Orbán Viktor elszámította magát, a páva tolla szép, de a hangja borzasztó
Európában választásokat tartanak: arról kell dönteni, hogy milyen összetételű legyen az Európai Parlament. A testületben Magyarország 21 képviselői helyet kap, amelyekért kilenc párt jelöltjei versengenek.
Az európai parlamenti választások iránti hazai érdeklődés eddig minden esetben igen csekély volt, legutóbb, öt évvel ezelőtt, mindössze 28,97 százalékos. Ennek ellenére – s talán nem is véletlen, hogy a versengő pártok többnyire hazai üzenetekkel bombázták szavazóikat – az eredménynek lehetnek nagyon is komoly belpolitikai következményei. 2014-ben például a katasztrofális eredményt, mindössze két képviselői mandátumot hozó EP-választás után lemondani kényszerült az MSZP elnöke, Mesterházy Attila, s lépésével elindított egy újabb, kilátástalannak tűnő korszakot, amelyben az ereje teljében lévő és 12 képviselői mandátumával az európai családjában, a Néppártban is izmos tömböt alkotó Fidesz lényegében mindenféle ellenállás nélkül megtehetett mindent, amit csak akart. A jogállamiság maradékát is szétverte, a Népszabadságot strómanjával, egy bizonyos Heinrich Pecinával bezáratta, a vidéki sajtót cakkumpakk fölvásároltatta, rendszert épített kevesek közpénzből és európai forrásokból építkező gazdagodására – e ponton emlékeztetünk a Fidesz értelmiségi holdudvarához tartozó Lánczi András hírhedt mondatára: „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” –, miközben hagyta az egészségügyet szétporladni, az oktatási rendszert pedig a végletekig lebutította, tömegeket zárva ki az érettségi és a továbbtanulás lehetőségéből. Ennek következtében ma Magyarországon brutális munkaerőhiány van, miközben a munkaerőért csak le kéne hajolni, pontosabban: föl kéne emelni. Csakhogy ezzel a rendszer fő eszmeisége veszne oda: a szegénység problémájának elrejtése a közmunka és feketemunka kettősének alamizsnájával, továbbá a felső-középosztály, valamint a fölöttük lévő kiválasztottak uralmával a többség felett.
Orbán Viktor ugyanakkor most változtatott: belpolitikai hatalmának kiteljesítéséhez, illetve szilárdan tartásához az eddigiek helyett új ellenséget kellett kreálnia, ezért a már legyőzöttek (multik, közműszolgáltatók, civilek, Soros-ügynökök) után, a menekültválságot kihasználva, Európa védelmezőjének szerepébe bújt. Megemelte a tétet, túllépett a hazai porondon, s fölkapta a szélsőjobboldali hullám, amely most, ezen az EP-választáson már magának a pápának is hadat üzenő olasz Matteo Salvinival utasítaná maga mögé az európai baloldalt, és lenne a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppárt kihívója. A magyar miniszterelnök azonban elszámította magát: eredeti terve, hogy az EPP-be bevigye újdonsült barátait, eleve bukásra volt ítélve, még ha ezt maga csak utóbb látta is be. Ezért aztán a szokásos, magyar földön már jól ismert pávatáncba menekült: a várhatóan jelentős létszámú fideszes uniós képviselők számával zsarolta a hatalmi pozícióját föladni semmiképp nem akaró EPP-t azzal, hogy ő lehet a választás után a mérleg nyelve. Meglehet, szép a páva tollazata, de a hangja borzasztó: Manfred Weber néppárti csúcsjelölt, aki korábban azt nyilatkozta, hogy nem kér Orbán Viktor szavazataiból, e hétvégén már arról beszélt, nem akar függeni a szélsőjobb szavazataitól, amivel két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt Angela Merkel után megerősítette, hogy a Néppárt nem fog együttműködni a szélsőjobboldallal, továbbá Orbán Viktort egyetlen mondattal e körbe sorolta, ami előrevetíti azt is,hogy a Fidesznek a jövőben nem sok helye van a Néppártban. Ezzel Orbán újabb mesterterve dőlt dugába: annak belátása után, hogy a Néppárt részévé nem teheti őket, inkább a Néppárt és a szélsőjobb összefogását szorgalmazta. Amikor két hete nála járt az osztrák szélsőjobboldal egyik vezető személyisége, az akkor még osztrák alkancellár, Heinz-Christian Strache, a magyar kormányfő lelkesen ecsetelte, hogy Európának az osztrák mintát kell követnie, ahol a jobbközép a jobboldallal fog össze. Erre mondott nemet Weber mellett Angela Merkel is, aki a hétvégén hozzátette: az Európai Unió az együttműködés mellett döntő országok szövetsége, de természetesen vannak olyan politikai áramlatok, amelyek megvetik az értékeket, és megpróbálják szétrombolni a közösséget.
