Orbán hozzájárul az egyhangúság hiányához a zsúrpubis világban

Van két csatánk, az egyikben jól állunk, ez arról szól, hogy az Európai Unió határait meg kell védeni – jelentette ki Brüsszelben, az uniós csúcstalálkozón Orbán Viktor.

2016. december 15., 15:10

Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Löfven svéd kormányfő beszélget az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója előtt 2016. december 15-én. Mellettük Andrej Plenković horvát miniszterelnök. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Hozzátette: immár a külső határvédelem elismert feladat. Pénzt ugyan nem adnak hozzá, de hagyják, hogy elvégezzük a munkát – jegyezte meg.

A másik ügyként a kvótaügyet említette. Mint mondta: a németek szét akarják osztani a túlnyomórészt gazdasági migránsokat. Az idén Olaszországba érkezetteket megvizsgálva kiderült, hogy a tíz legnagyobb küldő országból egyiket sem sújtja háború – hívta fel a figyelmet.

Az erőnk nagyobb, mint a méretünk. Nem okosnak kell lenni, hanem állhatatosnak, tűrni kell a szúrós szemeket és a támadó nyilatkozatokat, de ezt eddig is jól bírtuk, ezek le fognak peregni – idézte Orbánt a Híradó.hu.

Beszélt arról is, hogy meg akarják tiltani a rezsicsökkentést. Brüsszelben egy olyan szabályt akarnak, mely megtiltaná az országoknak, hogy államilag határozzák meg az energiaárakat. Szerinte lehet, hogy az erről való vita tavaszra marad. Megemlítette azt is, hogy Ukrajna ugyan minden feltételt teljesített, mégsem adjuk meg nekik a vízumot.

Arra a kérdésre, hogy megvétózza-e valamelyik javaslatot, azt válaszolta: Brüsszelben zsúrpubis hangulatú a világ, brüsszeliül azt tudja mondani, hozzá tud járulni az egyhangúság hiányához.

Az unión kívüli táborok létrehozásáról azt mondta: ezt korábban a patás ördögtől való gondolatnak nevezték. A korábban kiátkozott álláspontok azonban lassan közössé válnak, az ezt képviselő embereket pedig partnerekként üdvözlik.

Brüsszeli csúcs


Orbán Viktor az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozóján vesz részt, az ülés középpontjában a migrációs válság, a védelempolitika és a gazdaság kérdései állnak. A szokásos kétnapos csúcstalálkozó helyett ezúttal csak csütörtökön ülnek össze az uniós vezetők.

A munkaebéd napirendjének első helyén a migráció kérdése szerepel, a résztvevők áttekintik az EU és Törökország között létrejött megállapodás végrehajtását, értékelik a bizonyos afrikai országokkal kötött egyezmények terén elért eredményeket, illetve megvitatják a közös menekültügyi rendszer reformjának kérdését, valamint azt, hogy a jövőben miként alkalmazzák a felelősségvállalás és a szolidaritás elvét.

A 28 tagállami vezető ezt követően a szíriai polgárháborúról és az abban való orosz részvételről, illetve az Ukrajnával kötött társulási megállapodásról fog egyeztetni. François Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár beszámol majd az ukrán válság rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtásának jelenlegi állásáról.

A délutáni munkaülésen az állam- és kormányfők áttérnek a közös biztonság- és védelempolitika, valamint a gazdaság és a társadalmi fejlődés témájára.

A munkavacsorán már csak az Egyesült Királyság uniós kilépése után bennmaradó tagállamok vezetői vesznek majd részt, hogy informális tanácskozásukon a britek távozásának következményeiről és a kiválási folyamatról egyeztessenek.