász Brigittát. A készülék vizsgálatát a Direkt36 az Amnesty International nemzetközi biztonsági stábjának segítségével azután hajtották végre, hogy Csikász telefonszáma is felbukkant a kémszoftvert kifejlesztő izraeli cég bizonyos ügyfelei által kiválasztott célpontokat tartalmazó listán.

A vizsgálatok igazolták a feltételezéseket, tehát egyértelmű nyomokat találtak az újságíró telefonján a kémszoftver korábbi jelenlétére.

„Oknyomozó újságíró vagyok, aki leginkább az igazságszolgáltatással és bűnügyekkel foglalkozik” – mondta a Direkt36-nak Csikász, hozzátéve, hogy már a fent említett időszakot megelőzően is hallott arról, hogy a hatóságok megfigyelés alatt tartják. Az újságíró megfigyelésének idején az Átlátszó munkatársa volt, és európai uniós támogatásokkal való visszaélésekről írt. Ezek olyan ügyek voltak, ahol az OLAF is vizsgálódott, a magyar hatóságok mégsem jártak el. Volt olyan, amely során Rogán Antallal kapcsolatban álló személyek, valamint Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosának érintettsége is előkerült. Csikász a naptárát átlapozva további összefüggésekre bukkant: három alkalommal is olyan napon törték fel a telefonját, amikor egy, a magánnyomozók tevékenységéről szóló cikk elkészítéséhez voltak találkozói.

A telefon vizsgálata során az is kiderült, hogy volt olyan, amikor Csikász telefonja ellen ugyanarról a Pegasushoz kötődő iMessage-fiókról indítottak támadást, mint Szabó András és Panyi Szabolcs, a Direkt36 munkatársainak telefonjainak esetében. Az is kiderült, hogy Csikász és Panyi telefonjainak megfigyelése egy nap különbséggel kezdődött 2019 áprilisának elején. „A forrásaim tisztában voltak azzal, hogy a munkám részben azzal jár, hogy megfigyelhetnek, lehallgathatnak embereket. És esetleg őket is” – mondta Csikász, aki szerint forrásai mindezek ellenére is kitartottak mellette. „Megtapasztaltam azt a pályafutásom során, hogy sok ember tiszteli a munkámat” – jegyezte meg.

(Kiemelt kép: Transzparens a Ne hagyjuk, hogy a magánéletünket is ellopják! Közös tiltakozás a lehallgatás ellen! elnevezésű demonstráción Budapesten, 2021. július 26-án. Fotó: Karancsi Rudolf / 168)