Orbánt kéri a PDSZ, hogy az iskolák álljanak vissza a digitális oktatásra

Levélben kérik a kormányfőt, hogy „ebben a történelmi helyzetben tegye félre politikai megfontolásait”, mert komoly veszélyhelyzet alakult ki az oktatási intézményekben. 

2021. február 26., 10:45

Szerző:

Levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnököt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt.

A szakszervezet a pénteken elküldött levelében ezt azzal indokolta, hogy az intézmények nagy része már érintett valamilyen formában a járványügyi intézkedésben: egyre több iskolában kell részlegesen vagy teljesen zárást elrendelni, és egyre több pedagógus betegszik meg, kerül kórházba. A vírus új variánsairól érkező információk szerint pedig nemcsak a dolgozók egészsége van fokozott veszélyben, hanem a tanulók és hozzátartozóik biztonsága is.

Ismertették, hogy a pedagógustársadalom átlagéletkora 54 év, és sok közöttük a krónikus beteg, az oktatási intézmények munkavállalói ennek ellenére nincsenek kiemelt helyen az oltási programban, ezért oltásuk nem is történt meg. Még a bentlakásos intézményekben, gyermekotthonokban dolgozó pedagógusokat sem oltották be – tették hozzá.

Szerintük a digitális munkavégzés elrendelése nem csak a járvány visszahúzódásához járulhat hozzá. Ha a zárás után az ágazatban dolgozókat is beoltják, szigorú járványügyi intézkedések mellett nemcsak az általános, hanem a középiskolák is kinyithatnak.

A PDSZ ezért arra kéri a miniszterelnököt, hogy „ebben a történelmi helyzetben tegye félre politikai megfontolásait”, mivel komoly veszélyhelyzet alakult ki az általános iskolákban, óvodákban, pedagógiai szakszolgálatokban, kollégiumokban, és egyes szakképző intézményekben, ahogy az azokat támogató intézményekben is. Felhívták a miniszterelnök figyelmét arra is, hogy a „random iskolabezárások” nehezebb helyzetbe hozzák a szülőket, mintha szervezetten állna át az oktatás a digitális munkarendre, mert így a család felkészülhetne és megszervezhetné a gyermekek felügyeletét.

Továbbá arra kérik a kormányt, hogy nyújtson támogatást a gyermekükkel otthon maradó szülőknek és a munkáltatóknak a munkahelyek és jövedelmek védelméért. Erre az Európai Unió biztosított forrást – írták.  

(Kiemelt kép: MTI | Balázs Attila)

 

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.