Orbán sem tudna csodát tenni, hiába ígérgeti - ez színtiszta matematika

Mit tapasztal manapság itthon?

Nagyon rossznak látom a helyzetet. Nem is annyira a gazdaság terén, inkább az elkeseredettség, a megosztottság láttán.

Lát esélyt a változásra?

Aktív koromban a CUI irodáiban jókat vitáztunk gyökeresen eltérő politikai nézeteket valló beosztottaimmal. Sokat tanultam tőlük. Nálunk a munkatársak felvételénél nem a politikai hovatartozás volt a szempont. Ezzel szemben itthon nem a tudás, hanem ez került előtérbe. Borzasztó! Az meg egyenesen elképesztő, hogy a megosztottság a családokban is jelen van.

Az előítéleteket egyes családokban ma szinte az anyatejjel szívják magukba a gyerekek.

A társadalmi egyenlőtlenség fokozódása a végrehajtó hatalom impotenciájának következménye bizonyos „kényes” kérdések megítélésében. Az idén is Torontóban volt a világ legnagyobb melegfelvonulása, egymillió emberrel. És – bár biztosan voltak – egyetlen rendőrt sem lehetett látni. A budapesti rendbontás tízmilliós károkat okozott forintban, a torontói ünneplés százmilliós hasznot – dollárban... Határtalan lett itt az egoizmus, sikk mindenkin átgázolni, erőt, gazdagságot fitogtatni.

A pénz teszi az embert?

És a hatalom. A kettő összefügg. A rendszerváltozás után a nép hamar rájött, hogy az ő hatalma helyett a pénz hatalma jött el. Gondoljunk csak az igények azonnali kielégítésére a gyorséttermektől a hitelek tömegéig. Olyan pénzt költünk, ami nem a miénk, olyan dolgokra, amelyekre semmi szükségünk. Csakhogy a könnyen jött pénzt meg kell adni kamatostul. S míg általában intoleránsak vagyunk a tőkével szemben, a mindennapokban tárt karokkal fogadjuk, amit nyújt.

Ráadásul a világgazdaság is a válság jeleit mutatja.

Aki azt hiszi, hogy a mostani csak egy a recessziók közül, és utána ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk, az téved. Alapjaiban alakul át a világ, és Magyarországnak nem sok választása van.

Kifejtené?

Einstein szerint a legnagyobb butaság újra és újra ugyanazt csinálni, de más eredményeket elvárni. Az elmúlt fél évszázad alatt gyökeresen megváltozott minden, vagyis ha ugyanazt folytatjuk, az egyre rosszabb eredménnyel jár. Gondoljon csak arra, ahogyan itt az állam működik! Vagy gondoljon a megkövült nagy elosztórendszerekre! Amikor ezeket megálmodták, a Holdra szálló Apollo memóriája akkora volt, mint ma egy közönséges mobiltelefoné.

Vagyis reformok, reformok és reformok?

Úgy van. Ehhez pedig hiteles politikusokra van szükség, akiknek van hosszú távú stratégiájuk, nem napi szinten ígérgetnek. Úgy látom, otthon kialakulóban van valamiféle „egypártrendszer”: vannak a politikusok és a párttagok a kiváltságaikkal, mindenki más meg pártonkívüli. Előbbiek nem szolgálnak, hanem hatalmat gyakorolnak. Nem túl nagy sikerrel. Ma sokan – az államfővel az élen – alkalmatlanok a feladatukra. A nép azt látja, hogy a politikusoknak sok mindent szabad, amit másnak nem. Ígérgethetnek, hazudhatnak, felvehetnek több tíz milliós díjat a semmiért, eltüntethetnek cégeket százmilliós tartozásokkal, felvehetik a fizetésüket úgy, hogy be se járnak a munkahelyükre, rendőrségi ügyeket maszatolhatnak el következmények nélkül.

A legutóbbi választás után azt mondta: nincs újabb elvesztegethető négy évünk.

