„Társadalomra veszélyes”: a maximális pénzbírságot szabták ki Pankotai Lilire

A maximális, 150 ezer forintos pénzbírságot szabta ki Pankotai Lili diákvezérre a rendőrség, mivel visszaélt a gyülekezési joggal.

2023. június 13., 20:20

Szerző:

Maximális, 150 ezer forintos bírságot kapott Pankotai Lili, a tanár státusztörvény ellen tiltakozó Független Diákfront tagja, amiért a rendőrség szerint „visszaélt a gyülekezési joggal”, amikor május 3-án a Karmelita Kolostor elé hívta a demonstrálókat. Pankotait „társadalomra veszélyes magatartása” miatt, a demonstráció szervezőjeként marasztalták el.

A Lánchíd lábánál megtartott, hivatalos demonstráció után ugyanis Pankotai a tüntetőket a budai Várban található miniszterelnöki hivatal, a Karmelita Kolostor épülete elé hívta át, ahol a tömeg az építési kordonok lebontásába kezdett. A Karmelitát biztosító rendőrök a főleg diákokból álló demonstrálókat többször könnygázzal fújták le.

A Mérce megkérdezte Pankotai Lilit is a büntetésről, aki úgy reagált, saját döntése nyomán a büntetés ügyében nem kerül sor fellebbezésre. A rendőri eljárás szemben, amit ellene foganatosítottak, Pankotai szerint „full korrekt volt az egész, nem volt semmi említésre méltó. Az egyetlen kivétel talán, amikor másodszorra mentünk föl a Karmelitához, és már elkezdtek hazamenni az emberek, néhányan ott leültek, akkor megvárta a BRFK-tól a kijelölt osztag a vezetője amíg nem volt körülöttem senki, hogy akkor kapjanak el, amikor nincsen mellettem még véletlenül se jogász, vagy bármilyen más ember, aki rögzíteni tudja.”

Hegyi Szabolcs, a TASZ jogásza a büntetésre azt mondta, „a százezer forintos bírság egy ilyen jellegű szabálysértésnél, különösen első alkalommal, abszolút eltúlzott mértékű.”

(Kiemelt kép: Pankotai Lili. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)