Orbán a tudomány szabadságát is támadja

– Miért döntött a kilépés mellett?

– Tulajdonképpen szégyellem magam, hogy ezt a nagy elhatározást csak akkor hoztam meg, amikor a ki­­váló Jovin professzor már bejelentette a kilépését. Évek óta úgy éreztem, hogy valamit tennem kellene szülőföldem érdekében, ehhez a radikális lépéshez azonban Jovin bátorítása kellett. Amikor végre elszántam magam, azt is elhatároztam, hogy a döntésünkről másokat is tájékoztatok, és ennek hatására még ketten kiléptek.

– Egyikük Torsten Wiesel Nobel-díjas professzor.

– Igen. Éppen ő javasolta, hogy írjunk felhívást az MTA minden tiszteletbeli és külső tagjának, hogy kövessék a példánkat.

– Miért érezték, hogy már nem hallgathatnak?

– Az utolsó csepp a pohárban a Népszabadság betiltása volt, ami ékes bizonyítéka annak, amit korábban is gyaníthattunk: Orbán illiberális demokráciája valójában nem demokrácia. Magyarországon veszélyben van a szólásszabadság, veszélybe kerültek az emberi jogok, veszélyben van a jogállamiság.

– Lovász elnök szerint az Akadémiá­­nak nem szabad politizálnia, csak tudományos kérdésekkel foglalkozhat.

– Láttam a válaszát. Lovász professzor ragyogó, kiemelkedően nagy tudós, és én igazat adok neki abban, hogy a tudománynak függetlennek kell lennie a politikától. Csakhogy amikor a demokrácia alapjai megrendülnek egy országban, minden veszélybe kerül. Ilyenkor a tudósoknak is fel kell emelniük a szavukat. Nem lehet azt mondani, hogy mi maradjunk távol és reménykedjünk abban, hogy a tudomány függetlenségét nem támadják meg. Hiszen már meg is támadták! Emlékezzünk csak vissza arra a méltatlan kormányzati kezdeményezésre, hogy az utcanevekről akadémikusok döntsenek, vagy a filozófusok elleni koholt, koncepciós vádakra. A Népszabadság ügye azt bizonyítja, hogy Orbán nem tudja a határokat. Ha nem tapasztal ellenállást, akkor az Akadémia életébe is beavatkozik, a tudomány szabadságát is éppúgy korlátozni fogja, ahogy az élet minden területére ki akarja terjeszteni a hatalmát.

– Vannak olyan magyar tudósok, akik szerint Lovász válasza az egyetlen jó reakció, mert ha nyíltan szembefordulna a kormánnyal, akkor az Akadémia finanszírozása láthatná ennek a kárát, az intézmény önállóságát veszélyeztetné. Nap mint nap láthatjuk, hogy egy-egy új törvényt napok alatt át lehet nyomni a parlamenti többséggel.

– Igen, láthatjuk, hogy így van. Minden tiszteletem Lovász professzoré, mert vállalta az elnöki megbízatást, a feladatot, hogy rendet tegyen az Akadémián, és ez ma nem sikerülhet anélkül, hogy kollaborációban legyen ezzel a szörnyű kormánnyal.

– Úgy látja, hogy Lovász kollaborál, azaz együttműködik Orbán rendszerével?

– Nem. Természetesen nem tartom kollaboránsnak. Egyszerűen az ő helyzetében az embernek néha nehéz a lelkiismeretével szembenézni, amikor az általa betöltött poszt ­miatt valami olyasmit tesz, amit szükségesnek, fontosnak tart, de közben magánemberként nehezen azonosul vele. Gúzsba kötve táncol. Pálinkás József korábbi elnöknek persze cseppnyi lelkiismeret-furdalása sem volt, amikor tudomásom szerint visszaszorította a kritikus hangokat, mert ő ezen a poszton is a Fidesz embere maradt.

– Ön szerint mit kellene tennie a Magyar Tudományos Akadémiának, az akadémikusoknak?

– Nem tudom, hogy mit tehetnek, anélkül hogy veszélybe sodorják magukat, az Akadémiát. Ezért aztán a kilépésre hívó nyilatkozatunk egyáltalán nem szól a belső tagoknak. Tudatában vagyunk annak, hogy a fizetésük, az egész egzisztenciájuk múlhat azon, ha most kiállnak, ezért lehet, hogy érdemben nem is csinálhatnak semmit. Úgy gondoljuk, most a mi dolgunk, hogy fellépjünk az ő érdekükben. Mi nem sodorjuk veszélybe magunkat azzal, ha tiltakozunk és felhívjuk a világ figyelmét arra, amit nem szabad eltűrni.

– Számos magyar tudós mindenesetre úgy érezte, hogy követnie kell az önök példáját, ők sem hallgathatnak tovább. Ha nem is kilépéssel, de az elnök úrnak írott levéllel tiltakoznak. Ennek azért is igen nagy a jelentősége, mert valószínűtlen, hogy egy rezsimet csak külföldről meg lehessen rendszabályozni.

– Persze, nem lehet. De tény, hogy a külső nyomás bátoríthatja azokat, akik belülről szeretnének változtatni. Én nem vagyok pesszimista. Azt gondolom, hogy egy társadalomban mindent rendbe lehet hozni. Meglátjuk, mit érhetnek el felhívásukkal a magyar tudósok. De rajtunk, kültagokon erősebb a morális nyomás, mert nekünk nem kell szembenéznünk egzisztenciális veszélyekkel.

Stevan Harnad (Hernád István Róbert)

a Québeci és a Southamptoni Egyetem 71 esztendős pszichológiaprofesszora.

Budapesten született, hároméves volt, amikor szülei Kanadába vitték. Pszichológusi diplomáját a McGill Egyetemen szerezte 1969-ben, majd 1992-ben a Princetoni Egyetemen filozófiai doktor lett. Szakterülete a Cognitive Science (megismeréstudomány). 1978 és 2002 között főszerkesztője volt a Behavioral and Brain Sciences című szakfolyóiratnak, tanszéket kapott a Québeci és a Southamptoni Egyetemeken. 2001-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Harnad volt a szerzője annak a tiltakozó levélnek, melyet 2011-ben 60 kül- és tiszteletbeli tag küldött Pálinkás Józsefnek a magyar filozófusok ellen indított hecckampány idején. Igazgatósági tagja a Kanadai–Magyar Demokratikus Chartának.