Orbán a szélsőjobboldali olasz barátjánál is látogatást tesz

A pápa után Matteo Salvinivel is találkozik a kormányfő.

2022. április 21., 14:58

Szerző:

Matteo Salvinivel, a szélsőjobboldali olasz Liga párt vezetőjével is tárgyal Rómában Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az erről szóló olasz sajtóhíreket.

A tárgyalás középpontjában Olaszország és Magyarország nemzetközi helyzete és kapcsolatai állnak, különös tekintettel a gazdaságra és a beruházásokra, írták olasz lapok a Ligára hivatkozva. Hozzátették: Salvini számára ez egy alkalom arra is, hogy személyesen gratuláljon Orbán Viktornak a választási győzelméhez, és kifejezze a római és a budapesti kormányzat közötti barátság és együttműködés érzéseit.

(Kiemelt kép: ATTILA KISBENEDEK / AFP)

 

Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) is érvényben van a Molnál múlt pénteken bevezetett üzemanyagvásárlási korlátozás – válaszolta kérdésünkre a szolgálat. Az után kerestük meg az OMSZ-t, hogy Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő azt írta a Facebook-oldalán, az 50 literes tankolási limit kevés a nagy üzemanyagtartályú és sokat fogyasztó mentőkocsikhoz, a napi többszöri tankolás pedig lassíthatja az amúgy is hatékonysági problémákkal küzdő mentőszolgálatot.

Papírból készült szívószálat hívott vissza a forgalomból a Metro Kereskedelmi Kft. – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásban.