Paradox

– Paradox helyzet. Hónapokat késett az ellenzék, mégis elsiették a bejelentést: az MSZP a sajtótájékoztató idejére még nem döntött, a PM pedig közölte, nem támogatnak egy neoliberális főpolgármester-jelöltet.

– Ezt a helyzetet nem én állítottam elő. Az, hogy az Együtt–PM berkein belül viták vannak, számomra is meglepetés, mert Szigetvári Viktor azt mondta, egységesen támogatnak. Azt viszont tudtuk, hogy az MSZP budapesti párttanácsának választmánya délután fog tárgyalni.

– És felemás döntést hozott: a budapesti párttanács támogatja önt, az országos elnökség nem.

– Az MSZP belső szervezeti ügyeivel nem foglalkozunk. A választók érdekeit nézzük.

– Nyugtasson meg: ismeri Tóbiás Józsefet?

– Ismerem.

– De nem valószínű, hogy hajlandó lesz önnel közösen fotózkodni.

– Az MSZP-ben a budapesti választmány jogosult ezt a döntést meghozni, tehát lehet, hogy inkább Kunhalmi Ágnessel fogok egy képre kerülni.

– Megértem, ha inkább vele szeretne, de kampányban mégsem ártana a legnagyobb ellenzéki párt elnökének támogatása. Aminek ezek szerint híján lesz.

– Ez Tóbiás József döntése.

– A bejelentés után azt mondta, nem szeretne a baloldali pártok egymás közötti hatalmi harcának áldozatává válni. Pedig máris ez történt. Nincs egységes támogatás.

– A szocialista pártnak, s ami ennél fontosabb, a budapestieknek is az az érdekük, hogy véget érjen a vezérelvű parancsuralom. Ehhez viszont meg kell nyerni a fővárost, mert itt kezdődik a demokrácia helyreállítása.

– És az úgy kezdődik, hogy két párt kész helyzet elé állít egy harmadikat – ahogy azt az MSZP látja?

– Nem foglalkozunk a baloldal belső szervezeti problémáival.

– Némiképp érthető, hogy egy éppen balfordulatot végrehajtani akaró MSZP-nek nem akaródzik beállni egy konzervatív-liberális politikus mögé.

– Menjen el a Jókai utcába és kérdezzen ott az MSZP-ről!

– Nem oszt, nem szoroz?

– De. Mégsem akarok a kampányon és a programon kívül mással foglalkozni.

– Az is érinti a kampányt, hogy Bodnár Zoltán nem lép vissza. Szerinte a baloldali szavazók támogatását nem nyerné el a jobbközép, konzervatív értékeket hirdető MoMa jelöltje.

– Szigetvári Viktor és Gyurcsány Ferenc is kiállt mellettem, márpedig az Együtt és a DK is baloldali párt.

– Nem érzi, hogy csak kényszerűségből sorakoztak fel ön mögött?

– Ha azért is, ez miért baj?

– Átlátszó.

– A politikában vannak kényszerek. Ha belátják a baloldali pártok, hogy a fő feladat a demokrácia, az alkotmányos jogállam helyreállítása, és úgy gondolják, hogy a budapesti főpolgármesteri pozícióra – közös támogatással – én vagyok a legalkalmasabb, akkor az ország nyer. Mi ezzel a gond?

– Elfogadom, legalább az ellenzék azt mutatja, képes az önkorrekcióra. Ugyanakkor kilóg a lóláb (ez már csak egy ilyen kampány): a baloldal megosztottsága a kerületi győzelmi esélyeket veszélyezteti, mentik a menthetőt a pártvezetők. Meg tartanak a blamától, hogy Falus csak bronzérmes lenne.

– Ebben sincs kivetnivaló.

– Nincs késő?

– Két héttel a cél előtt még mindig jobb, mint egy héttel. Olyasmiről kérdez, ami teljesen bevett gyakorlat a nyugati, unalmas képviseleti demokráciákban. Ott is van olyan, hogy hideg fejjel, de forró szívvel mérlegelik, kinek van nagyobb esélye, s az ország érdekében kompromisszumot kötnek.

– Miért nem kötötték meg májusban?

– Kérdezze meg tőlük!

– Ön nem kérdezte?

– Nem. Nekem ez nem fontos. Az számít, hogy mától kezdve közös a kampány, szívvel-lélekkel támogatjuk egymást, nincs harag. A politikát nem szerelemre, hanem érdekekre játsszák.

– S az LMP máshogy látja szavazói érdekeit. Schiffer András a Facebookon így kommentálta a fordulatot: „Szóval akkor Bokros. Az a Bokros, aki öt évig üldögélt a brit konzervatívokkal, a klímaváltozást tagadó Klausékkal, a Kaczyńskiakkal, továbbá még néhány, enyhén széljobber alakulattal közös brüsszeli frakcióban.” Vagyis Csárdi Antal nem lép vissza.

