Öt és félmillió forint közpénzt kapott Milo Yiannopoulos Schmidt Máriáéktól az ordító budapesti hakniért
Húszezer dollárt (átszámítva 5,5 millió forintot) fizetett a Schmidt Mária fémjelezte Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (KKTTKK) Milo Yiannopoulosnak budapesti fellépéséért – írja az Átlátszó az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 politikusa, Vajnai Attila közérdekű adatkérésére hivatkozva. Az összeg órabért jelent, a szélsőjobboldal világhírű trollja egyórás előadást tartott Budapesten a Bálnában.

A dokumentumokból kiderül az is, hogy a KKTTKK a fellépti csaknem háromszorosát, 14 566 914 forintot költötte a rendezvényre, és hogy Milo Yiannopoulos és egyfős stábjának az útja a repülőtértől a szállodáig és vissza a kapcsolódó VIP-szolgáltatásokkal együtt 161 200 forintba került, az viszont nem, hogy a repülőjegyeket az alapítvány mennyiért vette meg. Erről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy „kapacitás függvényében business osztályú légi személyszállítás priorty pass-szal”, de az már nem világos, hogy a KKTTKK hány ember repülőjegyét fizette ki. Milo Yiannopoulos és egyfős stábja három éjszakát töltött Budapesten egy négycsillagos szállodában.
A KKTTKK 17 600 forintot kért a közérdekű adatszolgáltatásért, aminek a jogszerűségét Vajnai Attila vitatja és bírósághoz fordul miatta. Ráadásul az alapítvány meglehetősen hanyagul járt el, az egyik elküldött dokumentumban Milo Yiannopoulos brit útlevelének a száma és az amerikai lakcíme is szerepel.
A felvezetést Jeszenszky Zsolt bruttó 317 ezer forintért vállalta, és bruttóban valamivel több mint egymillió forintot kapott a Fidesz kedvenc őrző-védő cége, a Valton Security is a rendezvény biztosításáért.
Milo Yiannopoulos előadására egy olvasónk segítségével jutott be kollégánk, akinek regisztrációját helyhiány miatt utasították el a szervezők. A meglehetősen hakniízű, a közönség igéynének megfelelően sorosozással és migránsozással tűzdelt előadásról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.