Meghalt egy nő az Ozora Fesztiválon

Az erdőben találták meg a holttestét.

2023. augusztus 9., 14:31

Szerző:

Meghalt egy fiatal az Ozora Fesztivál területén – erősítette meg kedden a TEOL.hu értesülését a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A rendőrségre augusztus 6-án, vasárnap reggel nyolc óra körül érkezett jelzés arról, hogy az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy nő holttestére bukkantak. Megállapítást nyert, hogy az elhunyt egy 34 éves belga állampolgár. A helyszínen idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyben a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, mely jelenleg is folyamatban van – tájékoztatott a vármegyei főkapitányság.

Az elektronikus zenei fesztivált július 31. és augusztus 6. között tartották meg. Az előadók között számos, a psytrance zenei szcénában elismert név, formáció szerepelt. Az évről évre megrendezendő fesztiválra nemcsak az előadók nagy része, de a fesztiválozók jelentős része is külföldről érkezik. A 2004 óta megtartott underground zenei fesztiválon az idén a résztvevők száma – nem hivatalos – információink szerint rekordot döntött és az ötvenezret is meghaladta.

(Kiemelt képünkön: Ozora Fesztivál, Fotó: Hivatalos Facebook oldal)