Ösztönök harca – Az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolatának lehetséges forgatókönyvei
„Az Európai Néppártban nagyon erős a hatalmi ösztön, nem szokott saját tagjaitól megválni. Főleg, ha sikeresek, és főleg, ha kormányon vannak” – említette pár éve egy forrás, miért is tartja valószínűtlennek, hogy a Fideszt valaha is kizárják. És bár az EP jelenleg legerősebb pártcsaládjaként az EPP valóban nem szokott búcsút inteni saját tagjainak, elképzelhető, hogy Magyarország nemsokára azzal büszkélkedhet: két tagpártot is sikerült kiléptetni. A második lehet a Fidesz. Az első az MDF volt, amely a 2004-es választás után érte ezt el azzal, hogy egyetlen EP-képviselője, Bokros Lajos az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához csatlakozott. A magyar politika változásait jelzi, hogy ennek hatására még abban a Magyar Nemzetben jelentek meg a Bokros Lajost szélsőségesnek bélyegző írások, amely most „felszólította” a kormányt, hogy válassza az elpuhult EPP helyett a bevándorlást ellenző euroszkeptikusokat. A Konzervatívok és Reformerek, a David Cameron által gründolt, a torykat az EPP-ből kiszakító képviselőcsoport pedig akkor inkább még puha euroszkeptikusokból állt.
Míg David Cameron és a toryk annak idején inkább kiszakították az MDF-et az Európai Néppártból, a Fideszt az elmúlt időszakban, nem szándékoltan, inkább segítették a maradásban. Manfred Weber néppárti frakcióvezető belső pártfórumokon azt mantrázza: nem akarja, hogy a Fidesz kizárásával Magyarország EU-ból való kilépéséhez, a „Huxithoz” adja meg a kezdő lökést, hiszen – így Weber – a Brexit is Cameronék kiszakadásával kezdődött. E hasonlat nem állja meg a helyét (csak egyetlen pont: a magyar közvélemény jóval kevésbé euroszkeptikus, mint a brit), de a helyzet drámaiságát jelzi, hogy ez a korábban még hatásos érv sem elegendő ahhoz, hogy visszatartsa a Fidesz kizárását követelőket, e sorok írásakor 13 tagpártot.
Három forgatókönyv létezik: a Fidesz kizárása, tagságának felfüggesztése, illetve a párt bent tartása. A döntést egyelőre nehezen látni, hiszen nem csak a távozását eredetileg nem tervező Orbán Viktor, valamint az álkeménykedő – de leginkább a Fidesz marasztalásán dolgozó – Weber az egyetlen játékos a képben. A korábban Orbánt a barátjaként emlegető Joseph Daul néppárti elnök egyértelműen a Fidesz minél gyorsabb kizárását követeli. Az Orbán ellen szövetkező néppárti képviselők száma a frakció csaknem egynegyede. Egyes skandináv és Benelux államokbeli, liberálisabb tagpártok már kilépéssel fenyegetnek, amennyiben a Fidesz bent maradna. Csakhogy míg az előbbiek várhatóan valamelyik, az európai mainstreamhez tartozó pártba távoznának, olyanba, amellyel Weber a következő ciklusban együttműködne, a Fidesz a „másik oldalra”, a szélsőjobboldali pártokhoz ülne át. Ezzel akár 28 képviselővel is csökkentheti az Európa-barát és az euroszkeptikus oldal közti várható különbséget – hiszen a Fidesz akár 14 fős delegációját ebben az esetben ki kéne vonnunk a néppárti frakciójából, és az euroszkeptikusokhoz számítani.
De a Fidesznek is vannak szövetségesei, és nem csak a keményvonalasabb kelet-európai és nyugat-balkáni (például szlovén, horvát) konzervatív pártok között. Az új tagállamok ódzkodnak is attól, hogy valakit a keleti blokkból zárjanak ki, hiszen ez szerintük precedenst teremthet, és ki tudja, melyik lesz a következő megleckéztetendő, nem kellőképp demokratikus új tagállam (ezt a szolidaritást már a Sargentini-jelentés megszavazásánál is láthattuk). Ezért a Fidesztől egyre nagyobb távolságot tartó pártok (a bolgár GERB, a cseh TOP 09) sem szívesen vállalják nyilvánosan a kritikus véleményüket, de a szavazáson még okozhatnak meglepetést. Mint ahogy a lengyel képviselők is.
