Orbán Dunaújvárosban is megvédte az országot, a borzasztó orvoshiányról persze egy szó sem esett

2018. február 22., 12:14

Szerző:

Dunaújvárosnak van jövője, már nem egy volt szocialista iparváros, hanem egy modern európai település - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Dunaújváros Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban, amely szerdán készült, amikor a miniszterelnök kampánykörútja során a Fejér megyei városban járt.

A kormányfő egyebek mellett: rámutatott: ha tizenöt-húsz évvel ezelőtt megkérdezték volna az itt élőket, hogyan lesz ebből a településből egy modern város, sokan nem fogadtak volna ennek sikerességére, hiszen messze tíz százalék felett volt a munkanélküliség, depressziós hangulat uralkodott. „Azóta sok víz lefolyt a Dunán, nyolc éve miniszterelnökként magam is sokat dolgozhatok ennek a városnak a fellendítésén, és most már a városnak van jövője, már nem egy volt szocialista iparváros, hanem egy modern európai település - jó lehetőségekkel" - tette hozzá.

Orbán úgy vélte, más városokat sem könnyű modern európai várossá alakítani, de a legnagyobb kihívás ebben a tekintetben az elmúlt húsz évben mégis a régi nagy szocialista iparvárosokat érte: Dunaújvárosból egy modern európai várost faragni embert próbáló feladat az itt élőknek, a városvezetésnek és a mindenkori kormánynak is.

„Ha ebben a városban körülnézünk, számba vesszük a fejlesztéseket, nincs okunk szégyenkezni"

– fogalmazott.

Orbán mindezzel együtt az óriási orvoshiánnyal küszködő településen is azt tartja a legfontosabbnak, „hogy védjük meg az országot, mert hiába vannak remek terveink, hiába építünk uszodát, hiába lesz munkahely a Dunaferrben, meg a városba betelepülő más beruházásoknál,

ha az országot nem védjük meg, akkor hiába a sok fejlesztés" - mutatott rá, kiemelve: Magyarországot nem engedik bevándorlóországgá tenni

Hangsúlyozta, hogy ez a veszély két irányból is fenyeget: egyrészt dél felől, ahol a kerítéssel meg kell fogni az illegális migránsokat, ami a következő egy-két évtizedben elhúzódó küzdelem lesz, másfelől az Európai Unió irányából, mert Brüsszel most egy újabb támadást indított. „Azt szeretnék, ha júniusig, de mindenképpen az év első felében születne egy végleges döntés a kötelező betelepítési kvótákról. Mi pedig ezt mindenképpen szeretnénk megakadályozni” - fogalmazott.