Orbán jelöltjeivel töltené fel a Fidesz az Alkotmánybíróságot

Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, volt igazságügy-miniszter, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár, Szalay Péter ügyvéd és Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke a Fidesz alkotmánybíró-jelöltje. A jelöltekre, akiket a képviselőcsoport támogatott, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tett javaslatot.

2011. június 14., 17:06

A KDNP Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetet, nemzetközi magánjogászt jelöli a testület tagjává. Így a négy Fidesz-jelölt mellett ő lehet az ötödik új alkotmánybíró, akikről várhatóan két héten belül dönt a parlament.

Az Alkotmánybíróság elnökére Orbán Viktor nem tett javaslatot, Lázár János ugyanakkor úgy fogalmazott: ha a pártelnök-miniszterelnök Paczolay Péternek, a testület jelenlegi vezetőjének újbóli megválasztását kezdeményezi, ő támogatni fogja.

Az MSZP részt vesz az alkotmánybírók jelölésében, de csak azután nevezi meg saját jelöltjeit, hogy egyeztetett az érintettekkel. Ipkovich György, a tagokat jelölő eseti bizottság szocialista tagja azt mondta: döntésükkel "lehetőséget akarnak adni" a kormánypártoknak arra, hogy ezúttal ne csak saját jelöltjeiket válasszák alkotmánybíróvá. Az ellenzéki párt néhány napon belül nevezi meg jelöltjeit.