Ötpontos intézkedési tervet javasolt a kormánynak Karácsony Gergely

A főpolgármester szerint az oltási folyamat továbbra is inkább zavaros, mint átlátható.

2021. február 28., 13:57

Szerző:

„Ma, amikor a koronavírus áldozatainak száma megközelítette a drámai 15 ezres számot, újra és megint emlékeztetnünk kell magunkat: a számok és adatok mögött életek és sorsok vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek. Egy közepes városnyi magyar ember életét vette el ez az átkozott vírus, minden egyes elveszett élet pótolhatatlan hiány” – írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

A főpolgármester szerint „kiélezett pillanatban vagyunk”, mivel a harmadik hullám belobbant, a vírus új mutációi a fertőzés gyorsabb terjedését okozzák éppen akkor, amikor érthető módon vészesen fogy a türelem. 

„Az egyetlen megoldás, az oltás már elérhető közelségben van, de még mindig rengeteg a bizonytalanság, az oltási folyamat továbbra is inkább zavaros, mint átlátható. Az új mutációk a nagyobb népsűrűségű helyeken terjednek gyorsabban, ezért kell a városokban, elsősorban Budapesten még az eddigieknél is jobban odafigyelnünk” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy „a romló adatokat látva a várva várt könnyítések helyett sajnos inkább arra kell felkészítenünk magunkat, hogy az emberéletek védelme és az egészségügy működőképességének megőrzése érdekében további korlátozások lehetnek indokoltak”.

Karácsony pontokba szedte az általa legsürgetőbbnek vélt teendőket:

  • fel kell gyorsítani az oltások beadását,
  • fel kell függeszteni vagy le kell állítani az orvosok jogállásának megváltoztatásával kapcsolatos folyamatot,
  • növelni kell a tesztkapacitást, ingyenes teszteket kell biztosítani széles körben,
  • új, célzott, gyors és mindenfajta politikai megkülönböztetéstől mentes támogatási formákat kell kidolgozni,
  • szükségesnek véli az otthoni munkavégzés feltételeinek további könnyítését is.

A főpolgármester végül leszögezte: az önkormányzatok készen állnak az együttműködésre.

(Kiemelt képen Karácsony Gergely, Fotó: Pozsonyi Roland / 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.