Úgy látszik, ezt itthon másképp gondolják. A legdrágább megindítani egy reformot, majd visszavonulni. Hadd idézzek valamit: „A fellángoló szenvedélyek, indulatok és konfliktusok túlontúl sok időt és energiát pazaroltak el, hátráltatták a válságos helyzetből való kilábalás folyamatát.” Egy Tárki-tanulmányból való. És ugyanebből egy kérdés: „Megjelennek-e végre a nagy tudású és nagy távlatokban gondolkodó, megvesztegethetetlen politikusok?” Jogos kérdés, nem? A baj csak az, hogy ez a tanulmány 1997-ben jelent meg.

Lát-e eredményeket?

A konvergenciafeltételek javulása nagy eredmény: a megszorításokkal sikerült a költségvetés hiányát tízről négy százalékra szorítani. Erre bárki büszke lehetne. Főleg a lakosság, amelyik ezt megfizette. Más kérdés, hogy miért volt olyan magas a hiány. Miért kell összeígérgetni fűt-fát a választások előtt? Miért kell erősíteni az emberekben a várakozásokat egy „gondoskodó állammal” szemben, amikor már a mai szint sem tartható? Emiatt késik az ország felzárkózása, az euró bevezetése, a gazdasági fellendülés.

Más lenne a helyzet, ha a Fidesz kormányozna?

A számok nyelvén válaszolok: ők kétszer annyit ígértek. Ha betartják: nagyobb a költekezés, nagyobb a hiány. Ha meg nem: nagyobb a hazugság. Ez nem bal- meg jobboldal kérdése, ez színtiszta matematika.

Csökkenthető-e a hiány a mostani helyzetben?

Ez a hiány jóformán beépült a mai struktúrába. Amíg ez működik, és nincs reform, addig a hiány megmarad. Így Orbán sem tudna csodát tenni, hiába ígérgeti. Ilyen mértékű adóterhekkel nem versenyképes az ország, s hogy azzá legyen, mérsékelt adó- és járulékcsökkentés kellene.

De akkor miből működne a „gondoskodó állam”?

Kell a szociális háló, de ugyanúgy kell működnie, mint a cirkuszban: aki leesik, azt felfogja. A jelenlegi hálóra jószerivel mindenki ráfekhet és sütkérezhet.

Túl sokat ad az állam?

Inkább túl sokaknak. A szociálpolitikának rengeteg olyan haszonélvezője van, aki nem szorulna rá, a valóban rászorulók meg nem kapnak eleget. Az új demokrácia 1991-ben a GDP 4,3 százalékát költötte családi juttatásokra, ami az államháztartási kiadások 7,6 százalékának felelt meg. Mondhatnám: világrekord! Már akkor nyilvánvaló volt, hogy ez nem tartható, főleg, ha meg akarunk szabadulni a gondoskodó szocialista államtól. De ez nem történt meg, és itthon egy újszülöttre ma is az egy főre eső GDP 90 százalékát fordítják közpénzből, gyes, gyed és egyebek formájában. Ez az arány 50 százalékkal magasabb, mint Svédországban. Négyszer akkora, mint Kanadában vagy Németországban. És közel tízszerese az angliainak. A jóléti Kanadában nincs gyes. A dolgozó anya elmehet egy évre munkanélküli-segélyre. A magyarországi híradásokban naponta hallható fogalmak – családi pótlék, gázártámogatás, közgyógyellátás, üdülési csekk, étkezési hozzájárulás stb. – ott még fogalmi szinten sem értelmezhetők. Nem is értik, mit keres az állam ezeken a területeken. Nem lenne egyszerűbb több fizetést adni, vagy kevesebb adót beszedni? Nemcsak a kifizetett összegről beszélek, hanem az ezzel járó óriási adminisztrációról is. Nem furcsa, hogy ezeket a visszásságokat évtizedeken keresztül békésen tolerálják, de egy melegfelvonulás gyújtogatásba fullad?

Min kellene sürgősen változtatni?

Hogy ismét Einsteint idézzem: a nagy problémák megoldásához nem elegendő az a szintű gondolkodás, amelyen a problémát létrehoztuk. Az ilyen gondolkodáshoz is összefogás, hosszú távú stratégia és az egymás nézetei iránti tolerancia kell. Szolidaritás és bizalom.