Ismét Németországba utazik Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.

2024. június 20., 13:06

Szerző:

A közlemény szerint a kétoldalú tárgyalásokon Orbán Viktor és Olaf Scholz júliusban kezdődő, féléves magyar EU-elnökséggel kapcsolatos terveket és programokat tekintik át.

Mint ismert, Orbán szerda délután még a Németország–Magyarország Eb-meccsen vett részt Stuttgartban, amelyen egyébként Olaf Scholz is jelen volt, sőt, ott ült nem messze tőle. A miniszterelnök innen utazott csütörtökön Berlinbe, hogy másnap ott tárgyaljon a német kormányfővel. Scholz és Orbán így öt nap alatt harmadszor találkoznak, hiszen mindketten ott voltak a hétfői, Brüsszelben tartott EU-csúcson is – írja a Hvg.

Mivel a kormányfő pénteken Berlinben lesz, így jó eséllyel elmarad szokásos reggeli rádióinterjúja is. 

Orbán Viktor a Néppártot bírálta az uniós egyeztetés után

Orbán Viktor is részt vett hétfőn az Európai Unió állam- és kormányfőinek nem hivatalos munkavacsoráján, ahol a legfontosabb uniós posztokról  tárgyaltak. A résztvevők nem tudtak megegyezni abban, kit is jelöljenek az Európai Tanács és az Európai Bizottság vezetőjének, valamint hogy ki legyen a EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője – írja a Telex. Felmerült az Európai Parlament vezetőjének kérdése is, de az ő személyéről sem tudtak megállapodni. 

A négy poszt legesélyesebb várományosairól a sajtóban a következő hírek keringenek. Ursula von der Leyen mostani bizottsági elnököt a legnagyobb EP-frakciójú, jobbközép Európai Néppárt mondta be előre csúcsjelöltnek, aki egyben élvezi a tagállami vezetők legtöbbjének támogatását is. Szintén néppárti politikus a jelenlegi EP-elnök, a máltai Roberta Metsola, aki szintén újrázna. Az észt liberális Kaja Kallas lenne a külügyi főképviselő, a portugál szocialista António Costa pedig az Európai Tanács elnökségét kapná. 

Orbán véleménye az uniós csúcsról 

A hétfői eseményeket Orbán Viktor magyar miniszterelnök Facebook posztjában kommentálta: 

„Az európai választás eredménye egyértelmű: a jobboldali pártok megerősödtek, a baloldal és a liberálisok teret vesztettek. A Néppárt viszont ahelyett, hogy a választókra hallgatott volna, végleg összeállt a baloldallal és a liberálisokkal: a mai napon alkut kötöttek és leosztották egymás között az EU vezető pozícióit. Fittyet hánynak a valóságra, fittyet hánynak az európai választás eredményére, és fittyet hánynak az európai emberek akaratára. Ne legyünk naivak: tovább fogják támogatni a migrációt, és még több pénzt és fegyvert küldenek az orosz-ukrán háborúba.”

A magyar miniszterelnök a csúcs előtt több jobboldali politikussal, valamint a liberális Mark Ruttével is találkozott. A holland ügyvivő kormányfő hangsúlyozta, hogy jó hangulatú volt az egyeztetés, de hozzátette azt is, hogy óvatosan optimista azzal kapcsolatban, hogy végül megkapja Magyarország támogatását a NATO-főtitkári tisztségre történő pályázatához.

(Fotó: Frederick Florin / AFP)