Orbán szerint Soros György szeánszot tart az Európai Parlamentben, ezért nem vesz részt a Magyarországról szóló vitán

2019. január 25., 10:29

Szerző:

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki interjúját a Kossuth Rádióban ezúttal a szokásosnál is jobban uralta Soros György, illetve az üzletember által behálózott európai uniós intézmények témája. A kormányfő megpróbálta megmagyarázni, hogy miért nem vesz részt sem ő, sem a kormány más tagja a január 30-án esedékes európai parlamenti vitán Brüsszelben, amelyet a (Fidesz-kormány politikáját elítélő jelentést kieszközlő) Judith Sargentinit is soraiban tudó zöldpárti frakció kezdeményezett a Munka törvénykönyvének módosítására (azaz a rabszolgatörvényre) és a közigazgatási bíróságok létrehozására tekintettel.

Bár a Sargentini-jelentés vitáján anno személyesen Orbán is részt vett, a miniszterelnök a rádióinterjúban azt mondta, nem ijed meg saját árnyékától, szívesen megy majd el a jövőben is Brüsszelbe, de szerinte „most olyan vita előtt állunk, ami kampányesemény”.

Ha egy vitánank nincs tétje, nem kell benne részt venni. Ez egy Soros György féle szeánsz lesz – dobta be az aduászt Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint ugyanis öt hónap múlva, vagyis a májusi EP-választás után „ezek az emberek nincsenek sehol már”, ezért nem segíti a bevándorláspártiak kampányeseményét azzal, hogy részt vesz a vitában. És különben is: Soros az európai intézmények nyílt elfoglalására és uralására jelentette be igényét a magyar kormányfő szerint azzal, hogy az európai baloldal Frans Timmermanst - aki naná, hogy Soros embere – jelöli az Európai Bizottság élére.

Orbán megosztotta álmait is a rádióhallgatókkal. Szerinte a magyar gazdaságpolitika fő célja „nem önmagában a négyszázalékos növekedés”, hanem az, hogy az unió átlagos növekedését minden évben két százalékkal haladja meg a magyar gazdaság. „Ezzel a versenyelőny, jólét, jómód lehetősége is megnő” – tette hozzá a miniszterelnök.

Ilyen növekedés mellett az államadósság is kitermeli magát és elmúlik – fűzte hozzá ezen a ponton a témához a gazdasági szakértőként is bemutatkozó „riporter”, Nagy Katalin.

Szóba került a beszélgetésben Andy Vajna kormánybiztos halála is. Orbán szerint „nehéz nép a mienk, a közeg ritkán inspirál sikerre”.

Itthon az ulti a legnépszerűbb, egyedül kell küzdeni két másik emberrel, akik azon dolgoznak, hogy a harmadik ne érje el a célját, ez sok mindent elárul. Nehéz alkotni az országban – kesergett a meg nem értett zsenik sorsáról a miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette: Vajna magasról tett a pártpolitikára, szerette a hazáját. Nagyszerű ember volt, a távozása komoly veszteség – tette hozzá.