A Fidesznek ugyanakkor vannak fontos támogatói (dél)nyugaton is. Ennek oka egyrészt ideológiai: a néppárti fősodor jobbra tolódása. Ott vannak a szélsőjobboldali Nemzeti Fronttal versenyező, erősen jobbra tolódott francia republikánusok vagy az olasz kormányban az Öt Csillag Mozgalmat koalíciós partnerként leváltani és az Orbánt dicsőítő Matteo Salvini szélsőjobboldali Ligájával kormányozni készülő Silvio Berlusconi pártja, a keleti és nyugati tagállamok közti hídszerepet magának vindikáló, a szélsőjobboldali Szabadságpárttal együtt kormányzó osztrák Néppárt és a kormányt vezető Sebastian Kurz. Ők sok-sok követ megmozgattak az elmúlt napokban a Fidesz marasztalása érdekében. (Ebben az „ellenmozgalmat” szervező Fidesz-politikusoknak, például Gulyás Gergelynek is komoly szerepe volt.) Az ideológiai mellett ugyanakkor e támogatásnak pragmatikus oka is van: az a megfontolás, hogy az EU-ban a Néppártot (is) domináló németekkel szemben kell az ellenerő.
A Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése vélhetően csak elodázná az elkerülhetetlen kilépést/kizárást, így két szcenáriót érdemes végiggondolni: a maradást és a távozást.
Ha a Fidesz marad, az szinte elkerülhetetlenül a pártcsalád szakadásához vezet, hiszen felszínre hozza és felszínen is tartja a z EPP-n belüli egyre mélyebb ideológiai ellentéteket. Így nem zárható ki, hogy nem az EPP lesz a legnagyobb formáció, és az európai középjobb fragmentálódik.
Ez akár Weber bizottsági elnöki álmainak végét is jelentheti, mert a zöldek, a szociáldemokraták és a liberálisok megvonhatják tőle a támogatásukat az Orbánnal szemben tanúsított gyengesége miatt. Így Orbán egyre dominánsabbá válhat a zsugorodó, egyre konzervatívabb EPP-ben, hivatalosan is az európai mainstream tagja maradhat, ami megóvhatja az illiberális kalandjai miatti komolyabb gazdasági és politikai szankcióktól.
Ami a kizárást illeti: érdemes hűteni az elvárásokat azzal kapcsolatban, hogy ez a szcenárió a magyar szavazók számára és a demokrácia szempontjából bármilyen rövid távú előnnyel járna. A távozás után Orbán még hangosabban mozgósítaná a szavazóit az Európai Unióval szemben. Szavaiban egyre gyakoribbá válnának az EU szétesésére vagy az abból való kilépésre vonatkozó utalások. Igaz, Orbánnak több intézményes korláttal kellene szembenéznie, és a mainstreamből való távozás hatással lenne a korrupcióval, a finanszírozással kapcsolatos döntésekre, illetve a Magyarországgal szembeni eljárásokra.
Vétókkal és obstrukcióval lehet ugyan befolyásolni a döntéseket, de az intézményrendszer bosszújával számolni kell. Ezért a rendszer fenntarthatóságának kilátásai romlanának, miközben a kormányzás stílusa tovább durvulna. A magánzsebekből is kieső uniós pénzeket a fideszes elit keleti forrásokból pótolná,
még többet feladva az ország gazdasági önállóságából, amelyet szavakban továbbra is Brüsszeltől féltene. A Fidesz kizárása elsősorban az EU közösségének szempontjából lenne fontos, mert egyértelművé válna, hogy az EU saját pénzéből történő belső bomlasztása nem marad következmények nélkül, és hogy van korlátja annak a Daniel Kelemen által leírt „tekintélyelvű egyensúlynak”, amelyben a demokratikus állami és államközi szövetségekben a nagyobb tagállamok – anyagi és politikai érdekekből – tolerálják egyes perifériás országok diktatórikus viszonyait.
Bár Deutsch Tamásnak nincs meghatározó politikai és intellektuális szerepe a párt Európa-politikájának formálásában, tünetértékű, hogy a Fidesz EP-képviselője 2014-ben még Juncker-táblák erdejében kampányolt a Hősök terén az akkori néppárti jelölt mellett, most pedig Soros emberének nevezi az Európai Bizottság vezetőjét. Ez jelzi, hogy
a Fidesz fénysebességgel távolodik az EU fő sodrától, és hogy ténylegesen már az euroszkeptikus populista jobboldal a politikai hazája. A kizárással így a Fidesz oda kerülne, ahová való: a szélsőjobboldali, etnonacionalista, oroszbarát, az EU bomlasztásában érdekelt pártok klubjába.
Az EPP-n kívül ugyanakkor a Fidesz destruktív ereje nem nőne, hanem csökkenne. Így mostani döntésével az EPP azt is megmutatja, van-e az európai mainstream részeként túlélési ösztöne – ami nélkül a hatalmi ösztön sem sokat ér.