Orbán tehát egyedül maradt új barátaival, akik miatt napról napra kínosabb helyzetbe kerül, hiszen folyamatosan látnak napvilágot újabb és újabb bizonyítékok arra, hogy közeli kapcsolatban vannak Oroszországgal. Matteo Salvini Putyin iránti rajongása közismert, de a rajongás tárgya rá is szolgál e kitörő érzelemre: egy oknyomozó könyv szerint Salvini egykori szóvivője egyezett meg Moszkvával úgy, hogy hárommillió tonna olajat vesz egy észak-olaszországi vállalkozás a Rosznyefty orosz állami energiakonszerntől nyomott áron, a kedvezmény pedig a Salvini-féle Ligánál landol. A cél az volt, hogy a párt európai uniós választási kampányát finanszírozni tudják. Marine Le Pen is meglehetősen kilátástalan magyarázkodásra kényszerült amiatt, hogy épp egy orosz bank finanszírozza pártját, a Nemzeti Tömörülést, az osztrák Szabadságpárt pedig kormánybuktató korrupciós ügybe keveredett, miután egy felvétel szerint a nemrég még Orbán Viktorral közösen fellépő Strache alkancellár pár éve, közvetlenül az osztrák választások előtt arról beszélt egy magát orosz oligarcharokonnak kiadó nő előtt, hogy ha fölvásárolja a Kronen Zeitungot, akkor ő azt a maga oldalára állítja, s cserébe közbeszerzéseket nyerhet az asszony. Strache arról is beszél a felvételen, hogy Orbán Viktoréhoz hasonló médiabirodalmat szeretne kiépíteni, s ehhez partnernek ajánlja a Népszabadságot bezáró és a Mediaworks vidéki lapjait Mészáros Lőrincnek átjátszó Heinrich Pecinát. Mindezek után egyre többen emlékeztetnek arra, hogy a Vlagyimir Putyinnal egyébként is meglehetősen különleges kapcsolatban lévő Orbán Viktor – akit mostanság egyre gyakrabban emlegetnek Oroszország európai trójai falovaként – egykori barátja, Simicska Lajos szerint a 2014-es választási győzelme után arról beszélt harcostársának: majd az oroszokkal, vagyis a Roszatommal megveteti magának az RTL Klubot.
A kör bezárult: már senki előtt nem lehet kétséges, hogy Európát a szélsőjobboldali pártokon keresztül Oroszország gyengíti, s akárhogyan is, de Orbán Viktor e kör részévé vált.
Európa számára e mostani választásnak tehát ez a legfőbb tétje: sikerül-e ezen erők – s rajtuk keresztül Oroszország – megállítása.
Elemzők arra számítanak, hogy a szélsőjobb megveti ugyan a lábát, de előretörése nem lesz annyira látványos, mint amennyire reméli. Mert bár kétségtelen, hogy valójában nem alakult ki – meglehet, nem is alakulhat – közös európai identitás, de azok az értékek, amelyek mélyen e kontinensben gyökereznek, a sokszínűség, a görög-római humanizmus, a keresztény szellemiség, a tolerancia, a szabadság, az emberi méltóság és a jogállam tisztelete, talán megálljt parancsolnak a szélsőségeknek.
Ez lenne minden magyar választó érdeke is, de Orbán Viktor arra tör, hogy híveit minél nagyobb számban vigye el az urnák elé, miközben ellene egy mélyen megosztott, egymás ellen feszülő ellenzék áll. Ennek egyes, az EP-listákon előkelő helyen álló tagjai – Ujhelyi István, Jávor Benedek, Cseh Katalin, Dobrev Klára – értőn, távlatosan gondolkodnak ugyan Európáról, de kampányukat nem tudták csak erre a kérdéskörre és Orbán Viktor Európában betöltött, egyre kétesebbnek tűnő szerepére fókuszálni; mindent áthat ugyanis az egymás legyőzésére irányuló törekvés, amely szinte bizonyos, hogy már az EP-választás másnapjától, az eredménytől függően egyfajta erő-újrapozicionálássá válik, immáron az őszi önkormányzati választás árnyékában. Ez az újrapozicionálás elszívja majd a levegőt az érdemi politikai munkától, ami nagyon is a Fidesz kedvére való helyzet.
A Fidesz 2014-ben 12 EP-képviselőt küldhetett Brüsszelbe. Orbán Viktor gőzerővel kampányol azért, hogy a számukat növelje. Látszólag mindent erre tett föl – a többségre való hivatkozás kormányzásának legfontosabb alappillére. A célt a szokásos erőteljes mozgósítással elérheti, de a miniszterelnök sokat is kockáztat: ha csak 12-13 képviselői pozíciót nyer el, akkor az, ami öt éve még brutális győzelem volt, mára – épp azzal, hogy ennyire magasra tette a lécet – kudarccá válhat. Ha az ellenzék az utolsó pillanatig arra támaszkodik, hogy a Medián felmérése szerint a magyarok 85 százaléka „teljes mértékben” vagy „inkább” támogatja azt, hogy Magyarország az Európai Unió tagja legyen, s világossá teszi, hogy e mostani döntés tétje éppen ez, illetve Oroszország térnyerésének megállítása, akkor még okozhat kínos pillanatokat Orbán Viktornak. Máskülönben erre nincs esélye.
