Özönvíz zúdult Kondorosra
Hatvan, egyes területeken nyolcvanöt milliméter csapadék hullott a Békés megyei Kondoros nagyközségre vasárnapra virradó éjszaka; három ingatlanba a víz be is tört - közölte a település polgármestere.
Dankó Béla (Fidesz) elmondta: a hatalmas esőzés miatt hajnal óta felvonultak a térség és Kondoros önkéntes tűzoltói, a katasztrófavédelem és a helyi települési szolgáltató intézmény munkatársai, akik azóta folyamatosan küzdenek az elöntések ellen. Kondoroson a mélyebben fekvő településrészeken a vízelvezető csatornák nem bírtak a megnövekedett vízmennyiséggel, ezért kellett több helyen is szivattyúkkal segíteni a víz elvezetését – írta az MTI.
A polgármester bízik abban, hogy nem lesz szükség a benne lakók kitelepítésére. "Ha mégis sor kerül erre, akkor az önkormányzat el tudja helyezni az érintett családokat" - tette hozzá. A megyei katasztrófavédelem helyettes vezetőjének tájékoztatása szerint is elsősorban a mélyebben fekvő, mintegy ötven ingatlan kertjét öntötte el a víz. A szivattyúzás folyamatos, ezért Matuska Zoltán abban reménykedik, hogy ha nem lesz újabb eső, akkor estére minden telekről el tudják vezetni a vizet.