"Össze kell szorítani a fogunkat, nincs más megoldás"
Németh György közgazdász-szociológus szerint a gazdasági válság rendkívüli helyzetet teremtett, amelynek megoldásához a lakosság áldozatvállalására is szükség van. A szakértő az InfoRádiónak azt mondta: össze kell szorítani a fogunkat, és a tervezettnél is nagyobb ütemben kell csökkenteni az államadósságot.
A közgazdász-szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában a Gyurcsány Ferenc által a hétfői parlamenti ülésen ismertetett intézkedéscsomagról elmondta: az, hogy világválság idején egy tízmilliós ország miniszterelnöke mit mond, a globális gazdasági térben nem túlságosan esik latba.
Németh György szerint össze kell szorítani a fogunkat, és az államadósságot még a tervezettnél is nagyobb ütemben kell csökkenteni. Nincs más megoldás - hangsúlyozta a szakértő.
A közgazdász-szociológus úgy véli: nem arról kell kommunikálni, hogy egy-egy családra vagy adózóra mekkora tehernövekedés jut.
Nem olyan reformot kell végrehajtani, amely az állami kiadásokat csak ezer milliárd forinttal csökkenti, hanem olyan változtatások kellenek, amelyek addig, amíg a veszély el nem hárul, az állami bevételek növelésével és a kiadások csökkentésével forrást teremtenek az államadósság jelentős csökkentéséhez - mondta az InfoRádiónak Németh György.