Orbán kölcsönkérte Lázárt

"Kikérte" a hódmezővásárhelyiektől Orbán Viktor Lázár Jánost, a város fideszes polgármesterét, aki a jövőben a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lesz, ezért le kell mondania városvezetői posztjáról. A miniszterelnököt a Szolidaritás mozgalom és a Jobbik tüntetői fogadták pénteken Hódmezővásárhelyen.

2012. május 26., 09:56

A Szolidaritás mozgalom és a Jobbik tüntetői fogadták Orbán Viktor miniszterelnököt pénteken Hódmezővásárhelyen. A kormányfő Lázár János fideszes polgármester meghívására érkezett a helyi közgyűlés rendkívüli ülésére. A két szervezet demonstrációja számára a Kossuth tér egy a városházától távolabbi részét jelölték ki, de mintegy harminc tüntető a kormányfőt váró újságírók mögé állt, és onnan bekiabálásokkal, füttyökkel igyekezett megzavarni a miniszterelnök érkezését, valamint az őt fogadó polgármestert.

A Szolidaritás mozgalom tüntetésén - amelyen mintegy százan vettek részt - Kónya Péter, a szervezett társelnöke mondott beszédet; ő azt javasolta, hogy a demokratikus ellenzék állítson közös jelöltet a Lázár János lemondása miatt, várhatóan a nyár végén tartandó időközi polgármester-választásra. A Jobbik tüntetésen résztvevők között többen a Magyar Nemzeti Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mellényét viselték, a kormányellenes transzparensek mellett a Jobbik zászlóit és árpádsávos lobogókat emeltek a magasba.


Szeretné kölcsönkérni a város polgármesterét

A kormányfő a hódmezővásárhelyi képviselő-testület pénteki rendkívüli ülésén úgy fogalmazott, szeretné kölcsönkérni a város polgármesterét - aki egyben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője -, "mert volna itt egy kis munka, ahol szükségem volna rá". "Szükség van arra a tudásra és tapasztalatra, amivel valójában önök vértezték fel őt" - mondta a hódmezővásárhelyieknek a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem akar Lázár Jánosból "pesti politikust" csinálni - "nem is esne ez jól neki, szükség sincs rá, van is abból elég" -, hiszen ő továbbra is a Csongrád megyei városban él majd, és a helyi politikával sem szakad meg a kapcsolata. "Szeretném, ha Vásárhely ezzel a döntéssel nem veszítene, hanem nyerne", Lázár János ugyanis fontos kapocs lesz a város és a kormány között - hangsúlyozta az MTI szerint.

Orbán Viktor szerint Lázár János felkérése a miniszterelnökségi államtitkári posztra egy üzenet is, amellyel azt szeretné tudatni a hódmezővásárhelyiekkel és más vidéki településeken élőkkel: nem kell elhagyni a szülőföldet ahhoz, hogy "az egész országra hatással lévő dolgokat tehess".

Felszólalásában a kormányfő Hódmezővásárhelyet Magyarország egyik legsikeresebb közösségének nevezte, emlékeztetve a város oktatási intézményeiben megvalósult esélyegyenlőségi és integrációs programra, amelynek köszönhetően nem az számít, milyen családba született valaki, hanem az, hogy megvan-e a magához való esze, szorgalma, tisztessége, ha ugyanis megvan, előrébb juthat az életben. Kiemelte emellett a hódmezővásárhelyi népegészségügyi programot, a város művészeti életét és az ügynökügy kezelését, amelyet "Budapesten a nagypolitika húsz éve sem kiköpni, sem lenyelni nem tudott még", Hódmezővásárhelyen viszont a közösség ügyévé tették.

A település jövőjéről szólva közölte: elkészül a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasúti pálya korszerűsítése, megépül a 47-es elkerülő út, fejleszteni fogják a laktanyát, és újjászervezik a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi főiskolai karát.


"Európa legbetegebb embere"

Kormánya elmúlt két évéről szólva a miniszterelnök azt mondta: kevés ország és kevés kabinet vágta akkora fába a fejszéjét, mint az általa vezetett. 2010-ben még "Európa legbetegebb embere" volt Magyarország, ezért az volt a feladat, hogy visszafordítsák az országot a görög útról. A tízmillió magyarból legalább ötmilliónak kell dolgoznia, és a ciklus végére az országot ki kell váltani a zálogból - fogalmazta meg a célokat, kijelentve: "el fogjuk érni, hogy Magyarország a saját lábán álljon, a hiteleink nagy részét vissza fogjuk fizetni, visszaadjuk a magyarok kezébe Magyarország sorsát, nem külföldi pénzügyi szervezetek, nem külföldi hatalmak fogják eldönteni, hogyan éljük és rendezzük be az életünket".

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja kedden választ új frakcióvezetőt - Rogán Antal személyében -, Lázár János pedig június 1-jétől váltja a Miniszterelnökség élén Varga Mihályt, aki az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokat vezeti majd.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.