Orbán Viktornak írt levélben tiltakozik a gender szak betiltása ellen az Európai Szociológiai Szövetség
Honlapján tette közzé az Európai Szociológiai Szövetség állásfoglalását és levelét, amelyet a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak küldtek meg a gender studies, azaz a társadalmi nemek szak megszüntetését célzó rendelet kapcsán.
A levélben Sue Scott, a szövetség elnöke arra kéri a kormányfőt, hogy vizsgálja felül az idevágó kormányrendeletet, amely előzetes konzultáció nélkül, az érdekelt felek bevonása nélkül lehetetleníti el a gender szakokat Magyarországon. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a már megkezdett képzéseken résztvevők befejezhetik tanulmányaikat ezeken a szakokon, de új tanulók nem iratkozhatnak be ilyen szakra és e képzések sem fejleszthetőek tovább".
A levél szerint mindez sérti az érintett intézmények, hallgatók és oktatók tanszabadsághoz fűződő jogait.
A könnyebb érthetőség kedvéért a levél emlékeztet, hogy
a jogi és a tényleges felsőoktatási autonómia Európában azt jelenti, hogy ilyen intézkedések nem korlátozzák azt, ki, mit tanul.
„De ha törvényes is a magyar jog szerint ez az intézkedés, nagyon nehéz megérteni, hogy miért tesz a kormány egy ilyen lépést. Meglátásunk szerint ez a támadás minden társadalomtudományt céloz, hiszen a társadalmi és biológiai nemeket érintő kérdések szerves részét képezik ezen tudományágak" – írta a professzor. A gender studies oktatása ráadásul – emelte ki – nem ideológiai kérdés, hiszen a nemi megosztottság olyan strukturális problémákat takar, amely a társadalmon belül különbségeket és egyenlőtlenségeket termel, és amelyeket a modern társadalomban a polgárok számára elengedhetetlenül fontos megérteni mind történetileg, mind pedig a jelenlegi helyzetben. „Az egyetemek kiválóan képesek arra, hogy a fiatalok megértsék a bonyolult a világot, amelyben élnek, éppen azon kérdések minden oldalról való feltárásával és megvitatásával, amelyek alól a nemek közötti különbségek sem jelenthetnek kivételt" – hangzik a levél.
„Őszintén remélem, hogy a magyar kormány mindennek a megfontolása után visszavonja ezt a rendeletet annak érdekében, hogy Magyarországon az egyetemek újra és továbbra is olyan helyek lehessenek, amelyek számos tudományág tanításával megfelelnek a modern társadalom kihívásainak, összhangban állva más európai országokkal."
Múlt pénteken derült ki, hogy az Orbán-kormány rendeletben tiltaná be a társadalmi nemek tanulmánya mesterképzést. Ez ellen a két érintett egyetem, a CEU-n és az ELTE is tiltakozott, a Magyar Rektori Konferencia pedig a 168 Óra kérdésére jelezte, hogy nem támogatja a döntést.