Orbán ezt nem teszi zsebre

A ZDF német országos közszolgálati televízió Heute Show című szatirikus politikai magazinműsora és a Der Spiegel című hírmagazin a menedékkérők ellátása körüli uniós vitákkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

2015. május 16., 17:34

A Der Spiegel a szombaton megjelent számában az uniós tagállamokban elindított befektetési letelepedési programokról közölt összeállítást Az arany híd címmel. A szerző, Christoph Schult kiemelte: a magyar programot azzal népszerűsítik, hogy annak révén be lehet lépni a német munkaerőpiacra. Hozzátette: a német belügyminisztérium álláspontja szerint ez nincs így, és Berlint azért is „bosszantja” az ügy, mert Orbán Viktor jobboldali kormánya „a bevándorlási politika másik oldalán szélsőséges keménységet demonstrál”.

Schult hozzátette, hogy a magyar miniszterelnök „fokozni akarja a harcot a 'gazdasági menekültek' ellen”, és „a menekülést Európába 'kedélyes délutáni szórakozásként' gúnyolta”.
A Heute Show pénteki adásában Oliver Welke műsorvezető az EU-ba irányuló menekülthullámról szóló összeállításban kemény szavakkal bírálta Orbán Viktort, és úgy vélekedett, hogy a kormányfő kedélyes délutáni szórakozásnak nevezte a Földközi-tengeren számtalan halálos áldozattal járó tömeges menekülést.

Orbán Viktor a ZDF műsorában és a Der Spiegelben egyaránt idézett rádióinterjúban az illegális határátlépés ügyében ezt mondta: az illegális bevándorlást minden esetben törvénysértésnek kell tekinteni, az ugyanis nem egy „bocsánatos bűn”, nem egy „kedélyes délutáni szórakozás”.

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.