Tragédia: a tábortűzbe ugrott, meghalt egy résztvevő az Ozora Fesztiválon

Meghalt egy fesztiválozó Ozorán. Az egyik résztvevő égési sérüléseket szenvedett, nem sokkal később pedig a kórházban meghalt. 

2024. augusztus 5., 16:05

Szerző:

Sokkoló tragédia történt az Ozora Fesztiválon. A Telex információi szerint a fesztiválozó a tábortűzben égett meg, nem sokkal később pedig a kórházban belehalt a sérüléseibe. 

Önkezével vethetett véget az életének 

A lap értesüléseit a rendőrség is megerősítette, közlésük szerint az eset körülményeit még vizsgálják, ám bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A szervezők azt mondják, egy Szingapúrból érkezett résztvevő az áldozat, továbbá hozzátették, legjobb tudomásuk szerint öngyilkosságról van szó. Mint mondják a bizonsági-és mentős kollégák azonnal a helyszínre érkeztek, hogy segítsenek a fesztiválozónak. 

Napokig küzdöttek az életéért az orvosok, de sajnos nem tudták megmenteni. A tűz körül 2 méteres vaskerítés van, azon képtelenség véletlenül beesni, de még bemászni is szinte lehetetlen

– írták, továbbá hozzátették, több mint tíz évvel ezelőtt is történt egy hasonló eset a fesztiválon, akkor azonban sikerült megmenteni a tűzbe ugró személy életét. A tűzet körülvevő kerítést egyébként ezután építették. A szervezők őszinte részvétüket fejezték ki a hozzátartozóknak. 

Tavaly egy belga nő halt meg  

Ozorán egyébként sajnálatos módon tavaly is történt tragédia, akkor egy 34 éves belga nő holttestét találták meg a fesztiválozók. A rendőrségre akkor augusztus 6-án érkezett jelzés arról, hogy az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy nő holttestére bukkantak. A tragikus eset után nem sokkal a Blikk ugyanis biztos forrásból megtudta, hogy a nő önkezével vetett véget az életének, a fesztivál erdős részén akasztotta fel magát. Az informátor állítása szerint a nő egy 4-5 fős baráti társasággal érkezett, együtt sátoroztak, majd a nő a halála előtti éjszakán magára hagyta a barátait és az erdős részre ment, ahol aztán végzett magával. A teol.hu akkor azt írta, hogy a nő depresszióval küzdött már egy ideje, a barátok pedig abban bízva vitték el a fesztiválra, hogy majd kibillen ebből az állapotból. 

Van segítség 

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

(Kiemelt képünk: felvétel egy korábbi Ozora Fesztiválról, Fotó: Wikipédia)

17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.