– Igaz, hogy a Jog és Igazságosság Pártjával és a Brit Konzervatív Párttal egy csoportban ültem. De széljobber egy darab nem volt a frakcióban, ezt kategorikusan visszautasítom. A náci pártok a karzaton ültek, és nem tudtak frakciót alakítani, a miénk nem is fogadta volna be őket. A Brit Konzervatív Párt, amely háromszáz éves hagyományokkal rendelkezik, s a brit demokrácia egyik oszlopa, valószínűleg nem lett volna erre hajlandó. A Jog és Igazságosság érdekes pártformáció, de inkább a Fidesszel egyenrangú, és utóbbit nem szokás náci pártnak tekinteni. De mondok mást: a Néppártba nem tudtam beülni, mert ott volt a Fidesz, a szocialistákhoz azért nem, mert nem vagyok szocialista – akkor hova üljek? Az, hogy a mi frakciónkba került a Jog és Igazságosság, nem furcsább, mint hogy a Néppártban ül a Fidesz. Visszatérve az LMP-re: szakpolitikailag száz százalékban nem értek velük egyet, olyan párttal nem fogok boltolni, amely a piacgazdaságot, a kapitalizmust tagadja.

– Mindig elmondják, most olyan a helyzet, hogy nem a szakpolitika a lényeg. Még jó, mert program nem nagyon van.

– Nekünk van.

– Nyolc oldal.

– Kétszer nyolc. Olvasni kell!

– Az önkormányzati bizony csak nyolc oldal. Benne három szám, (mínusz oldalszámok), ami meglepő egy pénzügyminisztertől.

– Akkor mást értünk programon. Ön szerint forintra, fillérre meg kellett volna mondanunk, hogy mennyit szánnánk a BKV-ra, a Várkert Bazárra. De ez felelőtlenség volna, mert nem tudjuk, mennyink van. Ezért mondom most azt, amit 1995. március 2-án: az első dolgom az, hogy megnézzem, mennyi van a kasszában. Ha megnyerem a választást, független szakértők bevonásával teljes átvilágítást kell végrehajtani a főváros gazdálkodásában és költségvetésében, mert nem hihetünk annak, amit most mondanak Budapest vezetői. Egy programban ehelyett inkább azt kell elmondani, mit építek és mit nem, s amit megvalósítok, mitől lesz hatékony, minőségi és korrupciómentes. Ez pedig benne van.

– Tervekről esett szó legalább pár perc erejéig?

– Nem. Ez színtiszta politikai döntés volt. De Falus Ferenc és Magyar György elolvasták a programomat, és kilencven százalékban egyetértettek vele. Felesleges lett volna belemenni a részletekbe, amikor a fő feladat – még egyszer mondom – a demokrácia helyreállítása.

– Minek mentén? Honnan tudjuk, mitől lesz átláthatóbb a főváros működése, mondjuk, kell-e a BKK? Önök szerint nem, a többiek talán másképp látják. És majd október 13-án kezdenének egyezkedni?

– Annál is inkább, mert erről nemcsak az engem támogató baloldali pártokkal kell megállapodni, de a Fidesszel és a szélsőjobboldaliakkal is, hiszen nekik szintén lesz képviselőjük a közgyűlésben. A kampányszakaszt ne keverjük össze a program megvalósításával. Azt, hogy mit lehet majd tenni, ha megnyerjük a választást, akkor fogjuk tudni, ha látjuk a közgyűlés összetételét.

– Így aztán a baloldali szavazónak megint annyi jut, hogy tudja, mit nem akar. De azt nem látja, mire húzza az igent.

– Ez nem baj. A nyugati demokráciákban, Amerikában is így van. Barack Obamára azok szavaztak, akik nem szerették Busht.

– Szinte látom, ahogy a CÖF mémgyárában készülnek a Bokros-csomagos plakátok.

– Meg is lennék sértve, ha nem készülnének. Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?

– De, biztosan meg akarják. És meg is nehezíthetik a dolgát.

– Nem. Semmi olyat nem fognak találni, amiben egyetlen értelmes érv lesz.

– Elég felidézni: Bokros-csomag, tandíj, forintleértékelés, életszínvonal-romlás.

– Ami csak következménye volt egy helyzetnek, amelyben az állam csőd előtt állt. Ha ezt hagyjuk bekövetkezni, akkor ötször akkora életszínvonal-zuhanás történt volna. Ezzel kell összehasonlítani az akkori lehetőségeket. A legkevésbé iskolázott háziasszony is tudja, ha van ezer forintja élelmiszerre, abból nem tud rendszeresen kétezret költeni. Néha igen, kér két tojást, három fokhagymát, egy kis lisztet, de egyszer csak eljön az igazság pillanata, s akkor mi lesz a mutatvánnyal? Vissza kell adni a mástól elvett javakat. Ez történt 1995-ben.

– Ha a Nézőpont számait nézzük, még mindig a kanyarban sincs az ellenzék. Merthogy a potenciális szavazók 50 százaléka szimpatizál Tarlóssal, önnek viszont Falus Ferenc és a bizonytalan balosok voksaival is csak 34 százaléka van.

– Ezt nem tudjuk. Várjuk meg azt a mérést, amelyben már tudják a demokratikus oldal szavazói, hogy egyetlen jelölt van.

– Egy plusz kettő.

– Várjuk ki.

– Már csak azért sem ártott volna előbb ocsúdni, mert ha mégsem nyer, az önre leadott szavazatok elvesznek, hiszen nincs kompenzációs listája a MoMának.

– Ez az élet újabb furcsa fordulata: amikor nincsenek ideális megoldások, csak optimálisak.